“a múlt mesterséges hallucinációja” (tanulmányrészlet 3. rész)

” a múlt mesterséges hallucinációja”

“A lieux de mémoire-ok kora az a pontos pillanat, amikor az emlékezet személyességében megélt hatalmas tőke eltűnik, hogy majd csak a rekonstruálható történelem tekintetében éljen tovább” – jegyzi meg Pierre Nora Történelem és emlékezet között című írásában.1 Egy korszakot, történetesen saját jelenünket jellemzi tehát ezzel, ahogy elszakadtunk attól a fajta múltértelmezéstől, amely eleven, melyben múlt és jelen szervesen összekapcsolódik, egymásba olvad, amikor az emlékezet „spontánul idősítő” és múlt nélküli. Noránál ez a törés egyszeri, és hanyatlásként értelmezhető, gondoljunk csak a negatív töltetű megjegyzésekre a parasztság kultúrájának eltűnése kapcsán.2 S bár abban, ahogy az egyik generáció számára elérhető élmények a másik számára már csak közvetlenül tapasztalhatók meg, sok vonásában hasonlít Jan Assmann elméletére a kommunikatív és kulturális emlékezet különbségéről; egy fontos eltérés azonban mégis van, hisz utóbbi elgondolás a ciklikusságot is magában hordozza, mindig lesz egy nemzedék, melynek közös emlékezete a következő nemzedékek számára már hozzáférhetetlen, ráadásul Assmannál nem is kapcsolódik hozzá a hanyatlás érzete. A Nova esetében azonban sokkal inkább a Nora elméletében is felfedezhető egyszeri törés – amelyet mintha Abafi koponyájának reccsenése is szimbolizálna – mutatkozik meg.

Kálmán Gábor alkotásában a hangsúly ugyanis az utolsó történeten van, ami azonban szervesen összefügg a korábbiakkal, mintegy beleolvad a generációkon át őrzött közös emlékekbe. Mindez leginkább Štrofeková asszony történetében domborodik ki: a magasan zárt, fekete ruhában járó, elfojtásokból összerakott, ugyanakkor vörös haja révén mégis a szexuális túlfűtöttséget jelképező nő magában hordja három-négygenerációnyi elődje, a korábbi Štrofekovák emlékezetét. Alakja gyakorlatilag egybeolvad őseiével, ahogyan ellenségeskedésük a Mráz családdal is mintha egy évszázadokon át tartó, de az idő folyásából kiszakadó örökös jelen lenne. A falubeli öregek is így mesélik egymás közt ezeket a történeteket, saját életük része-ként. E tekintetben is jelzésértékű a narrátor már korábban említett módszere, ahogy folyton hangsúlyozza a történetek közösségen belüli szóbeli áthagyományozásának módját, hiszen a „mesélték” vagy „a falusi mendemonda szerint” és hasonló szófordulatok egy időtlen, vagy más megközelítésben egy folytonos jelen idejű térbe helyezik az elmondottakat.3 – Itt érdemes megjegyezni, hogy a szöveg groteszk rétegének fontos eleme, ahogyan tulajdonképpen egy sor elfuserált emlékezethely-kezdemény akad a történetben, ilyen a Juro által megtalált titkos napló, amelyben a legelső Štrofeková feljegyzései találhatók, vagy annak tekinthető fiú anyja, a szélütött Iveta is, aki minden valaha hallott történetet megjegyzett, de csupán foszlányait, érthetetlen félmondatait motyogja maga elé.

