Az emlékezet helye – a hely emlékezete (tanulmányrészlet 2. rész)

Az emlékezet helye – a hely emlékezete

” Az emlékezethely fogalma valószínűleg annak köszönheti gyors elterjedését, hogy a kollektív emlékezet mégoly intenzív kutatásaiban sem jött létre olyan fókuszpont, amelyikbe a történelem és az emlékezés, az emlékezés és a felejtés, a múlt valóságos és megalkotott volta mint egymásnak ellentmondó, sőt egymást kizáró komponen-sek befoglalhatók és ezáltal szemléltethetők lettek volna.”¹ S. Varga Pál a Studia Litteraria folyóirat emlékezethelyekkel foglalkozó számának szerkesztői bevezetőjében egy, a jelen elemzés szempontjából is meghatározó jelenségre mutat rá: Pierre Nora elmélete az emlékezet helyeiről (lieux de mémoire) azt elmúlt évtizedekben jelentős változásokon ment keresztül, és akad olyan értelmezés is, amely épp ellenkezőjére fordítja a kifejezés norai értelemben vett jelentését.

Nincs már közege az emlékezésnek, csak helyei vannak, szól tehát a francia történész szellemes szójátékkal létrehozott meghatározása. Ám ahogyan többek között S. Varga Pál is rámutat, Nora „nem a traumatikus közelmúlt, hanem az azt megelő-ző időszak által megalkotott dicsőséges nemzeti múlt elvesztésének és megmentésé-re tett (kétes kimenetelű) törekvéseknek leírásához alkotta meg a fogalmat.”²

Ahhoz azonban, hogy átlássuk, miért is lehet egy kortárs magyar szépirodalmi szöveg, egy sok szempontból jellegzetesen közép-európai történet értelmezésekor az emlékezet helyeinek elméletéhez fordulni, érdemes a különféle továbbgondolási lehetőségek főbb trendjeit is áttekinteni, hiszen az emlékezetkutatás fellendülése e fogalom (át)értelmezésébe is új impulzusokat hoz. A legfontosabb e tekintetben az elnevezés magyar nyelven is megjelenő apró módosulásán (emlékezet helyei és emlékezethelyek) túl az, ahogy egyre inkább lefejtődik róla, ami francia és nemzeti, és azokhoz a kutatásokhoz kötődik erőteljesebben, melyek a kollektív emlékezetről kívánnak valamit akár általános értelemben, akár konkrét esetek révén elmondani. Kiváló példa erre az az osztrák tanulmánykötet, amelyről írott recenziójában Kovács Szilvia is kiemeli, hogy „az egyes tanulmányok emlékezetfogalma mögött az Aleida és Jan Assmann által képviselt emlékezetértelmezés áll, ugyanakkor a kollektív emlékezet szociokulturális aspektusainak reflexióiban felismerhető a Maurice Halbwachs által is képviselt emlékezetkutatás kon-textusa.”³ Ezenkívül arra is felhívja a figyelmet, hogy az emlékezethelyek kutatása és a kultúratudományok térbeli fordulatának nevezett jelentség is összekapcsolható egy ponton. „A térre koncentráló kultúraértelmezés a térben a kulturális emlékezet médiumát látja megjelenni; a térbeliség metaforái, például a marginalitás, a határ, a centrum és a periféria pedig egymásba játsszák induviduális és társadalmi, konkrét és imaginárius, praxis és reprezentáció dimenzióit […] Az irodalomtudományban az elbeszélt tér értelmezése elsősorban nem tematikusan koncentrál a térre, hanem egy imaginárius topográfia médiumát látja benne, mely a narrációban létesül és töltődik fel szimbolikus jelentésekkel.” ⁴

