Egy olvasó naplója

Egy hagyományos irodalmár blogja a digitális korban

Nézőnapló

Nézőnapló: Taboo (S01E03)

Nézőnapló: Taboo (S01E03)

A második rész végén látott tipikus pszeudo-cliffhanger (értsd: úgyis tudjuk, hogy a főhős meg fog menekülni) valójában akkor tudja elérni a hatását, ha az alkotók ügyesen tálalják a kérdést: hősünk kihez fordulhat, kiben bízhat meg egy ilyen kiszolgáltatott helyzetben? Szerintem két epizód után még nem ismerjük annyira a sorozat jellegét, hogy ezzel a játékkal igazán játszadozni lehessen 1, hiszen simán gondolhatjuk, hogy majd a Zsémbes Skót simán kezeli a sebet, vagy ilyesmi.

Így aztán nem olyan nagy a meglepetés sem, csak egy “hm, ez érdekes” szintű közepesen lagyamatag a rácsodálkozás, hogy az amerikai Kémdoki varrja össze James sebét. Ő viszont tud arról, hogy hősünk csúnya dolgokat művelt az ellenfelével, Vagyis ez többszörösen is kiszolgáltatott helyzet a műtőasztalon fekvő férfi számára, aki viszont a dokit szinte ámulatba ejti fájdalomtűrő képességével. Kettejük párbeszéde egyértelmű: James konkrét ajánlattal áll elő az amerikaiak felé. Monopóliumot akar tea és szőrmekereskedelemre. Kémdoki közben csúnyán elszólja magát (ugye mi mindenre lehet jó egy nyelv, ha nem gendersemleges!): James megtudja, hogy az a bizonyos Carlsbad nevű titokzatos figura valójában nő.

Az elkövetkezőkben a történet ugyanazzal a trükkel él, mint már korábban többször is: ha valaki nem értette volna az előző jelenetben a helyzetet, most a rákövetkezőben más szereplők szemszögéből elmagyarázzák nekünk. Vagyis, míg Coop felvázolja a Régenshercegnek a helyzetet arról, hogy van itt egy privát személy, aki az amerikaiakkal tárgyal egy olyan földdarabról, ami minden eddiginél könnyebb és közvetlenebb kereskedelmi útvonalat kínál Kína felé, mi nézők is még egyszer végiggondolhatjuk, mit is jelent ez számunkra. Leginkább azt, hogy bonyolódnak a szálak (hurrá!), hiszen immáron Prinyék is beszállnak a földdarabért folytatott harcba. (Innentől egyszerűen a Koronának hívom eme új vetélkedő felet.)

 

James pedig nem egyszerűn át akar evickélni ezen a helyzeten, hanem egyértelműen az események irányítója kíván lenni. Egyrészt valami iratot küldet a palotába, másrészt végrendeletet készíttet, melyben az USA-ra hagyja a földdarabot. Erről a KIT-nél is értesülnek, s mint ahogyan Nagyfőnök rávilágít, innentől nem hogy nem áll érdekükben eltetetni Jamest láb alól, de egyenesen óvni kell az életét. Ugyanerre jutnak természetesen a Koronánál is, hiszen ők is beszerezték az okiratból a saját példányukat.

Erről Nagyfőnök és Coop találkozójakor is megbizonyosodhatunk. Két nagyjátszmás, dörzsölt fickó kóstolgatja egymást, s értelemszerűen a ki birtokol több szenzitív információt a játékuk alapja. Nagyon jó kis pillanat, mikor Sir Stuart azt hiszi, hogy komoly információval szolgál a másik számára a végrendelettel kapcsolatban, Coop pedig egy tipikus  „how cute” tekintettel néz ellenfelére, hisz persze, hogy ők is tudtak a dologról.

Mint kiderül, James levele a Koronához esetleges egyezkedés lehetőségéről szól, melyből Nagyfőnök összerakja, hogy itt nem kimondottan száraz, rideg üzleti ügy lehet a háttérben, hiszen akkor velük is hajlandó lett volna James tárgyalni, hanem valami személyes bosszúhadjárat, vagy ilyesmi. Persze, mondjuk mi, nézők, hiszen volt már valami célozgatás arra, hogy Sir Stuart alatt szolgált James kiskadétként. Coop reakciója erre a felvetésre igencsak érdekes: úgy tűnik, ő kínosan többet tud erről a háttérben húzódó valamiről, mint amennyire ezt Sir Stuart szeretné.

