Egyszerűen imádnivaló Mary morbid humora. Alison reggeli müzlijéről apró fuldukló emberkék jutnak eszébe. Érkezik a reggeli posta, sürgősen befizetendő és normál csekkek egyaránt, no meg egy levél, hogy filmesek helyszínt keresnek az új produkciójukhoz. Na akkor meg is van az epizód cselekménye. A nyitó jelenet végére meg is érkezik az elején feldobott magaslabda: Mary megjegyzi, hogy most már megeheti Alison a müzlijét, mert az apró emberkék abbahagyták a kiabálást. Mivelhogy mind megfulladtak. Ha valaha lehetett a morbid humort a tüneményes jelzővel illetni, akkor ez egy ilyen rendkívüli pillanat.

Alison körbevezeti a filmeseket a házon, és sok érdekességet mesél, amelyet természetesen a szellemektől tud meg. Például, hogy VIII. Henrik egyszer itt vacsorázott. A Kapitány nem szeretne olajozott testű, egymással meztelenül csókolózó embereket látni a házban (hm, miért is ez jut eszébe a filmkészítésről), ahogy Fanny se szeretné a nagy jövés-menést, míg Pat természetesen örülne a sok embernek. Kitty meg valószínűleg leragadt az olajozott meztelen testek és csókolózás megjelenítésének lehetőségénél, mint tudjuk, szegény lányt nagyon érdekelnék ezek a felnőttes dolgok.

Mivel a filmesek három hónapon keresztül napi 3000 fontot ajánlanak a helyszínért, ifjú párocskánk elfogadja az ajánlatot. Azt, hogy esetleg a plafon leszakadhat, ha sokan tartózkodnak az épületben, diszkréten elhallgatják. Mint kiderül, Regency korabeli filmet fognak forgatni, Thomas örömében jó messzire rúgja szegény Humphrey fejét.

A Kapitány kelletlenkedik egy sort, hogy micsoda káosz lesz, de meglepetésére kifejezetten katonás rendben zajlanak a dolgok. Ráadásul a rendező első asszisztense egy magas jó megjelenésű férfiú, akinek láttán a Kapitány bal szemöldöke úgy felfut, hogy ezt a mozdulatot akár Emilia Clarke szemöldökei is elismerő tapssal illetnék. Thomas természetesen rögtön kiszúrja, hogy rossz korszakból származó bútorzatot hoznak, Marynek Pat magyarázza a “fémtehén” , azaz a kamera működését (ez is milyen szomorúan vicces, hogy Mary csak egyszerű mezőgazdasági fogalmakban tud gondolkozni).

És akkor megérkezik a sztárszínész, Toby Nightingale (zseniális névadás), akit Rory Fleck Byrne alakít. A Nézőnaplóban olvasható sorozatösszefoglalók közül a Harlots első évadában találkozhattunk a színésszel, ott tényleg helyes és szimpatikus fickót alakított, itt viszont – hiába, vagyis hát szerintem ez is egy poén, hogy folyton ezt hangsúlyozzák – , egyáltalán nem helyes, inkább az a tenyérbemászó képű, nyálas fickó kinézetűre lett fazonírozva. Mike egy elszólásából kiderül, hogy pont ez a színész Alison ‘”free pass”-a. (Ha az amerikai Hall Pass film magyar fordítását vesszük alapnak, akkor elhajlási engedély a magyar megfelelője. Bocs, nem értek ehhez, nekem ez az egész, hogy párkapcsolatban, illetve házasságban élő átlagemberek arról fantáziálnak, hogy melyik híres színész ne számítson megcsalásnak, persze tipikus módon nem komolyan véve, csak jópofiskodás, poénkodás szintjén emlegetve, annyira kispolgári és közönséges.)

Miután Thomas megtudja Juliantól, hogy mit jelent (mármint, hogy Julian társadalmi rétegében mit jelent, mert nyilván egy politikus minden apró részletere kiterjedő, minden lehetséges vagyonjogi komplikációt lehetőleg megelőzni kívánó házassági szerződéssel rendelkezik) a kifejezés, teljesen maga alatt van. Ám amíg Thomas érzelmileg viszonyul ehhez, addig az erkölcscsősz Fanny morálisan közelít a problémához, és ezt folyamatosan jelzi Alisonnak, főleg azok után, hogy hallja, hogy a fiatalasszony segít szerepet próbálni a sztárszínésszel, ami egyáltalán nem véletlenül egy tipikus, úgy vágyom rád, nem bírok másra gondolni csak rád, stb típusú jelenet.

A sztárszínész karakterének megalkotása amúgy tényleg nagyon jól sikerült, s nem csak a method actorság többszöri kifigurázása miatt. De például ez a jelenet, hogy Alisont felkéri, hogy segítsen a szerepe gyakorlásában pont egy erotikus jelenet felvezető szövegével, olyan finoman jelzi, hogy ez a pasas egy seggfej, mert tudja, látja, hogy Alison kicsit el van ájulva tőle, ő meg gyakorlatilag szívatja ezzel a viselkedéssel.

