Egy olvasó naplója

Egy hagyományos irodalmár blogja a digitális korban

18. századNézőnaplóTizennyolcadik század

Nézőnapló: Harlots (Kurtizánok kora) S01E02

Nézőnapló: Harlots (Kurtizánok kora) S01E02

Az első epizódban megismerkedhettünk vagy egy tucatnyi – talán kicsit több is – karakterrel, a kifejezés azon értelmében is, hogy igazán karakteres (azaz emlékezetes, jól megjegyezhető) figurákkal találkozhattunk, beleláthattunk mindennapi életükbe. Kövessük akkor tehát tovább sorsukat!

(Fontos és/vagy hasznos:  első epizód ismertetőjének végén elkezdtem írni egy ajánlott irodalom jegyzéket, a lista fokozatosan bővül olyan témába vágó könyvekkel/szövegekkel, amit magam is olvastam és ez alapján ajánlok.) 

Az első epizódban – noha a sorozat fő zenei motívumát már hallhattuk a nyitó képsorok alatt – nem volt klasszikus értelemben vett főcím, de a második részben ezt is bepótoljuk.

Az előző rész vége utáni másnap reggelen járunk, ez abból is kiderül, hogy Charlotte-on még mindig ugyanaz a ruha van és a kedves fickóval kísérteti magát, aki mesél magáról, például, hogy a tengerészetnél volt korábban ( saccra kényszerbesorozott lúzernek tűnik). Jól megvannak ezek együtt, csak a savanyú képű komornyiknak nem tetszik a látvány. George, a lord meg bocsánatért könyörög a tegnapi miatt. De legalább megtudjuk, miért Charlotte a szakma egyik ásza.  A komornyik meg csak a szemét forgatja.

Will közben figyelmezteti a harcias Margaretet, hogy Mrs Quigley leányzói jobban beágyazódottak (szó szerint) a politika és igazságszolgáltatás világába, nem biztos, hogy fel kellene venni vele a harcot. Mádámunk – aki mérges, mert ősellenfele húzása miatt kellett Lucyt idő előtt piacra dobni – annyit mond, hogy ha belerúgnak, ő visszaharap.

Nancyvel is megbeszéli a dolgot, s többek között azt is, hogy nem tudja hogyan mondja el Lucynek, hogy kétszer is eladta (ősi szokás, régi trükk). Ha már a dominánál járunk, megint egy vicces közjáték: egy függöny mögött nyögdécsel egy idősebb, hájas pasas összekötött kézzel és betömött szájjal. Úgy tűnik, büntetésben van, Nancy így hagyta magára, míg elment a piacra halat venni, most pedig feddést is kap: kuss legyen.  Egy-két vesszőcsapás is belefér, majd mintha csak valami hétköznapi házimunkát végzett volna, Nancy visszatér Margarethez, folytatja a mondanivalóját azzal kapcsolatban, mivel (vagyis kivel) lehetne Mrs Quigley-t megszorongatni.

Emily kezdi kapisgálni, hogy zajlik ez a kapitalizmus dolog, de a kolleginái segítenek neki még hamarabb megérteni:  nem ő, hanem Mrs Quigley fog meggazdagodni abból, ha a kishölgy minél szorgalmasabban fekszik gazdag férfiak alá. Vagy fölé.

És tényleg, nem kispályás a hely, nem pénzérmékkel, hanem papírpénzzel és/vagy váltókkal fizetnek, azt számolgatja a nacccsága reggel. Érkezik hozzá a bíró, aki megbírságolta Margaretet, és rendel egy lányt. Nem is akármilyet, hanem tiszta ártatlanságot, mert a megbízói (felsőbb körök, nagggyon felsőbb körök) ilyenre gerjednek. Nehéz eldönteni, most akkor tuti üzletet (és jövőbeli még jobb kilátásokat) ajánl, vagy zsarolja a mádámot.

Lucy jól fogadja, hogy kétszer adták el a szüzességét, sokkal nagyobb gondja, hogy igazából elsőre sem ütődött nyélbe az üzlet. (Mivel a nyél nem volt ütődőképes.) De nem kell félteni a kislányt, kinéz magának egy tapasztalatlan lovászfiút, akivel olyan szépen beszél, hogy a srác inkább nem eszik a következő fizetésnapig, de lelkesen számlálja a lány tenyerébe azt a néhány aprót, amilye van.

