Nagyon furcsán kezdünk: egy idegen, eddig nem hallott hang azt narrálja, ahogyan Abe titkosügynöködik New Yorkban. Azt mondja, hogy ez a 37. forgatókönyv arra, hogy miként adjon át ügynök az ügynöknek információt. Abe iszik valamit egy kávéházban, majd elvisz egy tojást és beleteszi saját kosárkájába a többi közé odakint a kordéjánál. Egy vöröskabátos erősködik, hogy megvenné az árut, erre kiborul az össze tojás. Van köztük egy főtt, amin a héjon belül volt az üzenet. Abe-et megölik, a titokzatos narrátor (regényíró?) pedig összegyűri a papírjait, hogy nem, mégsem jó ötlet. Mi a fene volt ez?
A cold open után fogolycserével folytatjuk. Nekünk ebből az a fontos, hogy Simcoe visszakerül a sajátjaihoz, a patritóáknak pedig az, hogy az ő visszakapott tisztjeik rossz állapotban vannak. Az előző rész végén megismert délceg alak – akit úgymond hivatalosan még mindig nem mutattak be a nézőknek, csak annyit tudunk róla, hogy őkegyelmességének szólítja valami írnonféle tiszt, ami persze megintcsak utalás kilétére – kissé ingerülten, már amennyire decens úriemberhez illik, levelet diktál az ellenoldal tábornokának, hogy ez így nagyon nem buli.
Amúgy épp kivégzés zajlik, ahova Szőke Főhőst nem azért hívták, mert rá akarnak ijeszteni, hogy rá is ez vár (egyébként egy olyasvalakit akasztanak, aki egy civilhez tört be és lopott, erőszakoskodott, ami tényleg csúnya dolog), hanem mert Délceg Vezér, akinek sok dolga van és jól kell beosztania az idejét és kiosztani a feladatokat, jelentést vár.
Itt van egy fura alak is, aki valami Amerika ellenes összesküvéseket felderítő bizottság küldötte (korabeli kém- és terrorelhárítás, gondolom én)1, és sanszos, hogy ő volt az epizód elején a “regényíró”. Nathaniel Sackettnek hívják. Őt nem érdeklik a hadseregen belüli formalitások, Scottról Szőke Főhős feletteséről – akit szintén rapportra hívtak – meg tudjuk jól, hogy épp az ilyen formalitások megszállottja. Ebből gond lesz.
Tényleg nem fogják nevesíteni Washingtont, hanem eddigre mindenkinek illik tudnia? Mert szerintem itt érdemes abbahagyni (legalább is az én írásomban) a játszadozást, és arra koncentrálni, hogy akkor miféle karakter is ez a minden idők leghíresebb amerikaija. Nos, őt az érdekli, hogy szimplán mázlijuk volt-e Trentonnál a kapott információval és annak begyűjtési-továbbítási módjával, vagy lehetne-e ez még egyszer megismételni? Azaz, kedves Szőke Főhős, te és gyerekkori pajtásaid mennyire vagytok profik?
Lesznek itt még gondok! Elvek és praktikum; rend, fegyelmezettség és szertelen intelligencia – minden összecsap a kis irodában. Nekem ez a Scott még mindig gyanús, hogy így ágál a kémhálózat ellen. Nagyfőnök szeretné, ha Ben, Scott és Sackett egységes javaslattal állna elő a lehetséges hálózat működtetését illetően. Tudod, George, szerintem előbb leszel te a független amerikai állam elnöke, minthogy ez megtörténjen.
Bennek amúgy van egy fontos keresztkérdése: hogy a fenébe tudhatott Washington Abe-ról, ha egyszer nem volt aláírva a jelentés? Kisfiús buksija olyan, akár mint a mémbeli képleteken agyaló nőé.
