Egy olvasó naplója

Egy hagyományos irodalmár blogja a digitális korban

18. századNézőnapló

Nézőnapló: Nagy Katalin – A kezdetek S01E01

Nézőnapló: Nagy Katalin – A kezdetek S01E01

Morbid vígjáték-sorozat formátumban elmesélni egy valós történelmi eseménysort? Yes please. A kedvenc (The Favourite) film forgatókönyvíró-producere, Tony McNamara most egy másik híres-hírhedt uralkodónő történetét meséli el egyedi és igencsak fikcionalizált szemszögből. A sorozat előzeteséből úgy tűnik, hogy a sztori egyetlen egy mozzanatra, III. Péter láb alól történő eltevésére, pontosabban annak újra és újra megismétlődő, mert újra és újra kudarcba fulladó kísérletére fókuszál majd. Ha mégsem egészen erre, akkor is szenzációsnak tűnik az ötlet.

Az epizód-összefoglalók itt az Egy olvasó naplója blogon a Nézőnapló kategóriába kerülnek, vagyis lábjegyzetben olvasmánylista található majd (elvileg, azt szoktam mondani, hogy folyamatosan bővülő, de nem vagyok benne biztos, hogy az orosz 18. századi történelemről annyit olvasok, mint amennyit az angol és amerikai történelem e periódusáról szoktam). Maga az összefoglaló törzsszövege az elsődleges reakció szöveges lenyomata, azaz változatlan, a lábjegyzet viszont a későbbiekben is bővülhet. (És fog is.)Akkor vágjunk bele.

Miután megtudjuk, hogy ez egy időnkénti, alkalmankénti, helyenkénti igaz történet1, két leányzót látunk hintázás közben cseverészni. Hősnőnk (Elle Fanning alakításában), az álmodozó naíva, aki szerint a leendő férjét nem érdeklik az olyan közönséges dolgok, minthogy a családja épp a tönk szélén (amúgy is, epret ettek a minap, aki pedig epret eszik, nem lehet szegény), ő itten kérem cárné lesz (mivel jelenleg úgy állunk, hogy van egy cár, akinek ő csak a felesége lesz, így itt a cárNÉt tartom helyesnek használni, ha majd a kontextus a híres egyeduralkodónőre utal, akkor használom majd a cárNŐ megnevezést), amire a kelletlenkedő barátné álla leesik.

Aztán látjuk leánykánkat utazni, egyedül egy hintóban csak a kocsi alapszemélyzetét jelentő kísérettel, útközben oroszul tanul, mikor megérkezik megcsókolja a földet. Na ez az egész most olyan lecsupaszított, csak a főbb szereplőkre koncentráló, felesleges szereplőkön spóroló dolog lesz, mint a Ted Lasso esetében, mikor egy Premiere League klubban az új edzőt a pályagondnok kíséri a főnökasszonyhoz, mintha kábé csak néhány alkalmazottja lenne (a főnökasszonyt és az edzőt is beleszámítva a klubnak). Szóval itt most rögtön túl kell azon az apróságon tenni magamat, hogy nyilván nem így zajlik egy leendő cárné megérkezése, ezt a megoldást a műfaj belső szabályai követelik meg,  mindenesetre hősnőnk továbbra is pátosszal telve szinte úszik a trónterem felé, ahol hogyhogy nem pont besétál a cár (Nicolas Hoult) néhány emberével (minden bizonnyal ők lesznek későbbiekben is a nevesített szereplők).

Ez az első szóváltás kettejük között megadja a sorozat – legalább is az első rész – alaphangulatát. Elsőre nem lehet eldönteti, hogy túlságosan pragmatikus-e a cár, vagy egy idióta. Nicolas Hoult hoz valami nagyvilági fesztelenséget a figurába, de ez ugyanúgy lehet a szellemi korlátoltsággal szorosan összefonódó kóros öntömjénezés is. Nem lennék meglepődve, ha a karakter szándékoltan (akár a forgatókönyvet akár a színész alakítást vesszük alapul) billegne ezen a határvonalon, kreatív, izgalmas eldöntetlenségben.