A Nancynél lakó két lány, Violet és Betsy közben nekiáll Mary Coopert az egykori tündöklő sztárkurtizánt megkeresni, mert Nancy szerint vele lehet Mrs Quigley-t kínos helyzetbe hozni. Összefutnak az erkölcscsősszel és a lányával, utóbbi kedves, és az amúgy is jótékony osztogatásra szánt ételkosárból ad nekik enni. Anyuka ebből persze semmit sem észlel. Aztán megtalálják Mary Coopert is: egy sikátorban a falnak dőlve, nem tudni, élve vagy halva-e.

Valami Lennox nevű pasas érkezett Londonba a gyarmatokról, Margaret régi ismerőse, nem látta vagy húsz éve. Állítólag – legalább is a kocsmában erről hőbörög mindenkinek – nagyon megszedte magát odaát. Ültetvénye és 1000 rabszolgája van. Állítólag. Margaretnek van egy remek terve, esetleg lehetne tőle kölcsön kérni, ha tényleg olyan vaskos fószer.  El is megy hozzá, egy fekete bőrű nő nyit ajtót, nem, ő nem a szolga, hanem az úrnő. Upsz, kínos. Ahogyan az is, hogy Lennoxék kicsi félvér gyerekei közül az egyiket Maggie-nek hívják.

Egy kicsit duci arcú fiatal lány tűnik ki a tömegből, az itteniekhez képest rétegzettebb, finomabb, drágább a ruhája, de egyben süt belőle az ártatlanság. És csupa szorongás. Az állásközvetítőnél látjuk viszont, ahogy Mrs Quigley-t is. Beadja a kislánynak, hogy a másik naccsága egy gonosz kerítőnő, ő viszont jólelkű keresztény asszony, aki ártatlan rendes lányokat alkalmaz csak. Elcsalja egy házba, rázárja az ajtót, a bírónak jelzi, hogy a zsákmány érintetlen.

George nagyon bunkó Haxbyval, a komornyikkal (mindenessel) szemben, fellengzősködik, hogy  vannak dolgok, amelyek csak a kiválasztott keveseknek járnak. A gyászhuszár szerint nem is olyan keveseknek, meg nem is olyan kiválasztottaknak is. Ott van például az az ír fickó.

George-nak el kell mennie vidékre, mert meghalt a nénikéje, aki maradandó károkat okozott lordunk szexuális fejlődésében, mikor a latin lecke fordítása közben mutogatta löttyedt melleit a kis rokonnak. Már mindegy, a lényeg, hogy hátha hagyott rá valamit. Addig is, míg vissza nem tér, Haxby vigyázza Charlotte erényeit. Amilyen a feszültség kettejük között (mármint a kurtizán és a titkár között), tuti dugás lesz a vége. Vagy fojtogatás. Vagy mindkettő.

Emilyt bevezetik a bordélyházak, mint intézmények másodlagos funkciójába is: az információgyűjtésbe. Mert a tudás ugyebár hatalom, s ezt minden bordélyháztulajdonos tudja jól.  Három fiatal lorddal kell ügyesen társalognia, akik az eddigi felhozatalhoz képest már-már szimpatikusnak, megnyerőnek tűnnek. De természetesen ők is makarónik.  Emily szellemesen vágja ki magát,  bár nem tudom, mennyire vevők erre a púderezett uracsok. Úgy tűnik, igen – vagy csak változatosságra vágynak -, mert rögtön sikerült néhány izgalmas infót kiszedni belőlük, például, hogy ki kinek tartozik.

Mary Cooperre a szifilisz előrehaladott állapotában találtak rá. Kapóra jön a múltkori széplelkű fiatalember, nem mellesleg újságíró, csalódottsága, hogy nem találkozhat Emilyvel, illetve az új árát az új munkahelyén nem tudná kifizetni. Margaret felvilágosítja a fiatalembert, hogy jobb is, ha nem megy abba a házba, mert nem csak az erszénye bánná a dolgot. Így aztán másnap a környéken mindenki – főbb szereplőink mindenképp – olvashatja a cikket, amit a fiatalember és Wells asszonyság együtt brainstormingoltak ki: a lényeg, hogy van egy nagyon flancos ház, ahol azonban a puccos felszín alatt a szifilisz mocska bújik meg, jobb elkerülni az ilyen helyeket.  Willnek nagyon nem tetszik ez az egész, magának Marynek sem, de az ő szava – tekintve, hogy totál részeg – nem számít.

