Új szereplőkkel ismerkedünk meg, az arrogáns szomszéd fickóval és a “ribancaival”. Yepp. Így hívja a vadászkutyáit, és ha ez még nem elég, egyéb szexista megjegyzést is tesz úgy általában véve a női nemre.

Mivel az egyik kutya – amelyikkel Robin próbál épp szót érteni – furcsán viselkedik, így a Szomszéd afféle társalgási fordulatként odaveti, jah, biztos szellemet lát. Anekdotázós hangnemben kérdezi, vajon az új lakók tudják-e, hogy ez egy kísértetjárta ház. Mi pedig látjuk, ahogy szellemeink mind a pasas köré gyűlnek. A jelenet fő humorforrása, hogy a fickó anekdotázik az ablakból kieső fehér ruhás hölgyről, akiről persze mindent rosszul tud, és Fanny ki is javítja, kivéve a feltételezett életkoráról (kora huszas évei) szóló információt. Ja, és természetesen Robin fel sem tételezi magáról, hogy a vendég őrá utalhat a félig ember-félig majon megjelöléssel.

Természetesen, ahogyan a karakterről eddig látottakból is sejthető, nem jópofizásból érkezett, hanem hogy a birtokán átvezető út (amelyen Alisonék eljutnak a saját ingatlanukig, elvileg a pasas birtokának a része) helyzetét átbeszéljék majd vacsora közben. Mondjuk ma este jó is lesz. Hogy közben Julian felismeri és utalást tesz rá, mekkora seggfej, már inkább azoknak szól, akik az eddigi elejtett információkból nem rakták össze, merrefelé is tendál majd a történet. Alison és Mike az előbbi jelenetből annyit szűrnek le tanulságként, hogy most aztán kapcsolatba kerültek a felsőbb körökkel, s meglehetősen elcsépelt komédiai fordulattal túlbonyolítják, hogy miként is kell akkor az ilyen flancos emberekkel kommunikálni, milyen vacsorát kell készíteni, milyen ruhában kell megjelenni, stb.

Az ezzel kapcsolatos poénokat rutinból megoldották a készítők (sajnos időnként érezni is lehet ezt a rutinból megoldottságot), így sokkal érdekesebb, mi zajlik a szellemeinkkel. Ugyanis holdfogyatkozás lesz, ami Robin fontos ünnepe, és a többiek is kiveszik a részüket belőle. (Kivéve Mary, akinek az a feladata, hogy figyelje, nem ég-e oda a vacsora, ami eléggé komoly kihívás, tekintve, hogy egyrészt alapjáraton is folyamatosan égett szagot érez, ráadásul nem minden modern konyhai kifejezést ért). Nem nagy meglepetés, hogy a képzeletbeli áldozati kő épp az asztal közepén van, így szellemeink pont a vacsora közben érkeznek kezdetleges rigmusokat (“Moonah Ston”) kiabálva. Alison kénytelen túlkiabálni őket, persze az asztalnál ülő másik három ember csak néz, hogy miért ordibál szegény teremtés. Szerintem ez a jelenet kicsit túlszaladt, már nézői szemmel (vagy füllel, vagy még inkább idegekkel) is elviselhetetlenül zajos és kaotikus, amelynek az vet véget, hogy Mike leviszi a két vendéget (ja, a fickó egy nagyjából szintén 60 feletti és mattrészeg nővel –Nyuszi – érkezett) a pincébe, ahol elmeséli, hogy milyen márkájú a bojlerük. A pestisesek közben körbeállják őket.

Alison ezalatt kiosztja a fentieket, hogy ezt azért nem kellene, a Kapitány visszavág, hogy el lehet költözni, és amúgy is, nem lehet Alisonnak semmi olyan a tarsolyában, ami eltántorítja őket a szertartástól. Fogd meg a flancos borom, mondhatná Alison, de csak mosolyog, és előáll egy CD-vel, melynek már csillogó-villogó mivoltával meg van véve mindenki (kivéve persze szegény Robint), hát még mikor kiderül, hogy a Jóbarátok van rajta. Nem sok idő kell hozzá, hogy Thomas el legyen ájulva “Lady Racheltől” (“biztos a haja teszi”), Kitty megállapítsa, hogy ő Phoebe, míg Fanny Monica, a Kapitány pedig Ross. A tiszt persze, hogy kikéri magának ezt, hisz ő Chandlernek látja magát, később el is ejt  egy „could it be more…” kezdetű kérdést.

Mike a pincében gyanútlanul, mivel azt hiszi, hogy 20 fontról és nem 20 ezerről van szó, beleegyezik abba, hogy ennyit fizetnének az út használatáért. Majd jön egy kis kártyázás, naná, hogy a Szomszéd nyer, de Alisonnak támad egy remek terve. Igen, pont az, ami bárki másnak is eszébe jutna az ő helyzetében. Hogy a szellemek tökéletes kibicek lennének egy pókerpartin.

Csakhogy kicsit meg vannak sértődve, no meg már rá is vannak kattanva a sorozatra (később igencsak rosszul viselik, hogy csupán egy CD volt), így senki nem segít az ifiasszonynak, aki kénytelen Maryt magával rángatni. Szerintem pont így jó a történet, hogy a remek ötlet végül csúfos bukás lesz, mivel Mary természetesen nem ismeri a kártyán az ábrákat, és a számokat is élesen különválasztja a három alatti és három feletti számokra, utalva ezzel arra is, hogy az afelettieket nem ismeri.

Távoznak a vendégek. Julian egy ironikus megjegyzésével pont beletrafál abba, hogy mekkora lúzerek a házigazdák, hogy leálltak kártyázni ezzel a gazemberrel. Ugyanakkor tesz egy utalást valami Fidzsi-szigeteki offshore számlákra, amit egészen véletlenül (ja, nem) Alison is megemlít a Szomszédnak, aki mindjárt megenyhül és nagylelkűen elengedi azt az időközben 40 ezerre nőtt tartozást.

Az est végén, miután Pat kicsit elbeszélget Robinnal, hogy érti ám, hogy fontos a Hold, lévén az egyetlen valami, ami legalább azóta van itt, mint Robin, Alison és Mike kiviszik a kanapét a kertbe, így újrajátszatják a Jóbarátok intrójának híres szabadtéri kanapén ülős részét, és úgy figyelik az égi jelenséget. Thomas még megpróbál egy how you doing-ot, de nagyon angolos, merev és fura, és Alison is a lehető leggyorsabban leállítja.