Egy olvasó naplója

Egy hagyományos irodalmár blogja a digitális korban

EmlékezethelyekKönyvKortárs magyar irodalomMúltfeldolgozásTanulmányok

Jasná Horkán élni világnézet (tanulmányrészlet 1. rész)

Jasná Horkán élni világnézet (tanulmányrészlet 1. rész)

Lehet egy romos malom is emlékezethely?

Kálmán Gábor Nova című novellafüzérének elemzése az emlékezethelyek szempontjából

Kálmán Gábor Nova1 című novellafüzérének történetei egy képzeletbeli faluban, Jasná Horkán játszódnak. A 2012-ben Bródy Sándor-díjjal jutalmazott kötet – melyet a kritikai recepció gyakorta Bodor Ádám műveihez hasonlít2 – egy zárt közösség életének legfontosabb mozzanatait villantja fel, az elbeszélések egyik leggyakrabban visszatérő motívuma a falu molnárjával szemben elkövetett gyilkosság. A kötet felépítése és szerkezeti sajátosságai révén az egyes elbeszélések súlypontja újra és újra a narrátornak a tett helyszínével kapcsolatos mondanivalói felé billen.  E jellemzők révén pedig  Kálmán Gábor alkotása az emlékezethelyekről szóló diskurzus felől vizsgálva is termékeny elemzés tárgya lehet.

Jasná Horkán élni világnézet

A Nova történeteinek helyszíne egy pusztulófélben lévő falu, ahol a pusztulás nem csupán a romos épületekben, valamint a lakosság elbeszélésről elbeszélésre egyre fogyatkozó mivoltában nyilvánul meg, de abban a közösség feje felett képletesen mindvégig ott lebegő kérdésben is, hogy kinek, vagy még inkább minek révén ma-radhat(na) fenn ezen közösség emlékezete. Az egyes szám harmadik személyű narrátor – akinek ambivalens helyzete, annak eldöntetlensége, hogy a közösség tagjaként, vagy kívülállóként szólal-e meg, mindvégig komoly bizonytalansági faktor a szövegben – szinte az első mondatoktól kezdve azt kívánja érzékeltetni, hogy egy zárt, a környék többi településétől határozottan elütő, már-már szürreálisan egyedi közegről van szó. Elemzésem szempontjából mindezek közül azon megjegyzések tűnnek leginkább említésre méltónak, melyek a közösségi identitást területi jellemzőkben kívánják megragadni. Ugyanakkor mégsem az olyan jellegű információk válnak igazán sokat mondóvá, mint amikor például a falu egyetlen főutcáját írja le az elbeszélő, ami a város felől futott be,

„de senki nem tudott rá visszaemlékezni, hogy valaha is használták-e azt az utat kifelé” (20),

vagy amikor városi emberek veszik meg a falu legszélső házát, és az idősebb helybeliek morognak, hogy akár beljebb is tehetnék a helységnévtáblát, mert kisebb lett a falu egy háztelekkel. A közösség területi önmeghatározása egyáltalán nem földrajzi számok, hivatalokban nyilvántartott telkek alapján jön létre, hanem aszerint, hogy egy konkrét történetnek, ami a közösség identitásában központi szerepet játszik, részese valaki, vagy sem. Bár könnyen adná magát, hogy egy eredetmítoszi jellemzőkkel bíró motívum váljon hangsúlyossá, mégis inkább a második világháború alatt és közvetlenül utána játszódó eseményekhez fűződő viszony válik meghatározóvá, vagyis az elbeszélés – nem feledve, hogy egy kihalófélben lévő településről van szó – nem az első, hanem az utolsó történetre koncentrál. Ám ahogyan a narrátor is kifejti, ez mégsem teljes mértékben tudatos a közösség tagjai részéről, csupán a befogadó számára válik a könyv olvasása során nyilvánvalóvá, hiszen:

“Hogy pontosan mi tett valakit Jasná Horka-ivá, azt senki sem tudta, de a helyiek mindig tisztában voltak vele, ki tartozik közéjük és ki nem. Ujo Fero például elég messze lakott a falutól, nem sokszor járt le a hegyről. Jobban belegondolva közelebb lakott Černizemhez, a szomszéd faluhoz. Mégis nyilvánvaló volt, hogy Ujo Fero ízig-vérig Jasná Horka-i […] Ugyanígy Tomáš néni és Tomáš bácsi is egyértelműen idevalósiak voltak, pedig ők is a helységnévtáblán kívül laktak a falusiak által került Žabia hora kísérteties romházaiban. Rá-adásul Tomáš néniék alig pár éve érkeztek Jasná Horkára, nem is voltak tősgyökeres lakosok. Mégis mindenki helyinek tekintette őket. A szenilisebb öregek közül sokan azt hitték, eleve ott laktak, de a többiek sem emlékeztek már pontosan, mikor érkezett a furcsa cigánypárocska a faluba.” (19.)

