Bevett írói módszer, hogy a traumatikus, nehezen feldolgozható, “elbeszélhetetlen” témákat szokatlan nézőpontból igyekeznek az alkotók megközelíteni. Selyem Zsuzsa is erre tesz kísérletet Moszkvában esik  című regényében, melyben az elbeszélők között felbukkan többek között egy macska, egy ágyi poloska, egy feketerigó, sőt még egy hemlokfenyő is.

Selyem Zsuzsa Moszkvában esik című könyvéről Pethő Anita írt könyvkritikát
Selyem Zsuzsa: Moszkvában esik. (Jelenkor, 2016)

Egy kitelepítés története a könyv alcíme, ám hasonló olvasmánytapasztalataink alapján már előre sejthetjük, hogy a történet legalább annyira szól a múlt után kutakodó unokáról, mint az ábrázolni kívánt eseményeket átélt nagyapáról. A jellegzetes harmadik generációs dilemma – azaz hogy a felmenők élettörténete csak töredékesen áll rendelkezésre, a fehér foltokat az utódnak kell képzeletével és a témáról szerzett másod- vagy sokadlagos tudásával kitölteni – explicit módon is megjelenik a szövegben, amikor a narrátor (ez esetben maga az unoka) a Hamis frank 1927 fejezetben írja, hogy mindahhoz, amit a nagyapától megtudhatott,

“hozzáillesztem valahogy, amit történelmi tanulmányokban és anyakönyvi kivonatokban találtam”.

Azonban mégsem egészen szokványos az alapprobléma, mivel a háromszéki földbirtokos nagyapa, Beczásy István korábban maga is megírta a család kitelepítésének történetét (ráadásul kilencvenhét évesen ő maga kívánta az unokának diktafonra mondani életét). Csakhogy ebben a verzióban egyetlenegy nézőpont érvényesül: egy olyan gazdálkodó emberé, akinek minden gondolata a mezőgazdaság körül forog. Beczásy csak a földdel, a növényekkel, az állatokkal foglalkozott, a politikai viszonyok “a legkisebb mértékben sem izgatták”, miközben az unoka érthető módon az agrárszakember szakmai véleménye helyett arra lenne kíváncsi, amit legegyszerűbben a történelem személyes aspektusának nevezhetnénk. Azaz, miként éli meg valaki, hogy az élete menetébe egyik napról a másikra ilyen brutálisan beavatkoznak, tulajdonától megfosztják, gyermekeitől elszakítják, sőt még kis híján agyon is verik. Természetes tehát a kíváncsiság bárki részéről, hogy ezt mégis hogy lehet túlélni. (Bizonyos szempontból persze megkapjuk a választ: a nagyapa szerint így, hogy továbbra is azzal foglalkozik, ami életének korábbi szakaszában is a központi szerepet kapta).

Ugyanakkor a regényíró unoka részéről is tapasztalhatunk sajátságos szakmai érdeklődést, hiszen ahogyan a már említett fejezetben szó esik róla, a narrátornak “végső soron politikai alapon” van köze ahhoz, hogy olyan olyan elbeszélői móddal kísérletezik, melyben állatoknak adja át az elbeszélés jogát. Az animal turn jelensége – amellyel Selyem Zsuzsa saját elmondása szerint jelenleg intenzíven foglalkozik – egy tudományos szemléletmódbeli változás, és fontos mozzanata, hogy az ember nem felette áll a természetnek, hanem része annak, vagyis növény, állat és ember egyenrangú.

E két útvonalon keresztül jut el tehát a regény oda, hogy az egyes fejezetek elbeszélői közt nem csak az unokával, a két nagyszülővel, de állatokkal, sőt, egy esetben egy hemlokfenyő révén növénnyel is találkozhatunk.