James közben ráveszi magát, hogy lemenjen a pincébe, ami az árapály változásnak van kitéve. Vagyis most éppen félig víz alatt van. Nem biztos, hogy egy ilyen komoly sebbel kellene a vízben mászkálnia, bár amennyi alkoholt fogyaszt közben, valószínűleg eléggé jól van fertőtlenítve belülről. Itt van Winter is, hozza a Maláj ezüstfogát, amelyet még akkor vindikált magának, mikor az epizód elején a csavargó gyerekek rátaláltak az egykori merénylő folyópartra sodort hullájára. Jamesnek be-bevillannak képek (feltehetőleg) az anyjáról, aki olyan, mintha valami gótikus témáju buliba készült volna, festett arc, madár-jellegű fekete ruha, stb. Winter azt szeretné, ha James megtanítaná a medzsikre.

Hősünk ezek után felmegy anyja szobájába. Az a pillanat, mikor Tom Hardy kicsit megilletődött kisgyerekként, akinek anyja elvesztésével elvesztődött a gyerekkora, és mentálisan kisiklott az egész élete, ül a pipereasztalnál, igazán finom kis színészi játék. Aztán igencsak belemerülünk a természetfelettiségbe, mert megint felidéződik az anya alakja, miközben James kibontja a kandalló bedeszkázott részét. Aztán mintha csak valamiféle idegroham után lenne, James csak ül kormosan a szoba ellentétes oldalán, mikor  Zsémbes  Skót is belép a szobába. Kicsit veszekednek, hogy ugyebár szegény nő el volt zárva a külvilágtól, a szolga szerint saját érdekében, stb. Majd eljutnak oda, hogy James magyarázatot kér arra, miként lehet ugyanaz a jel felkarcolva a kandalló belsejébe, mint amit akkor tetováltak az ő hátára, amikor Afrikában fogságba esett?

Ez itt egy nagyon érdekes pillanat, mert figyelmeztet arra, hogy amennyire többnyire nem más, mint egy túltolt sztereotíp figura ez a skót fickó, azért mindvégig ott van a viselkedésében, hogy talán esetleg van tudása valami nagyon de nagyon fontos dologról, és nem lehet egyszerűen legyinteni rá. Vagy éppenséggel, hogy esetlegesen negatív figuraként kell majd számot vetnünk vele a későbbiekben, hiszen valami oka kell, hogy legyen, hogy egy korábbi jelenetben alá akarta ásni James Atticusszal szembeni bizalmát.

Nagyfőnök egyébként képes Coop számára is újdonsággal szolgálni, nevezetesen James amerikai egyezkedését illetően. Akkor viszont érdemes a KITnek és a Koronának is összejátszania. Jamest ez nem lepi meg, sőt kifejezetten várja, hogy mikor történik már meg. Pontosan tudja azt is, hogy gyors és hiteles információért kihez kell fordulnia: az Irnokhoz, akiről eddig is tudtuk, hogy köze van Jameshez, de nem gondoltunk, hogy ilyen közeli köze. Egy olyan szórakozóhelyen (speciális bordélyházban) találkozunk a fickóval, ahol nem csak a szolgáltatást igénybe vevők, hanem az azt nyújtók is férfiak, és ő is egy női ruhába bújt, nőiesen sminkelt virágszál. Innentől kezdve nem nehéz kitalálni, hogy kamaszkorában szerelmes volt (nem, ez igazából nem múltidő, Edward Hogg istenien tudja érzékeltetni ezt egy-egy keserű mosollyal) Jamesbe, aki persze tudta ezt, de se nem bántotta, se nem bátorította. Most is valami ilyesmi a helyzet, hogy nem bántásból zsarolja meg, hanem egyszerűen ez tűnik a legkézenfekvőbb dolognak, hogy rajta keresztül lehet legegyszerűbben információkhoz jutni arról, mi készül a KIT háza táján. És ahogyan rákérdez arra, összefogtak-e már a Koronával, érzékelhetjük, hogy pontosan tudja, milyen játékot játszanak az ellenfelei.