A három tanulmányrészlet összefűzve
 
Pethő Anita hagyományos irodalmár egy olvasó naplója blog

“a múlt mesterséges hallucinációja” (tanulmányrészlet 3. rész)

” a múlt mesterséges hallucinációja” “A lieux de mémoire-ok kora az a pontos pillanat, amikor az emlékezet személyességében megélt hatalmas tőke eltűnik, hogy majd csak a rekonstruálható történelem tekintetében éljen tovább” – jegyzi meg Pierre…

Pethő Anita tanulmányrészletek az Egy olvasó naplóján

Az emlékezet helye – a hely emlékezete (tanulmányrészlet 2. rész)

Az emlékezet helye – a hely emlékezete ” Az emlékezethely fogalma valószínűleg annak köszönheti gyors elterjedését, hogy a kollektív emlékezet mégoly intenzív kutatásaiban sem jött létre olyan fókuszpont, amelyikbe a történelem és az emlékezés, az…

Pethő Anita tanulmányrészletek az Egy olvasó naplóján

Jasná Horkán élni világnézet (tanulmányrészlet 1. rész)

Lehet egy romos malom is emlékezethely? Kálmán Gábor Nova című novellafüzérének elemzése az emlékezethelyek szempontjából Kálmán Gábor Nova1 című novellafüzérének történetei egy képzeletbeli faluban, Jasná Horkán játszódnak. A 2012-ben Bródy Sándor-díjjal jutalmazott kötet – melyet…

A több évszázaddal ezelőtt történtek és a világháború alatti események közti távolság tehát lényegesen kisebb, mint a malomnál történt események (a gyilkosság és az átépítés) közti fél évszázad, ugyanakkor a fiataloknak egyaránt elérhetetlen – illetve csak áttételesen elérhető – mind a kettő. Vagyis, ebben a helyzetben különösen ér-dekes, ahogyan a pusztulófélben lévő falu kvázi utolsó utáni történetében két olyan ember lesz aktív, aki a tanulmány első fejezetében tárgyalt közösségi identitásnak nem része. 4

Bár Havran, az egykor a hegyekben bujkáló katonaszökevény a közösség fontos tagja, fiát, Urbant és unokáját, Jurót nem tekintik a falubeliek közéjük tartozónak. A történet a maga közép-európai groteszk módján úgy ragadja ezt meg, hogy Urbanon már akkor látszott, hogy elvágyódik, és nem a faluban éli majd le azt életét, mikor az iskolában a Jasná Horka-iak közül egyedüli kivételként nem bukott meg. Később valóban a városba költözött, majd hosszú időre el is tűnt – legalábbis a falubeliek szeme elől, az elbeszélő az egyik novella címében utal is arra, hogy a közösség halottnak hiszi –, s csak akkor kerül elő, amikor megveszi Abafi egykori malmát. Fia, Juro a városban születik, de anyjával együtt visszaköltözik Jasná Horkára. A fiú szimbolikus értelemben a malomhoz hasonlóan fontos csomópont, nála ér véget például a Štrofeková-történet is, valamint karaktere szorosan kapcsolódik olyan mellékszálnak tűnő elbeszélésekhez is, mint például az öngyilkos Miláné.5

Juro, aki szinte egyedüli gyerekként lófrál a faluban, felfedezi magának a környék elhagyott, romos épületeit, vagy éppenséggel Ujo Fero történeteit hallgatja, melyek immáron kettős áttételen jutnak el hozzá, hiszen nem egyszerűen olyan eseményekről van szó, melyeket a fiú csak egy másik személy elbeszéléséből ismerhet meg, de ez a személy ráadásul egy önpusztító alkoholista is, így tovább torzul(hat) a valóban megtörtént események emlékezete. Juro a malomhoz is elmegy,

„leégett házra számított, de az évek alatt megkopott korom csak a kinti részeket borította vastagon, belül a ház javarésze épen maradt, még a fából összetákolt elemek is.” (103.)

A transzcendens jelenségekben is nagyon hinni vágyó Juro várja, hogy a falak között összetalálkozzon a cigánylány szellemével.

„De nem szólította senki. Üres, kopott és túlzottan is valóságos volt Abafi malma, egyáltalán nem olyan, amilyennek a falusi mondák leírták. Pár perc után elhagyta a félelem. Inkább keserűséget érzett az elhagyott házban ácsorogva.” (104.)