Először is, Péter azon viccelődik, hogy nem olyan magas az ifjú ara, mint amilyet rendelt, tessék visszaküldeni, és hozatni egy megfelelő magasságút, majd mielőtt még távozna a teremből, elröhögi magát saját viccén. Haha. Míg Katalinunk lelkesen áradozik arról, hogy milyen gyönyörű leveleket kapott leendő hites urától, addig a férfi fesztelenül érdeklődik a csinovnyikjainál, hogy szóval tehát írtunk a hölgynek leveleket? Az valahogy nagyot dob a jelenet poénosságán, hogy pont Péter az, aki bizalmatlanul kérdezgeti tanácsosait, hogy ugye nem debil az új asszonyka, mert igencsak annak tűnik.

A szobájába vezető úton hozzácsapódik egy ortodox főpap (Archbishop az eredeti angolban, így automatikusan Archie-nak nevezik, mi is maradjunk ennél a névváltozatnál, a karaktert amúgy Adam Godley alakítja), és bejelenti, hogy akkor most megvizsgálná a hölgyet, hogy érintetlen-e. És már jól meg is nyalja a jellegzetesen összeszorított két ujját. Valahogy nekem fura, hogy maga Katalin nem igazán rökönyödik meg a dolgon, valószínűleg szándékolt, hogy ezzel még zavaróbb legyen a nézők számára a vizsgálat (amit magát egyébként nem látunk, csak épp annyit, hogy tudjuk, hogy Katalin aláveti magát). A jelenetben nevesítjük Katalin leendő komornáját, Marialt (Phoebe Fox)  is, így feltételezhető, hogy későbbiekben ő is fontos karakter lesz.

Este vacsora, méghozzá menyegző utáni, miközben J. S. Bach 8. kétszólamú invenciója szól, amit egyetlen egyszer hallottam életemben filmben/tévében, talán abban a (kelet-)német Bach sorozatban, amelyben Hirtling István imitálta, hogy ezt játssza. Mindenesetre hála a gyerekkori kitartó gyakorlásnak, én mai napig álmomból felkeltve is le tudom játszani, igaz nem olyan gyors tempóban, mint itt hallható. Apropó zene: alapvetően korhű, néha némi kis beat alapot, vagy itt ebben jazzes alapot alátéve.  A vacsora alatt további szereplőkkel ismerkedünk, Péter nagynénjével, Erzsébettel (Belinda Bromilow), akinek naggyon fontos megjegyeznie,  hogy sokkal fiatalabb volt Péter anyjánál, illetve a hadsereg fejével, Velemenzovval (Douglas Hodge). Katalin medvét kap nászajándékba, mert ahogy az epizód eleji csacsogásból is megtudjuk, azok olyan cuki állatok. éJa, és nem, nem kicsi medvebocsokra értette a cukiságot, hanem egy olyan böhöm nagy állatra, amit bevisznek hozzá. Mondana is némi beszédet, de Péter leinti, hogy neki, nőként itt bizony kuss van.

Egy kisebb könyvtárnyi könyv kipakolása közben Marial érdeklődik, hogy a kisnaccságát, fel tetszettek-e odahaza világosítani arról, hogy mi fog történi mindjárt itten a hitvesi ágyban. Ó, igen, lelkendezik Katalin, és mond egy hosszú monológot, amelyet mintha egy giccses és közhelyes erotikus regényből tanult volna. Marial szarkasztikusan annyit mond erre, hogy ja, kábé ilyesmi. Mi meg sejthetjük, hogy legjobb esetben a cár olyan, mint XV. Lajos az Outlanderben, hogy sterilebb a kis döfködése, mint egy nőgyógyásztati vizsgálat (rosszabb esetben, Mr. Osborne lelki társa a Harlotsból). Yepp, jól gondoltam, olyan, mint Lajos.  A rutin testmozgás közben egyébként az ajtóban várakozó haverjával, Grigorijjal (Gwilym Lee) beszélget arról a kis sípszerűségről, amivel vadászatkor szokták előhívni a kacsákat. A cár aztán, dolga végeztével, további szép estét kíván és távozik.

Katalin örök optimista, bár már érződik, hogy a kislányos cukormáz olvadozik a képzeletbeli boldog házaséletéről, mindenesetre Péterrel kíván reggelizni. Míg odamegyünk hozzá (naná, hogy másnaposan bóbiskol egy étkezőasztal mellett), egészen bizonyossá válik, hogy a Hatfield House-ban forgatták a sorozatot, ez a folyosó többek között a már fentebb is említett A kedvenc című filmből is ismerős lehet.