A levélváltás James és Zilpha között szerintem nem igazán érdekes, sokkal inkább az lesz a férj látogatása, ami egy kiválóan megírt és előadott monológban csúcsosodik ki arról, hogy mennyi köszönettel is tartozik Jamesnek, hogy visszaérkezte óta felpezsdült a házasélete, együttlétei Zilphával mennyire kimerítőek. Mindezt negédes mosollyal előadva, mintha csak a klubjában beszélgetne egy férfiismerősével a témáról. A kerestes szerkezet a legjobb ebben a monológban, hiszen még érkeztekor, csak úgy mellékesen megemlíti, hogy ő reggelenként a Gazzette-et olvassa, asszonykája pirítóst eszik, majd ugyanezt a mondatot megismétli a monológja végén, ami ugyebár így már teljesen másként hat.

 

Közben Lorna is megérkezik a Delaney házba. Előzőleg láttuk színpadon is, miközben Coop a karzatról figyelte és az előadás alatt menetrendszerint felbukkanó kerítőnőnek (aki szerinte Miss Bow egy gőgös picsa, az nem adja magát, de bármely kóristalányt vagy fiút szívesen beszervezi a naccságos úrnak) 2,  nyomatékosan jelzi, hogy a Korona nevében kíván a művésznővel privátban is találkozni.

Ennek találkozónak a következményeit vélhetjük felfedezni abban, hogy Lorna megjelenik Jameséknél és be kíván költözni, mint a ház asszonya, és rögtön megjegyzéseket tesz a védekezés céljából bedeszkázott ablakokra. Ajánlkozik, hogy ő odaadja a Nootka-részesedését, cserébe a házért, és miközben egy kémtörténet okos és ravasz hősnőjének képzeli magát, elmondja Jamesnek, mennyi mindent tud erről az egész ügyről, az amerikaiaknak tett ajánlatáról és a többi. James meg leszűri a következtetéseket: Coop így üzent arról, hogy tud James lépéseiről és értelmszerűen innentől kezdve nem lesz szükség az özvegyre, vagyis előbb-utóbb el fogják az útból távolítani.

Lorna azonban beleesik az okos, független magabiztos (mondjuk ki, gerinces) nők csapdájába, és úgy gondolja, tud magára vigyázni. Nem hallgat James intésére, hogy ne hagyja el a házat, és nem hagyja ki az aznapi előadását sem. James utánamegy és látja, hogy Lorna produkciója végén (ingerülten hagyja el a színpadot, miután érzékeli, hogy a nézők nem az ő drámai színészetéért, hanem a rákövetkező vetkőzős csajért jöttek) egy nő is távozik a karzatról. Ő lesz a csapda, kedveskedik, hogy hazavinné Lornát, de mint kiderül, Richmond hercegéhez viszi. Ennek természetesen dulakodás lesz a vége, Lorna kiáll magáért, jól megszurkálja a herceget, s ha korábban nem, legkésőbb James közbeavatkozásakor rájöhetünk, hogy ez direkt így volt betervezve. Számoltak azzal, hogy Lorna ki fog állni magáért. ( nagyon okos és érzékletes ábrázolása az önmagukért kiállni hajlandó nőkre leselkedő speciális veszélyeknek, például, hogy példát statuálnak velük a kevésbé bátrak felé, hogy lássák, ez történik, ha nem tudjátok, hol a helyetek). James érzékelteti, hogy tessék, erről beszélt, mikor óvta, hogy elhagyja a házat. Ajánl neki egy nagyobbacska gyémántot, és annak lehetőségét, hogy a nő elmenjen Párizsba és vissza se nézzen.

Lorna szó (és gyémánt) nélkül elsétál. A Delaney házba megy. Fent szorong a szobájában, miközben James és a Skót arról vetnek számot, ki tudhat arról, hogy a nő itt lakik.


 

Lábjegyzetek
  1. vagyis pont fordítottja a Washington kémeinek, ahol viszont maga a tény, hogy tudjuk, hgy ez egy kémsztori, túlzottan is agyalásra, sőt a dolgok túlgondolására késztet[]
  2. a színházi sztárkultúra 18. századi kialakulásáról – azaz a celebmánia gyökereiről-, valamint a női előadók “kétes” erkölcsi helyzetéről lsd többek között: Antoine Lilti: The Invention of Celebrity. (Franciából angolra fordította Lynn Jeffress). John Wiley & Sons, 2017. A könyv említi Mary Robinsont, Régensherceg híres szeretőjét is[]

Share this post