A Ghost egy 2019-ben indult angol (BBC) sitcom sorozat, amelynek érdekessége, hogy különböző történelmi korokból származó karaktereket (mint a címből sejthető, kísérteteket)hoznak egy történetben össze.  A Horribile Histories és Yonderland sorozatok törzsgárdáját alkotó hat fős színészi-írói csapat ( Mathew Baynton, Simon Farnaby, Martha Howe-Douglas, Jim Howick, Laurence Rickard és Ben Willbond) kreatív munkájának eredménye, tehát a múlt fikciós ábrázolásának módjában (és színvonalában) látatlanban is megbízom.

A BBC promója alapján ez felnőtteknek szánt sorozat (ellentétben a fentebbi két másik műsorral, bár azok is tele vannak szórva felnőtt, vagy úgymond a gyerek által, kevés élettapasztalatuk alapján feltehetőleg még nem érthető poénokkal), s a trailert látva attól sem kell tartanom, hogy túlságosan horrorfilmes riogatós alkotás lenne. (Mégiscsak kísértettörténet, vagy mifene.)

A karakteretek, különösképpen a katonatiszt karakterét (Ben Willbond) közösségi médiás posztokból bizonyos szintig ismerem már. Nézzünk mire jutunk a sorozattal!

(Nem tudom, mennyire lesz releváns, de  ha igen elvileg a poszt a szokásos Nézőnapló struktúrát követi, azaz a korszakkal, korszakokkal kapcsolatos szakirodalmi lábjegyzet és hasonlók a poszt végén, összetett irodalomlista a pilotepizód alján.)

Akkor vágjunk bele!

Ahogyan az várható egy kísértettörténettől, vidéki ködös-párás tájképpel, közepén egy tipikus angol kastéllyal nyitunk, lehetne akár akármelyik Agatha Christie adaptáció helyszíne is. A kastély annak rendje és módja szerint elhagyatott, rossz állapotban lévő. Látunk egy idős nőt haldokolni, miközben emberek veszik körül az ágyát. A modern öltönyös férfi (Simon Farnaby) és a katonatiszt nem tűnik még furcsának, az Edward korabeli viseletben látható nő (Martha Howe-Douglas) is tekinthető hóbortos vénkisasszonynak, de minden normalitás eltűnik – még a zenéből is – amikor egy a  fejét a kezében tartó test, valamint egy ősember (mindkettő Larry Rickard, a fej nélküli test szerepébenYami Xander) egy Regency korabeli fickó (Mat Baynton) egy 17. századi kormos arcú nő (Kathy Wix) , egy cserkészruhás pasas (Jim Howick ), akinek a torkát átlőtte egy nyíl és egy 18. századi ruhába öltözött fekete fiatal nő (Lolly Adefope)1 is látható. Na, helyben vagyunk, ők a mi kísérteteink, akik míg látják, hogy az idős haldokló lelke átlép a túlvilágba (vagyis nem marad itt, velük együtt kísérteni), a patetikus Regency korabeli fickó azon lamentál, hogy vajon ki lesz az új lakó. (A többiek meg azon veszekednek, hogy ki fogja kapni a néni szobáját, most hogy felszabadult a hely).

A kérdésre mi nézők rögtön meg is kapjuk a választ, mert látunk egy fiatal párt (Charlotte Richie és Kiell Smith-Bynoe), akik épp lakást keresnek, és persze, hogy valami szörnyű rossz helyen szörnyű rossz életminőséget sugalló odút mutat nekik az ingatlanos, amikor érkezik a telefonhívás, Alison Cooper (hé, ez a név itt csak egy random poén?), a pár női tagja épp örökölt egy lakást.

Főcím. (Olyan tipikus angol kísértetsztoris a képi és a zenei világ is).

Alisonék aztán megtudják, hogy nem egyszerű házat, hanem ezt a vidéki kúriát örököltek, mert a fiatalasszony az egyetlen közel s távol fellelhető távoli örökös. Ilyekor persze rendre el szokták adni az ilyen privát használatra nem feltétlenül ajánlott ingatlanokat (sokba kerül a fenntartása, ráadásul eléggé rossz állapotban is van), de Alisonéknak az az ötlete támad, hogy inkább megtartanák, maguk hoznák rendbe, majd független szállásadókként próbálkoznának hasznosítani.

Kísérteteink közben élik mindennapi életüket: a földön fekvő fej próbálja irányítani a testet, hogy tessék felvenni őt kézbe, a kőkorszaki és a modern fickó sakkoznak, mármint fejben, mert a bábukat nem tudnák mozgatni, a megégetett nő kajareceptet mesél a többieknek, akik feltehetőleg már kívülről fújják azt, ellenben a tárgyalásáról (boszorkányper, gondolom, amúgy 17. századinak tűnik a nő és ruhazata alapján igencsak emlékeztet Johannes Vermeer Tejet öntő nő című festményére.

A katona megint fontoskodik, hogy ő csak egy kellemes kertre néző szobát akart, és nem gondolta, hogy a minden éjjel az ablakon sikoltva kizuhanó Edward korabeli nő, Fanny is jár a lakrészhez. Megint veszekedés, ami természetesen árnyalja a karakterek jellemvonásait, és az egész jelenetsor közben azt is megtudjuk, hogy a modern öltönyös férfi politikus és nem visel nadrágot (azt hiszem, eléggé könnyen kitalálható, milyen helyzetben érte utol sorsa), majd a végén épp a kőkorszaki fickó tudja a legjobb megoldást: Fanny földszinti szobát kap, és így nem fog sikoltva kiesni az ablakon. Hát ez nem jön be, mert az álmában is tök merev tartású, például a kis pálcáját két kézzel maga előtt lefeszítve tartó, tiszt kénytelen végignézni, hogy Fanny akkor is bejön a szobájába (át az ajtón, valójában nem jön, hanem úszik a levegőben) és akkor is kizuhan.