A reggeli után Péter bemutatja Katalint az édesanyjának, aki mumifikálódott formában ki van állítva a folyosón. Péter egyszerre érzékenyül el és mond szurkáló megjegyzéseket arra, hogy milyen viszonyban is voltak az anya életében. Ezt a dolgot lehetne kutatni is, veti fel. Amúgy Péter nagyon örül a házaséletnek, mert nyilvánosan megcsöcsörészheti asszonykáját.

Még mindig vannak új szereplők, akikkel meg kell ismerkednünk, Georgina (Charity Wakefield), egy fontos udvarhölgy, aki kísérője lesz Katalinnak a nap folyamán, aki pedig arra van kárhoztatva, hogy buta udvarhölgyekkel legyen összezárva. A buta ez esetben nem szubjektív értékítélet csak, mert mint kiderül, a hölgyek nem tudnak olvasni. Helyette pletykálkodnak és labdajátékot játszanak, melynkek az a lényege, hogy eldobják a labdát, majd a szolgákkal visszahozatják. Semmi tétje a dobásnak, semmi olyan, hogy ki dob messzebbre vagy ügyesebben. Katalin kezd rosszul lenni a tudattól, hogy így fog ez majd egész délután menni.

Marial menti ki, ám erre feldühödik az egyik intrikáló udvarhölgy, hogy a komorna durván megsértette az udvari protokollt, hogy csak úgy hozzászólt a cárnéhez. Nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy Marial nem átlagos szolga, és lám-lám, bizony, apja udvaronc volt, de rosszat tett a cárral szemben, aki szolga sorba taszította. Vele együtt a lányát is. Nem olyan magától, organikusan felépülő figura ez a karakter, kicsit úgy érzem, hogy inkább okosan-fegyelmezetten kisakkozták az írószobában, hogy milyen legyen, milyen elemekből épüljön fel a élettörténete és az egyénisége, ahelyett, hogy megteremtődött volna és magától útjára indult volna.

Éjjel Katalin meglátogatja a cárt, aki nagyon megörül, kéri is Georgina udvarhölgyet, hogy most kicsit hagyja abba a takaró alatti ügyködését. Aztán megint jön egy olyan mozzanat, ami számunkra tűnik kínosnak, míg Katalin magától értetődő(bb)en cselekszik, mikor engedelmeskedik a cár kérésének, hogy másszon már akkor ő is be az ágyba. Másnap reggel távoztakor az egyik fotelben alvó Grigorijba, vagyis az udvarhölgy férjébe. Az mondja, hogy ő szereti a feleségét és egyben rajong a cárért,  mit is tehetne mást, mit itten gyertyát tart nekik.

Nyúlra vadászik az udvar, Péter szokásos kelletlenül ostobán egyenes módján érdeklődik arról, megfogant-e már hites asszonykája. Katalin arról beszél, hogy szeretne jó dolgokat tenni a népért, például iskolát alapítani, nem csak tenyésztehén lenni. Ki is néz a birtokon egy vityillót és most értjük meg, hogy igazából nem az egész nemzetet akarja szimbolikusan tanítani, hanem konkrétan a vele kapcsolatban álló írástudatlanokat akarja itt a palota területén tanítani. (Mondjuk az is nemes feladat.) Amíg Mariallal visszamennek a házikótól a palotáig, random emberek mennek el mellettük egy kopjára tűzött fejjel.

Katalin a könyvtárban a már korábban is látott sötétebb bőrű szemüveges alacsony fickóba botlik, aki elérzékenyülve szipog Descartes-ot olvasva. Őt kérem Orlov grófja, és a készítők most csúnyán rájátszanak a nézők másodlagos vagy látens előítéleteire, mert erről a fickóról már a megjelenéséből sejthető (miközben, természetesen, az őt alakító Sacha Dhawan hétköznapi megjelenésében messze nem ilyen lúzer figura), hogy nem szerelmi érdekeltségként lesz szerepe a történetben, ellentétben azzal, miként a valós történelmi alakok esetében történt. Mindenesetre Katalin talált egy szövetségest a cári udvarban a nagy felvilágosodás-hadműveletéhez. Apropó felvilágosodás, még a vadászat közben volt róla szó hogy Péter betiltotta a szakállviselést.2 Na, a nagy reformer, ahogyan meghallja, hogy Katalin nőket akar olvasásra tanítani, mindjárt felgyújtatja a vityillót.