Hello röfik! Hogy, s mint, merre? Abe viszi őket Cook ezredesnek, az ellenőrzési ponton pedig óva inti a vöröskabátos, hogy veszélyes ám az út mostanság errefelé. Hogy mennyire, azt nem sokkal később maga Abe is megtapasztalja, mert egy dezertőr – kissé begolyózott állapotban – csapdába ejti. Az egész jelenetsor arra fut ki, hogy Abe-nek mi a fontos: szeretné fiát felnőni látni. És hogy szerinte nem az a szabadság, hogy a fiát arra nevelje (kényszerítse), hogy miután ő egy eszme nevében a csatamezőn hősi halált hal, a fia majd megbosszulja a halálát. Abe szakértő az apa-fia helyzetekben, tessék hallgatni rá! Végül a dezertőrt lelövik a vöröskabátosok, és Abe kíséretet kap New Yorkig.
Közben Abigail munkába áll Andrénál, aki udvarisan és türelmesen tanítgatja, hogy brit tisztek számára másként kell teríteni, mint az szokás volt Long Islandon a jómódú kocsmároséknál. Úgy tűnik, hogy negyed évezreddel ezelőtt az úri népeknél az volt a szokás, hogy miután vágtak a húsból a kés és villa segítségével, az előbbit leteszik, a másikat pedig átveszik a domináns kézbe. Merthogy ezzel is lehet érzékeltetni, hogy aki ilyen komótosan étkezik, annak úri dolga van, nem a dolgozó réteghez tartozik, aki pratikusabb okokból étkezik: a munkájához szükséges energiát viszi be.
Egyébként ez most valami olyan dolog lehet, mint a Becstelen brigantikban, mikor a Michael Fasssbender játszotta karakter a három helytelen mutatásával bukik le. Merthogy tuti lesz majd valami jelentősége ennek az életmódtörténeti információnak, ha ennyire részletesen foglalkozunk vele. André egyébként a fogolycserével visszakerült tiszteket látja vendégül, köztük értelemszerűen Simcoe-t is.
Közben Abigail pasiját, vagy micsodáját is viszontlátjuk. Balhés fazon (ez eddig is sejthető volt), de Rogersnek, aki eddig is bölcs fazonnak tűnt, és nem olyannak, akit ostoba előítéletek hajtanak, megtetszik, s próbára teszi a fickót, aki egyébként nemrég érkezett (nem önszántából, természetesen) Afrikából és büszke az otthoni harcos mivoltára. A próba jól teljesül, pasas bekerül a bagázsba. Érdekes párhuzam, hogy mind Rogers mind André pozitívan viszonyul az afro-amerikai karakterekhez.
Sackett közben megtudja, hogyan működik Ben és barátai kémhálózata és el van ájulva, hogy milyen bájosan amatőrök ezek a vidéki kölykök. Titkosírást, kódokat sem használnak, ráadásul személyesen is találkoznak a láncszemek, jajj, jajj. Scottnak közben teljesen elege lesz ebből a történetből, így Ben és Sacket ketten maradnak, elkezdenek brainstormingolni, hogyan lehetne effektívebbé tenni a rendszert. Ekkor kerül a képbe a cold openben Abe-nél látott tojás is, amelyre kívül, a héján keresztül írnak infót és a fehérjébe ivódik be a szöveg, amit feltörés után lehet elolvasni.
A brainstorming egyébként a vágás alapján André házában történtekkel van szádékoltan párhuzamba állítva, mert ide-oda ugrálunk a két esemény között. Az őrnagy egyesével hallgatja ki a tiszteket, először egy kedves, barna fickót, aki tuti beépített ember, mert túl símulékony, kedves, rendes, szimpatikus. Aztán jön Simcoe, aki szerente visszemenni Setauketbe, az ő Annájához. André előtt meg túl gyakran emlegették mostanában ezt a városkát ahhoz, hogy kémfőnökként ne foglalkozzon vele (vagy legalább is ne raktározza el a nevet agya valamelyik kis fiókjába hasznosabb helyzetekre).
De akkor jöjjön a vacsora, nekem meg megint van egy kis gondom a sorozat időérzékelésével: ezek szerint erre az alkalomra Abigail már egy nappal korábban megterített? Mindegy. A lényeg, hogy természetesen a rendes tiszt téglának bizonyul, mert amerikai módra használja a kést és villát. Az meg milyen suttyóság már itt, a tősgyökeres angol tisztek között! André játszana vele, mint macska az egérrel, Simcoe meg nem az a türelmes fajta, s mivel ő is rájött a bibire, ő azonnal cselekszik és a nyakon szúrja asztaltársát. A házigazda kiakad, mi pedig azt hiszem, megismerkedtünk Simcoe egyik fontos jellemvonásával. És itt nem az erőszakosságát értem, hanem az éles eszét és gyors és határozott döntési képességét (ha már egy kicsit a vezetőkre, döntési helyzetben lévőkre fókuszál ebben az epizódban a történetmesélés).