Ugyancsak a norai elgondolást tágító értelmezési lehetőségekre kívánnak rámutatni az olyan írások is, mint Pim de Boer Loci memoriae – lieux de mémoire című esszéje, amelyben az emlékezet külső tárolásának ókorig visszanyúló elméleteire és ezáltal az emlékezet külső médiumaira irányul a figyelem. Az írás ebből az aspektusból vizsgálja az egyébként sok szempontból szűkösnek bizonyuló lieux de mémoire fogalmát.⁵ A tanulmánykötetnek, melyben de Boer írása is megtalálható, nem elhanyagolható jellemzője, hogy több más szöveg is elsődlegesen az ókor óta ismert mnemotechnikai eljárás felől közelíti meg az emlékezethely fogalmát, hangsúlyozottan nagyobb távlatokat nyitva ezzel a fogalom értelmezésében.⁶

Szintén de Boer említi meg több a témát is érintő írásában az emlékezethelyek összehasonlító szempontú vizsgálatának lehetőségét, ami ismételten egyfajta továbblépést jelent a fogalom transznacionális értelmezése felé. Szerinte „szinte bármit lehet emlékezethelyként értelmezni, s a lieux de mémoire fogalma révén a történeti témák varázslatos sokasága tűnhet leírhatónak.”⁷ A különféle elágazások és értelmezések közül érdemes még megemlíteni a K. Horváth Zsolt által felhozott példát is: “nemcsak hivatkozott vagy kritikusan szemlélt elgondolásként vagy a történeti kutatások módszertani eszköztárának kibővítéseként értékelhetjük a lieux de mémoire fogalmat, hanem Marc Augé antropológiai vizsgálataiban viszonyítási ponttá is vált. Augé, szemben Nora »kitüntetett helyeivel«, épp a leghétköznapibb, legszürkébb szociális tereket vizsgálja, me-lyek a norai elgondolás mentén éppen nem-helyekként [non-lieux] tételeződnének. A lieux de mémoire tehát egyszersmind termékeny ellenpólussá is vált.” ⁸

A három tanulmányrészlet összefűzve

 

“a múlt mesterséges hallucinációja” (tanulmányrészlet 3. rész)

Posted: november 11, 2021

” a múlt mesterséges hallucinációja” “A lieux de mémoire-ok kora az a pontos pillanat, amikor az emlékezet személyességében megélt hatalmas tőke eltűnik, […]

Az emlékezet helye – a hely emlékezete (tanulmányrészlet 2. rész)

Posted: november 11, 2021

Az emlékezet helye – a hely emlékezete ” Az emlékezethely fogalma valószínűleg annak köszönheti gyors elterjedését, hogy a kollektív emlékezet mégoly intenzív […]

Jasná Horkán élni világnézet (tanulmányrészlet 1. rész)

Posted: november 11, 2021

Lehet egy romos malom is emlékezethely? Kálmán Gábor Nova című novellafüzérének elemzése az emlékezethelyek szempontjából Kálmán Gábor Nova1 című novellafüzérének történetei egy […]

A következőkben tehát e tapasztalatokat is figyelembe véve térek vissza arra, miként képes egy konkrét helyszín a közösségi identitás fontos elemévé válni.

A Nova történeteinek legfontosabb helyszíne Abafi molnár malma. A kötet szinte mindegyik elbeszélése visszatér rá, ahogy magára az ott történt gyilkosságra is.
Már a legelső szövegben, az első oldalakon olvashatjuk, mikor a narrátor a hegyek közti romos házakba vissza nem térőkről beszél:

„a molnár Abafi járhatott volna még így, de azt meg agyonvágták, amikor a malmát nem akarta odaadni a népnek.” (12).

A későbbiekben ez a motívum variálódik elbeszélésről elbeszélésre. A Hideg című szöveg például egy a háború alatt a hegyekben bujkáló falubeli szemszögéből meséli el, hogy a katonák számára menekülést jelentett Abafi malma. Erre az elbeszélésre azért is érdemes nagyobb figyelmet fordítani, mivel itt a hely egy másik, korábbi, ám a közösség szempontjából fontos funkciójáról esik szó. Mint ahogy a kötet elbeszéléseiből kiderül, a háború élénk nyomokat hagyott mind a tájban mind a falu emlékezetében. A település feletti hegyekben ádáz harcok folytak, itt húzódott a front, a küzdelmekben a besorozott vagy éppenséggel partizánnak állt falubeliek is belekeveredtek.⁹ Az említett elbeszélésből is megtudható, hogy Abafi malma menedékként szolgált minden harcoló számára, tartozzon bármelyik oldalhoz.