Van pár jelenet, ami arra utal, hogy ebben az ütődöttnek tűnő udvarban igazából csak Péter az ütődött, a többiek meg nem akarják magukra haragítani az abszolút uralkodót, értve ez alatt, hogy Archie-val is értelmesen lehet beszélgetni (még ha fenyegetés is a téma, hogy ha nem lesz jó kislány, leáll az anyagi támogatás a családnak), meg a tábornok sem tűnik annyira idiótának, ráadásul ösztönösen kedves, joviális a cárnéval szemben.

Megint buli van – mikor nincs – és Péter valami új fegyvert próbál ki, hogy mennyire pontosan céloz. Ha az volt a célja, hogy térden lője azt az egy lábon bicegő bénát, akkor jól céloz. A kekeckedő udvarhölgy megint bunkóságával dicsekszik, Katalin meg végre beolvas nekik, hogy a parókát nem fejdíszként kell hordani, nem holmi kalap, amiből kilátszik a homokrészen az eredeti haj, hanem azt is el kellene ám takarni. Péter kilövi a medvét is (igen, ott van a trónteremben), ami aztán már tényleg sok Katalinnak, és jól pofon vágja hites urát. Aztán elvonul sírni a könyvtárba, ahova a férje utána megy kioktatni. Közben megint bizarr módon jön elő a cár viszonya saját anyjához. Aztán egy erőteljes gyomorszájon vágással bebizonyítja kicsi asszonykájának, hogy a lelki fájdalom, ami ide ebbe a kis zugba űzte, semmiség a nyers fizikai fájdalomhoz képest.

Katalin úgy érzi, már nagyon eltávolodott attól a naív kislánytól, aki az epizód elején volt, és szökni készül. Mivel Marial elmondja Archie-nak, így sejthetjük, hogy mi lesz a kísérlet vége, de azért végignézzük, ahogyan a cárné egy ládába bújik, azt beszögelik, és egész jól halad a dolog egész addig, míg vízre nem teszik. Ez már akkor történik, amikor Péter is figyeli a folyópartról a történéseket. S ahogyan az epizód elején is volt egy jelenet, amikor úgy tűnt, halálosan komolyan gondol valamit, de aztán kellő ütemérzékkel elröhögi magát, hogy csak viccelt, most is ez történik, mikor úgy tűnik, hagyja, hogy felesége elsüllyedjen a folyóban. No, de ha így lenne, miről szólna a továbbiakban a sorozat?

Hősnőnk a szobájában a papírvágó kés és a csuklója találkozási lehetőségeit mérlegeli, Marial meg úgy tesz, mintha nem akarná lebeszélni az öngyilkosságról, hanem nagyon praktikusan osztja a feladatokat az inasnak, pl. vödröt kér. Katalin arról beszél, hogy mindig is úgy érezte, hogy a Jóisten azért köpte őt ki magából erre a bolygóra, mert valami nagyra hivatott. Okés, de akkor miért nőnek teremtette azt az Isten, kérdi Marial. Hát viccből. Mindenesetre a komorna az, aki mégiscsak fordít a jeleneten. Elmondja, hogy abban az esetben, ha a cár meghal, nincs automatice fiúági öröklés, hanem a cárnéből cárnő lesz. Mert talán mégis lehet, hogy azok a látomások igazat szóltak arról, hogy nagy dolgokra született. Katalin ennek eredményeképp el is veti az öngyilkosság ötletét, és eltökélten a kamerába nézve annyit mond:

Huzzah.


1 az “igaz történetek” kiüresedett formáival való játszadozásról, lásd tanulmányomat Márton László Jacob Wunschwitz igaz története című regényéről: “Nem az eseménysor a fikció” (Az elbeszélői szólam néhány jellegzetessége Márton László Jacob Wunschwitz igaz története című regényében) – Alföld 2011. május
Az alkalmankénti jelző egy másik regény, Bánki Éva Aranyszövés című alkotását juttatja eszembe, amelyet ebben a tanulmányomban elemeztem:Megfékezett történelem (Múltbeli események és írásbeli reprezentációjuk disszonanciája Bánki Éva Aranyhímzés és Hász Róbert A künde című regényében ) – Alföld 2014 szeptember

2 A valóságban Nagy Péter, vagyis az ő nagyapja volt.

Morbid vígjáték-sorozat formátumban elmesélni egy valós történelmi eseménysort? Yes please! Pethő Anita epizód-összefoglalói a Nagy Katalin -A kezdetek című sorozatról.

Share this post