A herceg, aki beleszületett saját kulturális emlékezetébe

Könyve előszavában Diana Preston kiválóan helyezi kontextusba az épp elmondani készülő (élet)történetet: Stuart Károly herceg már eleve beleszületett önnön kulturális emlékezetébe.

A kötet a herceg teljes életútját követi végig, születése körülményeitől kezdve akár dicstelennek is mondható utolsó évtizedeiig, természetesen leginkább az 1745-ös jakobita felkelés eseményeire, valamint a cullodeni csatavesztés utáni bujkálásra helyezve a hangsúlyt. Közben Preston újra és újra reflektál Károly állandó eposzi jelzőjére (Bonnie, azaz Csinos vagy Helyes), arra, hogy ezt az adottságát PR/propaganda szinten miként tudta tudatosan is kihasználni. Bár talán a szükségesnél is többször tér vissza arra, hogy  könyvének főszereplője, huszonéves kora ellenére, nem igazán élt úgymond látványos intim életet. Nem voltak hírhedt kalandjai, nem hagyott úton-útfélen maga után terhes nőket, hiába alélt volna állítólag karjaiba a fél skót arisztokrácia. Ahhoz, hogy a herceg esetleges aszexuális mivoltát, vagy azokat a mentális blokkokat, melyek ahhoz vezettek, hogy a fiatalember ignorálta az élet e fontos összetevőjét vizsgálná a szöveg  a pszichológia felől, természetesen kevés és felszínes Preston mondanivalója. Ahhoz, hogy a mások nemi életén csámcsogni szerető félművelt bulvárzabálók jelentőségteljesen összekacsintsanak (“tudjuk ám, hogy hogy ment ez”, vagy “tudjuk ám, mit jelenthetett ez”), túlságosan is ráirányítja erre a mozzanatra a figyelmet.

Másrészről a bulvár jelensége, annak korabeli működése fontos összetevője a könyvnek, hiszen hatással van a kulturális emlékezet működésére. Preston rendszeresen szemlézi nem csak az egykor nagy példányszámú lapok Károllyal és a felkeléssel kapcsolatos híreit, de közismert napló- és emlékiratírók feljegyzéseit is idézi. Legyen szó akár a herceg közvetlen környezetéhez tartozó Lord Elcho írásairól, akár az eseményeket távolról, áttételesen figyelő Henry Fielding reflexióiról. A szerző az olyan nüanszokról sem feledkezik meg, mikor egyes emlékiratírók utólag másként emlékeznek az eseményekre, mint ahogyan az megtörtént velük. Ha végignézünk azon a folyamaton, hogy miként váltott a sajtó a vad felföldi hordákkal Londont és általában a civilizált(nak tekintett) angol életet fenyegető trónkövetelő történetéről a bujdosó herceg (egy előkelő ember, aki barlangokban kénytelen aludni és mezítláb fogadni a segítőit, stb) hányattatásainak szívszorító ábrázolására, akkor emögött akarva-akaratlanul is egy olyan történelemszemlélet rajzolódik ki, miszerint a modern, újságolvasó átlagpolgár számára az úgynevezett történelem (vagy Történelem?), a világ alakulását meghatározó események nem mások, mint izgalmas folytatásos regények, vagy ha úgy tetszik, szappanoperák. Olyan történetek, melyek szereplőiért rajongani lehet. Jó példa erre azoknak a társaságbeli (ton) hölgyek története, akik Flora McDonald, Károly híres megmentője ágyában szerettek volna aludni.

Ám attól az elgondolástól, hogy egy szaktörténeti munka is akkor igazán élvezetes olvasmány, ha regényszerű vonásokkal bír, mi magunk a kötet olvasói sem szabadulhatunk. Károly életében jól érzékelhető törést jelentett a felkelés elbukása, ám ha figyelmesen olvasunk, jól érzékelhetjük, hogy a dramaturgiai fordulópont nem a cullodeni csatavesztés ténye, még csak nem is a bujdosás hosszú hónapjai, hanem az a mozzanat volt, amikor a hajó, mely visszavitte őt Franciaországba, felhúzta a horgonyait.  Élete további nagyjából negyven éve már csak egy keserű és komor epilógus az elviselhetetlen, kötekedő, paranoiás, alkoholista élettársait (szeretőjét és feleségét egyaránt) durván bántalmazó férfiról.

Van még egy nagyon izgalmas vetülete a könyvnek, ami szintén inkább csak a sorok mögött bújik meg és kevésbé a történet főszereplőjéről, mintsem a szerzőjéről szól. Diana Preston időről-időre ráirányítja figyelmünket Károly azon politikai döntéseire (vallási tolerancia folyamatos propagálása, az angolok nem ellenségként kezelése, stb.), melyek azt az illúziót adják, hogy a hercegből akár még igazi nagy uralkodó is válhatott volna. De ennek  a motívumnak a kibontása, végiggondolása már tényleg egyértelműen a regényírók terepe.

Diana Preston: The Road to Culloden. Bonnie Prince Charlie and the 1745  Rebellion (Constable and Company, 1995)