Utójáték: Abigail másnap még mindig a vért mosssa az étkezőben, amikor André azzal az ötlettel áll elő, hogy segít Cicerónak, a Setauketben maradt fiúnak ajándékot küldeni. Abigail erre elmosolyodik. (Na jó, de Setauket! Van itt valami hátsó gondolat André értékes buksijában?)
Washington visszatér, no lássuk, uraim, mire is jutottak. Van egy pont, amikor majdnem dugába dől az egész sztori (de akkor miről szólna a sorozat, nem igaz?), Scott szerint a hagyományos felderítés elég, Ben szerint meg egy kémhálózathoz több bizalom kellene a szálakat legfelül mozgatók között. Washingtonnak, ha jó vezető, márpedig itt afelé tendálunk, hogy az, tetszenie kell Ben hozzáállása, kritikai észrevétele, amely előbbrevaló számára holmi vak tekintélytiszteletnél.
Ki is hívja a hóra egy szóra (tényleg esik), és elkezd mesélni arról, hogy ő egy Nathan Hale nevű illető (az amerikai őském, nem mellesleg Ben barátja)2 révén már puhatolózott, hogy miként lehetne kialakítani egy hálózatot és hozzá már azelőtt eljutott a Long Islandi fiúk nevei, mielőtt mi bekapcsolódhattunk volna a történetbe. Hale-t ugyan felakasztották, de ennyi haszna legalább volt a ténykedésének. Amúgy Washington szerint is jó ötlet az álnév, éppen hogy a kémek védelmében. Ő a Mr. Culpepper (hát, ha Howard Katalin kivégzett szeretőjére gondolunk, nem biztos, hogy jó omen az a nomen) nevet ajánlja Abe számára.
És a Tökéletes Vezető mindent elintéz: Scottot áthelyezik, rendes katona (bocsánat, ha kételkedtem benne, de hát ez egy kémsztori), zokszó nélkül teljesíti a feladatát. Benből őrnagy lesz, az illik a posztjához (így egyenrangú lett Andréval, az ellenoldali főkémmel), Mr. Culpeppert pedig megkeresztelik, Samuel lesz a neve, mint Ben bátyjáé. Azé a bátyóé, aki egy börtönhajón (volt már erről szó, hogy a tiszteket oda vitték a britek) várja élete jobbra fordulását.
Ezt mi Rogers kutakodásának eredményeképp tudjuk meg. A ravasz skótnak valamiért szüksége van a fiatalemberre.
1New Yorkban elvileg létezett egy New York Committee to Detect and Defeat Conspiracies John Jay (a talán legkevésbé ismert alapitó atya a nagy hetesből) vezetésével, amely a valóságban felderítette az 1776 nyarán, tehát még sorozatunk kezdete, és amúgy a brit katonai megszállás előtt tervezett Washington elleni merénylet előkészületeit (ez az egyik nagy módosítás a sorozatban a valós események időrendi egymásutánságához képest, de mint majd látható lesz jót tesz a kavarás a történetmesélésnek) A merényletről nagyszerű thrillerszerűen megírt, de alapvetően történeti/imserrtterjesztő könyv: Brad Meltzer és Josh Mensch: The First Conspiracy: The Secret Plot to Kill George Washington
2 Nathan Hale-ről, valamint Nathaniel Sacketről is többet (és a sorozatbeli megoldásokhoz képest eltérőbbet) Alexander Rose: Washington’s Spies. (Vagyis a sorozat showrunnerének eredeti történészi szakmunkája.) Ugyanitt hosszú ismertetés a sorozatban is felbukkanó kémmódszerekről (talán ott csúszik el a könyv szerkesztése, túlságosan is hosszú ez a rész).