A sikoltva zuhanás lesz az epizód running gagje, még párszor, dramaturgiailag megfelelő pillanatban megtörténik mindez, mígnem a tisztnek, azaz nevezzük Kapitánynak (Captain, az igaz neve  – még? – titok) van egy ötlete: átállítják az órát, így nem az éjszaka közepén, hanem reggel zuhan a nő, és tádám, az ő sikolya lesz a többiek számára a reggeli ébresztő.

Ekkor érkeznek fiatal élő hőseink, és természetesen az érzelgős fickó rögtön halálos szerelembe esik Alisonnal, míg a Kapitány a pár férfitagját nézi végig, és nyugtázza, jó katona lenne belőle. Értjük a célzást, meg azt is hogy nem titkolja, de nem is hirdeti, és tudjuk azt is, hogy kissé merev katonatiszt, ráadásul olyan korból amikor az azonos neműekhez vonzódás aktív megélése bűntetőjogi kategória volt arrafelé (is).

Nagyon jó – ösztönösen mosolyra fakasztó – az a vizuális poén, hogy míg az ifjú pár bejárja az épületet, a szellemek is velük tartanak, méghozzá olyan módon tömörülnek köréjük, hogy ha nem tudnánk, hogy szellemek, mondjuk a sorozat ismerete nélkül random módon látnák egy fotót, azt hihetnénk, ők is a házbejárás aktív résztvevői. Már-már tetszene is nekik az új tulajdonosok kiléte, mígnem kiderül, hogy hotelt szeretnének a házban, ami halálos vétek szellemeink szemében. Így arról döntenek, hogy menniük kell. (A kőkorszaki fickó drasztikusabb megoldást ajánl.)

Hőseink közül egyik-másiknak van afféle varázsereje, például az ősember, ha sokáig koncentrál, kicsapja a villany biztosítékot. Mary, az égetett nő, ha nekimennek, vagy áthaladnak rajta, égett szagot produkál, a politikus ha nagyon erőlködik, apróbb tárgyak apróbb elmozdítására képes az ujjával. Ja, és van egy tipikus horrofilmbe illő, éneklő kislány – egyszer csak ott terem – , akinek az élők is hallják a hangját, de hang és látvány együtt a szellemeket is elborzasztja. Mindegy, meg lehet próbálni ezt is.

Thomas, a hősszerelmes költő végre örülhet valaminek szellem létében: be tud kukucskálni az ajtón keresztül a fürdőszobába, míg Alison tisztálkodik. Amint a fiatalasszony kijön a helyiségből, indul a hadművelet. Csakhogy minden félresikeredik. Mert a kislány hangját elnyomja a zene, amit hallgatnak, a füstöt Alison természetszerűleg odaégett pritósnak hiszi, a lámpa meg persze, hogy vibrálva kiég egy ilyen rossz állapotú helyen. És a politikusnak nem sikerül a vázát időben odébb tolnia.

Élő hőseink közben lemennek a pincébe a bojlerhez/kazánhoz, ahol természetesen szintén szellemek tanyáznak, így ránézésre 14. századi járvány áldozatok. Megint ugyanaz a vizuális poén, ahogyan körbeveszik 21. századi karaktereinkkel, megspékelve azzal, hogy szemmel láthatóan ők jobban ismerik a megjavítandó szerkezet elemeinek neveit és azt is tudják, mit kellene vele tenniük. Gondolom, láttak már pár szerelőt ügyködni idelent.

Juliannak végül akad még egy lehetősége, és valahogy sikerül Alisont kilöknie az ablakon – úgy tűnik, annyira kihajolt, hogy tényleg csak egy pici nyomás kellett csak. Ez megint válsághelyzetet szül a szellemek között, Fanny ekkor mondja el, hogy a férje – akit két férfivel kapott rajta –  kilökte az ablakon. Nagyon drámai akar lenni a vallomás, de a korábban itt lakók nyugtázzák, ők már tudták ezt eddig is, látták ami történt, nem nagy ügy. Ugorgyunk.

Mint kiderül, Alison két hétig mesterséges kómában volt – áhhá, tudom én már, hova fut ki ez a dolog -, azaz technikailag halottnak tekinthető. Visszatérnek a házba és jönnek a szerelők/építőmunkások is, segíteni rendbe hozni a helyet. Ekkor történik meg első találkozója Alisonnak az egyik szellemmel. Juliannak, akit a sok idegen egyikének hisz, szól oda, hogy talán neki is fel kellene vennie a munkavédelmi sisakot. Julian rögtön rájön, hogy mi a helyzet és rohan a többiekhez.

Az első epizód azzal zárul hogy míg férj és feleség beszélgetnek, Mike mögött sorra bújnak elő a szellemek és halálra rémisztik Alisont.


1 Míg a jelenkori fiatal férj, Mike esetében valószínűleg nem, a 18. századi úrikisasszonyka esetében nagy valószínűséggel lehet cselekményt befolyásoló jelentősége a bőrszínnek. (A “color blinde casting jelenségéről lsd még a Bridgerton Nézőnapló 1. posztját.)