Egy olvasó naplója

Egy hagyományos irodalmár blogja a digitális korban

Egyáltalán nem meglepő, hogy épp egy a nagyregény megújítójaként is számon tartott kortárs alkotó műveiben íródik felül Tolsztoj közismert mondata a boldog és boldogtalan családokról. Jonathan Franzen regényei ugyanis azt sugallják, hogy végeredményben csak boldogtalan családok léteznek, amelyek jellemzői nagyon is hasonló módon termelődnek újra generációról generációra.

Jonathan Franzen: Erős rengés. (Fordította Bart István). Európa Kiadó, 2013.
Jonathan Franzen: Erős rengés.
(Fordította Bart István). Európa Kiadó, 2013.

Jonathan Franzen alkotótevékenységét általában hangzatos címszavak kísérik: az amerikai irodalom fenegyereke, a nagyregény újra felfedezője, és hasonlók. Kétségtelen, hogy Frazen nem finomkodik, amikor az amerikai kertvárosi átlagcsaládok életéről ír, s teszi mindezt ráadásul

nagy ívű, hamisíthatatlan regény mivoltukban is sok mindenben a hollywoodi filmek történetkezelésére emlékeztető monumentális alkotásokban.

Az immáron három magyarul is olvasható Franzen-regény közül eredetileg legkorábbi (1992-es), fordításban azonban csak néhány hónapja megjelent Erős rengés is ezt a közeget, valamint az úgynevezett amerikai álom mítoszának fonákját ábrázolja. Középpontban a Holland család áll: a magát gyakorlatilag szétfüvező történészprofesszor apa, a gyerekesen önző anya, az elkényeztetett, felszínes lánygyermek, s legvégül a szinte mostohasorban tartott fiú, akinek legfontosabb élettapasztalata, hogy már gyermekkorában is bármiféle konfliktushelyzetben neki kellett a belátónak és megértőnek, az okos fiúnak lennie. Bár kívülről nem látszanak a repedések, mégsem kell a földnek ahhoz nagyot rengenie (valós és átvitt értelemben egyaránt), hogy e repedések mentén pillanatok alatt darabokra hulljon a látszatélet.

Egy váratlan haláleset és az anya 22 millió dolláros öröksége a regény két meghatározó mozzanata, minden más ezekből bomlik aztán ki. A terjedelme ellenére is rendkívül ökonomikus műben tulajdonképpen minden mindennel összefügg. Legjobb példa erre az anya önző viselkedése, ahogyan az ügyesen hízelgő lányának könnyedén ad pár milliót, miközben a tandíját is maga megkereső, később javarészt minimálbéren élő, a történet idején éppen munkanélküli fiának egy vasat sem, mondván nem teheti meg, a fiúnak, Louisnak egyszerűen be kell látnia, hogy lehetetlen, amit kér.

Mint ahogyan a regény több más motívuma is rávilágít erre, az anya önzősége nem egyéni jellemvonás, hanem társadalmilag elfogadott norma, sőt, szinte elvárás: a nő, aki teljesíti legfontosabb kötelességét, vagyis férjhez megy és gyereket szül, joggal viselkedhet önzőn és felelőtlenül. Nem véletlen az sem, hogy a kilencvenes évek eleji amerikai akkut társadalmi problémák közül épp az abortusz (és ezzel együtt a nők saját testük feletti önrendelkezési joga, valamint a felelősségteljes döntések fontossága) válik hangsúlyossá az Erős rengésben.

Ugyancsak a minden mindennel összefügg elve alapján épül be a regénybe egy Boston környéki földrengéseket okozó nagyvállalat és általában a gátlástalan felelőtlen, nem ritkán a törvényeket súlyosan megsértő nagyvállalatok kritikája. Vagy talán még pontosabb, ha úgy fogalmazok:

annak a társadalomnak a kritikája, melyben az effajta jelenségek állandóan újratermelődnek.

Franzen regényében nem akadályozható meg a katasztrófa, szükségszerűen bekövetkezik, s noha egy adott cég eltűnik, biztosra vehető hogy az ebből hasznot húzó és közben saját becsületességüket reklámozó vállalatok is ugyanolyan lelkiismeretlenül törekednek a profitmaximalizálásra, mint a többiek. Ha egy tragédia révén egy pillanatra meg is  áll az élet, alapjában véve nagyon hamar folyik tovább minden a maga megszokott medrében.

A regény központi szereplői sem képesek kilépni az amerikai álom adta kíméletlen keretek közül. Nem válnak hősökké, sem áldozatokká. Utóbbi talán jobban megviseli azokat, akik küszködnek magukkal, mert nem akarnak az általuk megvetett játékszabályok szerint élni. Szabadulni azonban mégsem képesek. Ennek terhe telepszik rá Louis és barátnője, Renée kapcsolatára is. A fiú talán az egyetlen, aki a nagy össznépi felelőtlenségben megérzi a felelősségvállalás súlyát, lelkifurdalása van, úgy véli, megelőzhette volna a katasztrófát, de már csupán annyi cselekvési tere marad, hogy bűntudatból, vezeklés gyanánt maradjon együtt barátnőjével. Mindez azonban kíméletlenül előrevetíti, hogy az eljövendőben általuk alapítandó család élete is repedések sokaságát hordozza majd magában.

 

A bejegyzés a regényről szóló, a 2014. február 15-16-i hétvégi Népszabadságban megjelent Amerikai álom ébredés nélkül című kritikám módosított változata. 

Mivel hagyományos kultúraközvetítési keretek között (egy napilap kultúrarovatában) közzétett írásomról van szó, ám épp a napilapi hagyományok miatt rövidebb a többi “hagyományos kritikámhoz” képest,  így ez a poszt (némileg kivételes módon) egyszerre része az Egy olvasó naplója blog Hagyományos könyvkritika és a Csak röviden rovatainak is. 

Share this post