Juro tehát részese szeretne lenni azoknak az – egy adott generáció által érzelmekkel feltöltött – történeteknek, amiket a falubeli öregek meséltek neki. Ám számára ez már nem eleven valóság, nem eleven emlékezet, ő már csak limlomot talál, olyan tárgyakat, amelyek nem telítődnek személyes többlettel. Ha meg-megvillan valami fehérség, megzörren vagy megmoccan valami, az is inkább csak saját vágya, képzelete kivetülése, azaz visszacseng a Pierre Noránál olvasható kifejezés: „a múlt mesterséges hallucinációja”.6) Juro ugyan jól érzi tehát, hogy ahova ellátogat, a falu sorsát meghatározó dolgok történtek, s hogy ezeken a helyeken keresztül lehetne kapcsolódni az öregek által fontosnak tartott eseményekhez, de amit magáévá akar tenni, az akadályokba ütközik. Számára azt élmények csak külső tárolókon, médiumokon keresztül (ami lehet egy elmesélt, de az eltelt idő és további okok révén torzult, de legalább is elbizonytalanító történet) érhető el, még pontosabban csak azt az élményt tudhatja magáénak, hogy amit keres, az ő számára abban a formában, ahogyan át szeretné élni, már nem lehetséges.

Más természetű, ám ugyancsak közvetett Urban kötődése a malomhoz, persze itt is elbizonytalanító a narrátor elbeszélésmódja, mennyiben csupán a falubeliek pletykálkodásáról van szó, vagy tényleg Abafi kincseit keresi a faluba visszatért férfi.
Mindenesetre szóbeszéd tárgya lesz, és a helybeliek saját szemükkel is láthatják, hogy Urban lebontatja és átépítteti a malmot.

„Amikor az első emelődaruk megjelentek az omladozó malomnál, már mindenféléről képzelegtek a helyiek. Bontották a falakat, kotrógépek ásták fel a földet, bedöntötték az alagutat a patak és a malom pincéje között, új falakat húztak a régi mellé.” (121.)

Az öregek reakcióiban mintha a személyesen átélt traumatikus események felidéződésének jellemzői is visszaköszönnének, ugyanakkor magától értetődő, hogy a különböző generációk válasza más és más az új fejleményekre:

„Az öregebbek közül páran sírva fakadtak a kidobott limlomok, törött malomkövek láttán, a fiatalok meg a munkások távoztával beszökdöstek a malom területére turkálni a vackok között, hordták el a katonai sisakokat, pisztolytáskákat, fél pár nemec bakancsokat.” (121.)

Ezek nem csak Juro, de a többi fiatal – már ha az elbeszélőnek ez esetben elhisszük, hogy mégis többen vannak – számára is csak tárgyak csupán, amelyekhez máshonnan eredeztethető tudás és tapasztalat révén kapcsolódnak (iskolában tanultak róla, háborús filmeket néznek, háborúsdit játszanak stb.) Urban végül – mondhatni magától értetődően – semmit nem talál. Az elbeszélő pedig megörökíti kudarcát:

“De beszélték azt is, hogy bár Urban az utolsó erejéig küzdött, hogy heteken át minden éjszaka derékig állt a törmelékben, hogy a felpattanó betondarabok összevágták az arcát, hogy véraláfutásos lett a keze a súlyos csákánytól, hogy a fáradtságtól le-lerogyott a földre és öklendezett, de aztán mindig felkelt és folytatta, mégis hiába ásott le egészen a csontfekete Jasná Horka-i földig, a pincében nem bukkant soha semmire.” (122.)

Urban lehetetlen küldetését ugyancsak a lehetetlen utáni kutakodásnak tekinthetjük tehát, s ha úgy vesszük, a kincs, amit keres, nem anyagi javakat, nem ékszereket vagy közvetlenül pénzre váltható titkokat, jelent, hanem ismételten annak a bizonyos idősebb generációnak az egyszeri, megismételhetetlen közös élményét.

