Egy olvasó naplója

Egy hagyományos irodalmár blogja a digitális korban

Királynők királyi feleségek főnökasszonyokMagazinPethő Anita olvasónaplóPethő Anita TOURázzunk együtt blogTizennyolcadik század

Összekötni a pontokat ( Olvasónapló 2022. június 2.)

Összekötni a pontokat ( Olvasónapló 2022. június 2.)
Néha olyannak látom magam, mint Charlie Day a híres mémben (lsd e poszt kísérőképét), ahogyan lassan, de biztosan mindjárt szétrobbanó aggyal magyarázza, hogy mi minden függ össze mi mindennel. Aztán nyugtázom magamban, hogy nálam ez egyáltalán nem rendkívüli, hanem nagyon is szokványos állapot (vagy mondjuk úgy, default setting), ahogyan folyamatosan éreztetni szeretném a külvilággal, hogy

legyenek ugyan egymástól első ránézésre összeegyeztethetetlenül egymástól távol álló jelenségek, végeredményben az én fejemben minden mindennel összefügg.

(Mindezt pedig paradox módon épp azzal tudom érzékeltetni, hogy mindenféle önjelölt internetes kommunikációs guru tanácsa ellenére, nem egy weboldalra sűrítek mindent, hanem tudatosan 1 az internet különböző sarkaiba szórom a mondanivalómat, hogy aztán olyan poszttokkal, mint az Egy olvasó naplója blog Olvasónapló kategóriájában találhatóak egy helyre csatornázzam őket.)

Épp ezért külön kis miniünnep minden olyan alkalom, amikor olyan témába botlok, amelyet minél több egymás mellett futó (leginkább hosszútávú) projektjeimmel összekapcsolhatom.

A Giro d’Italia végeztével (be kell valljam, az utóbbi hetekben kicsit hanyagoltam a friss kerékpáros események, többek között az idei olasz körverseny intenzív figyelemmel követését is) felmerült a kérdés, hogyan, milyen szempontok alapján is lenne érdemes az elkövetkező Tour de France-t feldolgozni. Remélhetőleg, több mint egy évtizedes e témájú digitális tartalomgyártás után már nem kell sok mindenkinek magyaráznom, hogy az országúti kerékpársporttal elsősorban kultúrtörténeti és – elméleti aspektusból foglalkozom. Nem véletlen (hohó, már megint ez a fránya tudatosság) a TOURázzunk együtt blog alcíme sem: kerékpársport bölcsész szemmel. Szeretem például a kerékpár, mint új közlekedési eszköz megjelenését és „forradalmát” széles társadalomtörténeti kontextusban szemlélni, éppen ezért még akár egy Julian Fellowes által írott tévésorozat megtekintésébe is hajlandó voltam belekezdeni. (Pedig ismeretes, hogy mennyire kínosan giccsednek tartom például a Downton Abbey-t.)

Philip Dine Sport and Identitiy in France. Practices. Locations. Representations. című könyvét kifejezetten a hegyekkel kapcsolatos fejezetéért újra fellapozva ugrott aztán be, hogy játsszunk egy kis játékot, és

kössük össze a 18. századi grand tour fogalmát a 21. századi grand tour fogalmával.

Előbbi a privilegizált rétegek fiatal felnőtt férfitagjainak társadalmi státuszukhoz illő szocializálódásában fontos szerepet játszó eseménysor, utóbbi a háromhetes körversenyek (Giro d’Italia, Tour de France, Vuelta a Espana) gyűjtő elnevezése.

Mint ahogyan Sarag Goldsmith foglalkozik vele Masculinity and Danger on the Eighteenth-Century Grand Tour című könyvében, a 18. századi brit elit fiatal férfiak nevelődése néha irreális vagy éppen egymással ellentmondó szerepelvárások kusza halmazát jelentette. Mondanám, hogy hasonlóképpen, mint amilyen kuszasággal a nőknek kellett (és kell mai napig) szembenézniük (ó, nem másért, nyilván, csak hogy az egymással ellentmondó elvárások révén mindig maradjon valami kritizálható a nőkben, ezzel eleve aláásva a természetes önbecsülésüket), de azért akad itt egy „aprócska” eltérés, hiszen míg a nőket érintő elvárások egy alávetett, másodrendű lény megteremtését célozzák, a férfiakat esetében természetesen az elsőrangú emberi lény formálásában játsszanak szerepet.

Mindenesetre, ennek ellenére (vagy épp ezért?) én azon elméleti szakemberek közé tartozom, akik úgy gondolják, hogy

pont a férfiak társadalmi kötöttségeinek, szerepelvárásainak, az arra adott különféle reakcióknak elemzése révén lehetne végre a problémát normálisan meg- és kibeszélni,

hogy civilizált modern világunkban túlléphessünk ezen az ostobaságon, és koncentrálhassunk végre a valódi problémákra.