A flancos házban nincs kuncsaft, Emily a főnökasszonyt gúnyolja, fiacskája kiállna érte, de gyengéje az új lány. Ekkor érkezik haza a mádám, akinek elég rossz napja van, a minap felhajtott ártatlanság is csak bőg – szerencsétlen lány, a kor normái szerint ugyanis hiába lett erőszak áldozata, innentől tisztességtelen nőnek számít, a régi élete már örökre elveszett. Mint az epizód során megtudjuk, Kittyvel is valahogy így kezdődött: apja egyik haverja megerőszakolta, innentől minden arra predesztinálta, hogy egy bordélyházban kössön ki. Lucy ellenben mázlista, hogy végül úgy alakultak a dolgok, ahogy. Mosolyog is mindenkire az utcán, míg hazafelé tart a lovardából.

Ugyanoda tart Charlotte is Haxbyvel, aki még savanyúbb, mint szokott lenni. Lennox uraság is érkezik, vele  tart hamvasbőrű kamasz fiacskája is. Margaret eligazítást tart: lányok, ezt az ügyfelet le kell nyűgözni. Végszóra Mary Cooper kicsapja az ajtót és elmondja azt a néhány cifra szót, ami leépülőben lévő fejében még fellelhető. (Szegény, én sajnálom ám.) Charlotte feladata lesz figyelni rá, hogy ne okozzon kalamajkát. Mary ragyogása nem tehető olyan nagyon régre, Charlotte-tal régi jó ismerősöknek tűnnek.

Hát az ifjú Lennox kicsit seggfej és nagyon rasszista. Meg finnyás, neki ez az olcsó kupleráj nem jön be. Lucyt szeretné, de nyilván őt nem kapja. Az apja sem kertel, neki Margaret kellene, ő Willhez rohan, tépődik kicsit, évek óta nem volt kuncsafttal. Ahogyan a közös gyermek korát saccolom, azért az ő megszületése után is még aktívan űzte az ipart.  A pasas még mindig odavan Margaretért, egy kicsit mindketten izgulnak, hogy az idő vasfoga, meg ilyesmi, az asszonyság épp rátérne az üzletre (esetleges kölcsön), amikor Mary Cooper beront hozzájuk. Hát akkor erről az ötletről annyit.

Jegyezzük meg végre az ájtatoskodó nevét: Mrs Scamwell. Mrs Quigley most épp nem kicsit ideges és türelmetlen vele szemben. Nem azért lakhat nála ingyen, hogy fordítva süljön el a mádám minden fegyvere Margaretékkel szemben. Charles utánamegy Lord Fallonéknak  (a viszonylag normális fiatal kuncsafték) egy kávéházba, hogy tessék már jönni hozzánk, a lányok várják az aranyifjakat. Mindhiába. Emilyt közben nagyon érdekelné a két mádám rivalizálásának története, később hasznosítható infókat sejt mögötte.

Haxby imádkozik Mary ágya mellett, a nő még egyet horkant, és aztán  annyi. Megmosdatják, felravatalozzák, beviszik a kocsmába, útközben Margaret kiosztja Mrs Scamwelléket. A búcsúztató táncos-énekes mulatsággá válik, felbukkant Pip és az ír kedves fickó is. Szavaira Charlotte elérzékenyül, Haxby tekintete pedig semmiről sem marad le.

Akkora a buli, hogy Betsy brahiból letérdel az erkölcscsősz elé, mintha megbánná bűneit, majd szembe (bocsánat) röhögi a nőt. Az ír pasasnak sikere van asztaltáncoló stripperként (Charlotte szeretné, ha Haxby fizetne a látványért), és Lennox is visszajön a kölcsön vagy befektetés ígéretével. Szép az élet a Covent Gardenben a nemi betegségek okozta halál árnyékábani,  sálálálálálálá. Folytatódik a Harlots Nézőnapló.

Míg az utcán Charlotte belehány Haxby kalapjába, addig Mrs Quigley otthon fiának zsörtölődik arról, hogy egyszer már majdnem felköltötték Margaret Wells miatt. Végszóra valami történik a ház előtt: Mary Cooper felravatalozott hullája hever a bejárat előtt. Margareték pedig nem mentek még el.

Így most egymással szemben áll a krémszínű és a tarkabarka ruhás két brancs.

 

Share this post