Mivel karaktereink mind markáns egyéniségek (máskülönben hogyan is működhetne a sitcom jelleg), így mindenki a maga egyedi módján reagál az új élményekre. Juliant gyakorlatilag nem érdekli, ő a lovi közvetítést akarja hallgatni. Ám mivel Alison kikapcsolja a rádiót a konyhában (behallatszik a forgatásra), így kénytelen beülni a sminktrailerbe, ahol szerencsére az egyik sminkes szintén ugyanezt a programot hallgatja. (Slusszpoén: Alison megteszi Julian tippjét, nyernek 100 fontot vagy ilyesmi). Humphrey-nek is nagyobb gondja van, szokás szerint szeretné, ha a teste nem kószálna el tőle. Fanny erkölcscsőszködik. Robin odavan a nagy reflektorokért, egyiket ki is csapatja, de amikor újat és erősebbet hoznak, ő dől ki a sorból az élménytől. (Erősen gyanítható, hogy Robin egykoron villámcsapás áldozata lett.)

Kitty nagyon beleéli magát az épp forgatott jelenetbe, és szinte elélvez attól, hogy maga mondogatja, csókold már meg, csókold már meg. Az is érdekli, hogy vajon a főszereplőnek szőrös-e a mellkasa. Ezt a felvetést meghallva a Kapitány is kicsit ájuldozni kezd (én meg csendben csak annyit mondok: “juiceee”1 ), de mint felfedezi magában, ez az egész filmforgatásosdi, például ahogyan mondják hogy eksön, meg a egész szervezettség, hogy no emberek, öt perc szünet aztán mindenki álljon vissza a helyére, stb, nagyon bejön neki. Ahogyan a rendező asszisztens is.

Pat és Mary is belemerülnek a forgatás alkotói folyamatának gyönyörűségeibe. Itt hangzik el az epizód (és feltehetőleg az egész sorozat egyik) emblematikus mondata (mint mindig, szabad fordítás, a poén jellegére és nem pedig a szó szerinti egyezőségre hangsúlyt fektetve):

Hű ez aztán egy flancos maca!

– utalva arra, hogy milyen módon és miről beszél a színésznő a jelentben. Katy Wix egyszerűen lubickol Mary szerepében, zseniálisan tud egy-egy mondatot a helyére tenni. Érthető módon elsőként kicsit furcsa számára, hogy többször is újrajátsszák a jelenetet, és hogy az aztán megjelenik a kamera digitális kijelzőjén és visszajátszható (boszorkányság!). De amint helyére kerülnek a dolgok a fejében, kiderül, hogy lenne érzéke a rendezéshez.

És valóban, mind ő, mind Robin nagyon okosak, csak a mi 21. századi jódolgunkból vagyunk hajlandóak reflexszerűen lenézni őket. (Pedig ne feledjük, annak idején azt is valakinek ki kellett próbálnia, hogy ez vagy az a bogyó ehető-e, ez kicsivel nagyobb lépés volt az emberiség történetében, mint a telefonod operációs rendszerének új verziója.) Ja, még egy bájos dolog a Pat és Mary jelenetekben: mikor Pat arról beszél, hogy majd VHS kazettára rögzítik a felvételt. Ez is jó, ahogyan a minap a tévé, most ez, hogy technológiailag mennyire távol vagyunk akár az 1980-as évektől is, és hogy innen nézve mennyire naivnak tűnik az akkori emberek akkori ismerete.

Az egész filmforgatás leginkább drámakirálynőnknek, Thomasnak válik rémálommá, amikor kiderül, hogy Lord Byronról szól a film. Bevallom, nekem ekkor tűnt fel először, hogy Thomasnak van egy lőtt seb nyoma a mellényén. (Utólag visszanézve a korábbi részeket, az alkotók nem titkolták, de nem is helyezték középpontba a dolgot.) Szóval Byronnal párbajozott, s ez okozta a halálát? Mindenesetre zseniális megoldás – és belegondolva, nagyon koncentrált munkát igénylő színészi alakítás mindenki részéről-, ahogy a fikción belüli jelenet forgatása közben Thomas a színészek között állva hisztizik egy sort, majd durcásan elvonul, hogy ő most vízbe fojtja magát. (Spoiler alert: nem fog neki menni, az epizód azzal zárul, hogy a vízben durcáskodik tovább.)

Természetesen a rész elején felvetődött probléma a mennyezettel nem felejtődött el később sem, az egész epizódon végigvonul Alison és Mike aggodalma. Valamikor ki kell borulnia a bilinek, kell lennie egy kínos jelenetnek ezzel kapcsolatban, és a megfelelő pillanat épp az ágyjelenet forgatásakor érkezik el. Mike, aki azért megy futni, mert meg akarja mutatni, ő is fit ám, nem csak a színész, aki tolja a bullshitet arról, hogy milyen módszerekkel készül az új filmjére, amiben hegymászót játszik, épp hazatér az inkább 10 méteresnek, mint 10 kilométeresnek tűnő kocogásából, és az utolsó pillanatban megmenti a szalont. De a támaszt pont az alól a szoba alól helyezi át egy másik helyre, ahol az ágyjelenetet forgatják. Eredmény: beszakad a plafon (a fenti szoba szempontjából a padló), a színész természetesen vinnyog, retteg, halálfélelme van (mondjuk meg tudom érteni, de akkor nem kellene arcoskodni előtte a hegymászó mivoltával), a végeredmény természetesen az, hogy elmennek filmesek, úszik a sok tízezre bevétel, a Kapitánynak is hiányozni fog(nak) “ő”(k).

De legalább nyertek némi aprót a lovin.


1 Bill (2015), első jelenet II. Fülöp spanyol kirallyal (Ben Willbond)