A megoldás, melyre a kötet lépésről lépésre vezeti rá olvasóját, az a történet, melynek helyszíne elemzésem központi eleme is egyben: Abafi, a falu molnárja az államosítások idején nem hajlandó átadni a malmát a szövetkezetnek, hanem felgyújtja, miközben derogáló megjegyzéseket tesz a helybeli szlovák lakosokra is.3 Az egyik agitátor, a falubeli Babka, leüti a férfit. Abafi elterül, s bár a helyiek közt úgy marad fent a történet, hogy Babka ölte meg a molnárt, amaz mégsem e miatt az ütés miatt hal meg, hanem csak akkor, amikor a jelenetet titokban végigerdész, Ujo Ferto mér rá utólag halálos csapást szerelme, egy cigánylány miatt, aki egy ideig Abafival élt, majd egy napon eltűnt. A narrátor többször is céloz rá, hogy a nemrég a faluba érkező, visszataszító külsejű és bizarr viselkedésű Tomáš néni nem más, mint egykor a falu fiataljait, köztük az erdészt is megbolondító lány.

Látható tehát, hogy a falu jelen identitását, mely térbeli meghatározottsággal is bír, egy adott generáció közös élménye, közös emlékezete formálja. Ennek kapcsán érdemes felidézni, mit ír Jan Assmann a kollektív emlékezet alakzatairól A kulturális emlékezet című könyvében. Maurice Halbwachs elméletét – miszerint az emlékezet társadalmilag meghatározott jelenség, s bár az egyénben zajló folyamat „az emlékezőtehetség mégis kollektív produktum”4 – alapul véve Assmann a kollektív emlékezet térbeli és időbeli meghatározottságáról beszél, többek között arról, hogy az emlékezetnek szüksége van fogódzókra, minden olyan csoport, amelyik ilyen módon [ti. csoportként – P. A. ] akar megszilárdulni, helyszíneket igyekszik teremteni és biztosítani a maga számára, amelynek nem csupán a belső személyközi érintkezésnek szolgáltatnak színteret, hanem a csoport identitásának szimbólumait és az emlékezésnek támpontjait is kínálják.”5 A kollektív emlékezet jelen esetben ugyancsak fontos alakzata a csoportfüggőség: ahogyan az Kálmán Gábor könyvében is látható volt, fontos az „odakinttől” való elkülönülés. A másik fontos mozzanat, amiért érdemes Assmannt idézni, a nemzedéki emlékezet fogalma. „Az emlékezetnek ez a válfaja történetileg tapad a csoporthoz, az idő során keletkezik és idővel – pontosabban hordozóival – elenyészik. Ha megtestesítői kihalnak, újabb nemzedéki emlékezetnek adja át a helyét.” 6 Nem történik más tulajdonképpen a Nova történeteiben sem, miközben sorra fogynak el azok a szereplők, akik részesei voltak ennek a közösségi identitást meghatározó eseménynek. A fiatalabb generációhoz a történetek már csak kusza, gyakran egymásnak ellentmondó, s már csak ezáltal is elbizonytalanító kommunikációs csatornákon keresztül jutnak el, amire a narrátor a maga jellegzetes elbeszéléstechnikájával, ahogyan a hagyomány szóbeli átörökítését hangsúlyozó kifejezésekkel („a rossz nyelvek szerint”, „így mesélték a kocsmában”, „ment a szóbeszéd” stb.) zsúfolja mondanivalóját, még rá is játszik.

A három tanulmányrészlet összefűzve
 
Pethő Anita hagyományos irodalmár egy olvasó naplója blog

“a múlt mesterséges hallucinációja” (tanulmányrészlet 3. rész)

” a múlt mesterséges hallucinációja” “A lieux de mémoire-ok kora az a pontos pillanat, amikor az emlékezet személyességében megélt hatalmas tőke eltűnik, […]

Pethő Anita tanulmányrészletek az Egy olvasó naplóján

Az emlékezet helye – a hely emlékezete (tanulmányrészlet 2. rész)

Az emlékezet helye – a hely emlékezete ” Az emlékezethely fogalma valószínűleg annak köszönheti gyors elterjedését, hogy a kollektív emlékezet mégoly intenzív […]

Pethő Anita tanulmányrészletek az Egy olvasó naplóján

Jasná Horkán élni világnézet (tanulmányrészlet 1. rész)

Lehet egy romos malom is emlékezethely? Kálmán Gábor Nova című novellafüzérének elemzése az emlékezethelyek szempontjából Kálmán Gábor Nova1 című novellafüzérének történetei egy […]