Goldsmith könyve tehát azzal foglalkozik, hogy a veszéllyel történő találkozás és az arra adott reakciók fontossága miként épült be a privilegizált helyzetű fiatalemberek nevelődési folyamatába, s nem kevésbé önképük kialakításába. Legizgalmasabbak az ezzel az önreprezentációval kapcsolatos passzusok, azaz hogy mikènt épül be egy önámító, a valóságot az osztályöntudat által felülíró fiktív önértelmezés e kalandvágyó férfiak világába. Amikor ugyanis arra kerül sor, hogy akár privát levél, akár publikálásra szánt útinapló, memoár (stb.) formájában papírra vessék élményeiket és ebből kibontakozó gondolataikat, akkor természetesen nem írhatják azt, hogy ők féltek volna a hegymászás közben, hanem a negatív, „alsórendűbb” élményt áthelyezik az őket kísérő szolgákra, míg ők, az elit tagjai nem csak bátorságukról, hanem kiváló vezetői képességeikről is tanúbizonyságot tettek, ahogyan a riadozó alacsonyrangúakat is végigvezették a veszélyen.

Maradva az Alpokban. Peter H Hansen The Summits of Modern Man című könyve, melynek nagyjából egyharmadáig jutottam eddig, a modernitás önképének, annak is egy jellegzetes elemének, a magányos hegycsúcson a természetre letekintő ember kritikáját bontja ki. Vagyis a könyv olvasása ezáltal a civilizáció– és felvilágosodáskritikai projektem szempontjából is hasznosnak bizonyulhat idővel.

Mindeközben Simon Bainbridge Mountaneering and British Romanticism 1770-1836 című könyve a hegymászás motívumának a címben jelzett időszak alatti, angol irodalmi szövegekben történő felbukkanását veszi számba. Ez az a pont, amely már túl távol esik az eredeti ötletemhez képest (bár kétségtelen, hogy sosem árt kicsit jobban tájékozódni az európai irodalom ezen szegletéről, mert valahogy úgy érzem, hogy mind középiskolai, mint egyetemi szinten valahogy az én tanulmányaimban kevés figyelem jutott rájuk), így a szeszélyes kalandozásom ebben a témában szerintem jobb, ha itt zárjuk le.

A Tour de France persze nem csak hegyi szakaszokból áll, érdekes lehet egy-egy etap a rajt- és/vagy célállomás okán is. Erre pedig a legjobb példa az idei körverseny 4. szakasza, mely Dunkirkből indul és Calaisban ér véget,

amit angol (brit) történelemrajongó lelkecském ujjongva konstatál.

Nemrég ugyanis újranéztem Christopher Nolan Dunkirk című filmjét, és ennek kapcsán bekezdtem az alkotás történész szakértője, Joshua Levine ugyanezen című könyvébe. Emiatt aztán az  a tipikusan posztmodern gondolatmenet tart fogva, ahogyan a szerző arra reflektál, hogy az események a kimenekítési akció minden résztvevője számára más-más módon álltak össze, s az egyes elemek valósága néha ellentmond egymással. Még emlékszem, mikor Szilasi László Szentek hárfája című regényével foglalkoztam, hogy igyekeztem a jelenséggel kapcsolatos szakirodalmat is keresni, de ahogyan az annyiszor máskor is lenni szokott, mindennel kapcsolatban, amit csak fel tudtam kutatni, úgy éreztem, hogy

nem ez, amit keresek.

Most talán újra felvehetem ezt a rég elejtett fonalat is.

Ha Dunkirk egyértelműen a 2. világháborúhoz kötődik, akkor Calais a Tudor-érát juttatja azonnal eszembe, és ezzel együtt most azt is, hogy

 június közepén érkezik a Becoming Elizabeth című tévésorozat.

Emlékeim szerint annak idején a Tudorok tévésorozat utolsó évadában a Seymour fivérek cselekményszála vált igazán hangsúlyossá. Nem véletlen, hogy akkor sokan úgy érezték, hogy érdemes lenne velük tovább haladni a történelemben, már csak azért is, mert a VI. Edward uralkodását ritkán ábrázolják fikcióban. Nekem egyedül egy 1980-as években készült Lady Jane Grey-es (főszerepben Helena Bonham Carter) film jut eszembe.

S ha már I. Erzsébet, minden bizonnyal itt az ideje, hogy végre újranézzem a Cate Blanchett féle 1998-as filmet, már csak azért is, mert szerintem jóval annak előtte láttam utoljára, hogy tudatosan (na már megint!) kezdtem el foglalkozni a történelmi fikció kutatásával.

Ismerve magamat, legközelebb innen, s minden bizonnyal e témával folytatom majd.

Lábjegyzetek
  1. tudom, ez fogalom egy olyan szexista társadalomban, mint a magyar nehezen értelmezhető, de deal with it, attól még hogy esetleg a te családodban azt a nevelést kaptad, hogy a nók agyatlan ösztönlények, csak hasznodra lehet, ha néha szembejön veled egy másfele valóság[]

Share this post