Noha bizonyos mértékű antropomorfizáció elkerülhetetlen – ennyiben tehát eleve kudarcra van ítélve a kísérlet, hogy “az állatok nyelvén” beszéljen el egy történetet -, a Moszkvában esik esetében egyáltalán nem arról van szó, mint a közismert állatmesékben, hogy emberi tulajdonságokkal felruházott lények történetén keresztül kapunk egy példázatot az emberről. Az egyes fejezetekben narrátorként felléptetett állatok ugyanis épp azon tulajdonságaik révén tudnak a nagyapa életének egy-egy pillanatáról beszámolni, amelyekben jobbak, ügyesebbek, erősebbek az embernél. Például, hogy egy légy összetett szeme, fürgesége és egyáltalán, repülési képessége által többet képes érzékelni egy népbírósági “tárgyalásból”, mint a jelenlévő emberek. Az ágyi poloska elsősorban a (mentálisan is) egészséges emberek vérét szereti szívni, így ő számol be arról, hogy bár a nagyapa már Dobrudzsából (Duna-Fekete-tenger-csatorna) kerül a börtönbe, a vele történtek még nem törték meg. Úgy vélem, a célkitűzést tekintve ez a két fejezet sikerült a legjobban, a többi esetben nem mindig jön át teljesen az üzenet.

A komor téma ellenére a Moszkvában esik egy könnyed, szellemesen csevegő hangvételű könyvecske. A címe a “megkérdezik a jereváni rádiót” – kezdetű viccekre utal, ezek közül több ügyesen simul bele a szövegbe: “Megkérdezik a jereváni rádiót: mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás? Előbb volt tyúk is, tojás is.”, mondja Beczásy felesége, Zina, a Vaskapu 1989 című fejezetben, felidézve, hogy nem szerette, mikor a Duna-deltánál csirkéket kellett gondoznia.

Jól áll a regénynek az itt-ott felbukkanó fölényeskedő hangnem is, ahogyan például a monogámiájukról ismeretes gyöngybaglyok egyik példánya megvetően beszél a Moulin Rouge-ban mulató emberekről, a kutyában pedig – ha explicit utalást nem feltétlenül találunk is rá, de – ott dolgozik a büszkeség, hogy az a fajta hűség, a gazda iránti lojalitás, odaadás, ami rá jellemző, az embereknek ritkán szokott sajátja lenni, különösen nem, ha éppen éjnek idején lopóznak be a gazdához, hogy aztán otthona elhagyására kényszerítsék. Az állatok egyébként humánnak nevezik az embert, előkerülnek a nőstényhím, sőt, attól függően, hogy milyen állat beszél, a gyerekekre alkalmazott kölyök vagy lárva kifejezések is.

Ugyancsak érdemes odafigyelni arra, ahogyan Selyem Zsuzsa a mai hétköznapi beszéd egyes tipikus szófordulatait adja narrátorai szájába. “Én is csak enni akarok, mint mindenki. Ennyike.” – kezdi elbeszélését az ágyi poloska. Később olvashatunk tőle olyat is, hogy “hagyod, hogy a flow ringasson”, vagy felbukkan “a zöld ötven árnyalata” kifejezés. A macska pedig azt mondja: “És a nyár, a nyár, az überoké.” (52.) Hasonlóképpen be-becsúsznak a szövegbe itt-ott angol félmondatok – különösen a nagymama egyébként tört magyar nyelvű elbeszélésébe -, ez megint csak a könnyed nagyvilági társalgás érzetét kelti, és izgalmas feszültségbe lép magával az elbeszélt történettel. A figyelmes, efféle játékokra kapható olvasó pedig nem csupán a Kabaré című film mulatóbeli nyitójelenetét fedezheti fel a szövegben, de rábukkanhat még más híres filmrészletre is.

Így áll össze – és tulajdonképpen mégsem – a nagyapa története, hiszen a sokféle, egymással nem feltétlenül kompatibilis elbeszélő révén megmarad a töredékesség, az egyes mozaikkockák egymáshoz nehezen passzíthatóságának érzete is. A végeredmény egy különös hangulatú, több szempontból is elgondolkodtató könyvecske, mely remélhetőleg megtalálja a többrétegű mondanivalójára fogékony közönségét

Eredeti megjelenés (2017. március 26.)