Ugyancsak a halbwachsi gondolatot veszi alapul Pierre Nora is Emlékezet és törté-nelem között című esszéjében, amikor arról ír, hogy „az emlékezet az általa összeforró közösségből fakad, ami […] annyit tesz, hogy annyi emlékezet van, ahány csoport. Az emlékezet természeténél fogva sokféle és sokszorozódó, kollektív, többes számú, mégis individualizált.” 7 Elméletét azonban, Assmanntól eltérően arra a problémára hegyezi ki, hogy az az emlékezet – mint egyfajta létezési forma –, melyről ő beszél, már letűnt, helyét a történelem vette át. „Fordulópont ez, ahol a múlttól való elszakadás tudata keveredik a fájó emlékezet érzésével, de ahol a fájdalom még képes annyit felébreszteni az emlékezetből, hogy felvethesse megtestesülésének problémáját. A folyamatosság érzése a helyekbe költözött át. Helyei vannak az emlékezetnek [lieux de mémoire], mivel nincs már valódi közege az emlékezetnek [milieux de mémoire]” 8 Nora tehát határozottan különválasztja a múlthoz való viszonyulás két lehetséges módját, az eleven, az egyén életéhez szervesen kapcsolódó emlékezetet, és a csupán közvetítő médiumokon át elérhető – és egyben a közvetlen kapcsolódás lehetetlenségére is figyelmeztető – történelmet. Ha e két egymással szembeállított fogalmat tágabb kontextusba helyezzük, mindez megfeleltethetővé válik azzal, ahogyan Kálmán Gábor könyvében a szereplők különböző csoportjai viszonyulnak a falu sorsában kiemelt szerephez jutó történethez és annak helyszínéhez.


 

Lábjegyzetek
  1. A későbbi idézetek az alábbi kiadásra vonatkoznak: KÁLMÁN Gábor, Nova, Pozsony, Kalligram, 2011.[]
  2. Például a Tiszatáj Online-on megjelenő kritikában: „Kálmán Gábor szövegei nyomokban emlékez-tetnek a Bodor Ádám-féle mozaikos szerkesztésmódra, de nem kopírozzák le a Sinistra-körzet szerző-jére jellemző nyomasztó, sötét atmoszférát.” (WIRÁGH András, Destruction Iasna-horcensis, Tiszatáj Online  Többet mond e tekintetben Vass Norbert kritikája az Irodalmi Jelenen: „Kálmán Gábor realizmusa kétségkívül mágikus. Éppen ezért kikerülhetetlen, hogy Bodor Ádám könyveivel is összehasonlítsuk. A Verhovina madarai friss élményével a Novának nekikezdő olvasó ugyanis képtelen elszakadni az egybevetés gondolatától. Bodor Ádám könyveiből ismerős az időtlenül létező, abszurd, lebegő kisközösségi világ, ami Kálmán bemutatkozó kötetének is jellemzője. Sőt, mindezen túl a novellafüzér és a kisregény között egyensúlyozó, körkörö-sen mélyülő elbeszélés-technika – mely Bodornak régről sajátja, s nála jobban senki nem is műveli tán – rokonítja még a Novát a kolozsvári származású szerző műveivel. A nagyjából egy hónapos eltéréssel megjelent legújabb Bodor- illetve bemutatkozó Kálmán Gábor-kötet egyaránt értelmezhető a lassan elnéptelenedő, végét váró, isten háta mögötti világ halk búcsúszimfóniájaként. ” (VASS Norbert, Beszél-nek sokfélét. Kálmán Gábor Nova című prózakötetéről []
  3. A történetben ez az egyetlen motívum, mikor a nemzetiségi együttélés problémája felmerül. Máskülönben a túlnyomórészt szlovákok lakta településen nem játszik ez szerepet. Itt érdemes megemlíteni, hogy a kötet tele van tűzdelve szlovák kifejezéssel (lábjegyzetben a magyar jelentéssel), a német katonák például végig nemecként szerepelnek a szövegben. Az Érsekújváron született és gyermekkora egy részét a környéken töltő szerző saját bevallása szerint könnyebben ír történeteket szlovák szereplőkkel.
    Lásd még: Elfértek egymás mellett. Beszélgetés Grecsó Krisztiánnal és Kálmán Gáborral   []
  4. Jan ASSMANN, A kulturális emlékezet. Írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrákban, Bp., Atlantisz, 2004, 36[]
  5. I. m., 40. – Ez a részlet azért is lényeges a mi esetünkben, mert Assmann lábjegyzetben megjegyzi, hogy ezt gondolja aztán tovább majd Pierre Nora a lieux de mémoire révén. Másrészről érdemes visszautalni arra is, amit Jan Assmann a kötet hosszabb bevezetőjében ír a kiterjesztett szituáció fogalmáról, az adatok átmeneti külső tárolásáról, az emlékezet externalizációjáról. Vagyis valamiféle médium – az ő esetében e ponton az írásbeliség, az írás intézménye a hangsúlyos – meglétéről, mely az emlékek tárolásában nyújt segítséget. (I. m., 21–23.) []
  6. I. m., 51. []
  7. Pierre NORA, Történelem és emlékezet között. A helyek problematikája, Aetas 1999/3. []
  8. Uo.[]

Share this post