Zárszó

Mint láthattuk, Kálmán Gábor Nova című kötetének történetei révén egy zárt közösség sorsa rajzolódik ki előttük. Ezt a közösséget a közösen átélt történetek és az arra történő személyes emlékezés tartják egyben, s mindez fordítva is igaz: az emlékezés egyetlen lehetséges közege e zárt közösség, a kívülállók számára elérhetetlen, s ugyanúgy, mint maga a falu, pusztulásra van ítélve. Az elemzésem elsődleges kérdése arra vonatkozott, hogy átmenekíthető-e mindez mégis egy csupán közvetetten kapcsolódó közegbe. A könyv történetei szerint – a regénnyé formálódó elbeszélésfüzér világán belül – nem, hiszen a két kívülállónak tartott karakter erre irányuló kísérletei kudarcba fulladnak.

Ugyanakkor mivel mégiscsak egy, az egyes elbeszélésekből regénnyé összeálló történetről van szó, s mint ilyen, az olvasó képzeletében bátran folytatható, bővíthető, el lehet játszani azzal a gondolattal is, miszerint mégiscsak továbböröklődött, tovább- öröklődik a falubeliek emlékezete valamiféle intézményesült formában, egy, a köz-vetlen kötődéssel nem rendelkezők számára is befogadható médium révén, ami nem más, mint maga az elemzésem tárgyául választott szépirodalmi alkotás,7 melynek mindvégig névtelen maradó krónikása talán épp maga a falut végül elhagyó, tanult emberré váló Juro.


 

Lábjegyzetek
  1. Pierre NORA, Történelem és emlékezet között, i. m.[]
  2. “Gondoljunk arra a visszavonhatatlan veszteségre, melyet a parasztság – e par excellence emlékezet-közösség – vége jelentett, melynek történeti témaként való divatja egybeesett az ipari növekedés csúcspontjával.” (I. m.) []
  3. Vö. „az emlékezet mindig időszerű jelenség, megélt kötődés az örök jelenhez” (Uo.) []
  4. Vö. „Jasná Horka lakói soha nem léphetnek ki a hagyomány szorításából és kénytelenek kivárni azt a momentumot, amikor az azt elszenvedő karakterek által benépesített tér egyik kies szegletében egy, a veleszületett identitását megkérdőjelező, a cselekvő kérdezésből adódóan nyitott figura válik elsődleges viszonyítási ponttá.” (WIRÁGH András, Destruction Iasna-horcensis, i. m. ) []
  5. Juro karaktere és szerepe e tekintetben hasonlatos MAROS György Gramofon című regényének (Bp., Magvető, 2008.) harmadik generációs szereplőjének sorsához. Maros regénye ugyan szélesebb társadalmi tablót mutat, erősebb a referencialitás, a kapcsolódás a konkrét történelmi eseményekhez, s felépítése révén is inkább a klasszikus családregényekhez sorolható, az a mód, ahogyan összesűrűsödnek a szerteágazó történetek és ez teherként nehezedik a karakter vállára (az ő esetében nem csak szimbolikusan, hisz végül összeroppan és öngyilkosságot követ el), hasonlóvá teszi a két figurát.[]
  6. “Soha nem vágytunk ily érzéki módon arra, hogy érezzük egy talpalatnyi föld értékét, az ezredévi ördög kezét és a 18. századi falvak bűzét. Ám a múlt mesterséges hallucinációja pontosan csak a diszkontinuitás jegyében fogható fel. A múlthoz való viszonyunk egész dinamikája az áthághatatlanság és az eltörlés e finom játékában rejtezik.” (Pierre NORA, Történelem és emlékezet között, i. m.[]
  7. Erre az értelmezési lehetőségre utal Wirágh András is kritikájában, többek között, amikor azt írja: a kitételek, „amelyek a gazként burjánzó szőlőfajta, a Nova mérgező, de mindenfajta pusztításnak ellen-álló (»kiírthatatlan«) vitalitására utalnak, egyúttal a mitikussá formált időben játszódó (cseh)szlovák falu, Jasná Horka lakosainak történeteit megragadó, és így a felejtéstől megóvó, továbbhagyományozó »szövegesítés« önreflexív nyomaiként is értelmezhetők.” (WIRÁGH András, Destruction Iasna-horcensis, i. m.) []