“Így akarta túlélni a háborút. Mesélték, hogy volt, amikor egyszerre éjszakázott nála négy se-besült nemec, három vörös és két felkelő, nem is tudtak egymástól. A dohos padláson, a nyirkos pince föld alatti járataiban feküdtek. Reggel meg mentek bombázni, lőni egymást, nem is tudták, hogy akire napközben lőnek, éjszaka alig húsz méterre fekszik tőlük. Abafi túl fogja élni a háborút, bármi is lesz, ezt mindenki tudta. (66.)

A narrátor utalást tesz arra is, hogy senki sem szerette Abafit, de a malma mégis hasznosnak bizonyult. Az olvasó közben részletes ismertetést kaphat arról is, hogy milyen volt a malom, amikor még rendeltetésszerűen működött:

„A vén malom óriási hodály volt, rettentő padlástérrel és hatalmas pincével.” (66.);

vagy éppen:

„nyílt titok volt, hogy Abafi malmába egy, a patakmedernél nyíló rejtett alagút vezetett.Itt futottak a malom őrlőit meghajtó csövek, végükön kétembernyi malomkö-veket forgatott a felduzzasztott patakvíz. Az alagút vége a malom pincéjébe futott, ahol hangos súrlódással, zakatolással dolgoztak a fogaskerekek, recsegtek az őrlő-szerkezetet tartó fapillérek a mély pincetér felett.” (69.)

És ugyancsak itt találhatók utalások arra is, mely tett okozhatta Abafi vesztét:

„mesélték a háború után, hogy korábban tágasabb volt a pince, de Abafi lezárta az egyik járatot, beöntötte az ajtó-nyílást betonnal. Sokak szerint fegyvereket meg a pénzét temette ide, de Ujo Fero váltig állította, hogy tizennyolc éves felesége holttestét tüntette el a betontömbben.” (69.)

Babkának, a feltételezett gyilkosnak is van külön elbeszélése a kötetben (ne feledjük, „Jasná Horkán mindenkinek volt egy bizarr története?”, – 29. –), a Rossz viszonyban Istennel címet viselő. Itt így szerepel Abafi „első halála”:

“Abafi malmával nem ez volt az első próbálkozás, párszor pórul jártak már a követek, mert Abafi rájuk uszította a kutyáit, egyszer fenyegetésképpen a levegőbe is lőtt. Tudta minden-ki, hogy nem lesz könnyű, de hogy Abafi végső elkeseredésében felgyújtja a malmot, arra senki sem számított. A párt emberei némán álltak és nézték a nyirkos időben csak lomhán füstölő épületet, velük szemben a nemecek eldobált puskáival felfegyverkezetett Abafi. Mondtak valami olyasmit, hogy ez a népé, és hogy a nép tulajdonát nem lehet büntetlenül megrongálni, mire Abafi odalépett, szemen köpte Babkát és beleüvöltötte a képébe, hogy milyen nép, lófaszt vagytok ti nép. Babka pedig elvesztette egy pillanatra az önuralmát, emelte a puskatust és lesújtott vele. “(94.)

Nem elhanyagolható az a motívum sem, hogy bár Babkának mindenki megbocsátotta a gyilkosságot, egy ideig mégis kerülték:

„Ha belépett a kocsmába, néma csend lett egy pillanatra. Nem hívta senki az asztalához. Volt, aki vette a kabátját és indult haza, de persze nem azonnal, hogy ne legyen feltűnő.” (94.)

A közösség ezek után sorsára hagyja a malom épületét („Hagyták, hogy lassan szétrohadjon. A párt meg építtetett egy másikat, újat, jobbat, közelebb a faluhoz, Abafiét meg szépen lassan elfelejtette mindenki az egész istenverte háborúval együtt.” – 95. –), csupán évtizedekkel később kerül újra az érdeklődés középpontjába, ekkor viszont már elemzésem szempontjából is fontos áttételekkel.