Nádas Péter Az élet sója című kötete egy éven át írt, havi rendszerességgel közölt tárcák gyűjteménye. Témájuk révén már első megjelenési formájukban is szoros egységet képeztek, könyvbe rendezetten, egy lendületből olvasva azonban még inkább kirajzolódik egy szépen ívelő, már-már regényszerű történet.

A kérdés csupán annyi, hogy ki vagy mi valójában ennek a történetnek a főszereplője?

Kecses, elegáns megjelenésű kis könyv Az élet sója, öröm kézbe venni. Az összbenyomáshoz sokat adnak hozzá Forgách András rajzai is, melyek hol a dolgos (középkori) polgári hétköznapokat idézik fel, hol vallási motívumokkal játszanak, kapcsolódva ezzel is a tárcákba implikálódott történet alapkonfliktusához. Az illusztrációk révén a könyv oldalain ugyancsak felbukkannak a jellegzetes német középkori-kora újkori városi házak, nem véletlenül, hiszen a történet helyszíne is egy olyan jellegzetes német város, melyben már az épületeken látni (érezni?) lehet az urbanizáció több száz éves folyamatát.

Az olvasó számára tehát egyrészt könnyen elképzelhető a környezet, másrészt a szöveg el is vonatkoztat, absztrahál azáltal, hogy soha nincs néven nevezve a konkrét város, egyszerűen csak “a sójáról híres” – esetleg ezt variálva, pl: “sóforrásairól, sópárlóiról, fa- és sókereskedelméről nevessé lett” – városkaként szerepel a könyvben. Akinek igénye van rá,nnéhány kattintással persze kiderítheti, melyik településről is van szó, ám ha példázatként tekintünk a kötetre, valójában lényegtelenné válik, hogy konkrétan hol is zajlanak a benne megidézett események.

A könyv tizenkettő, egyenként két flekknyi terjedelmű egységből áll össze, az egyes fejezetek egy-egy hónap nevét viselik áprilistól kezdve márciusig. Többletjelentést ebben nem igazán érdemes keresni, a szerkesztési megoldás egyszerűen csak leköveti, ahogyan a szövegek a litera.hu Két flekken rovatában megjelentek. Olyannyira, hogy az elsődleges publikálási közegben a következő hónap szövegére magától értetődő módon utaló mondatok (pl. “A többi harangot majd a következő alkalommal mesélem el.”) ugyanúgy bennmaradtak a nyomtatott szövegben is, gyakorlatilag minden egység végén.

Nádas Péter: Az élet sója. Jelenkor 2016
Nádas Péter: Az élet sója. Jelenkor 2016

Úgy gondolom azonban, hogy a mediális váltás következtében ezt el lehetett volna hagyni. Online felületen azáltal, hogy az egyes egységekre külön kell kattintani, akkor is, ha egy ültő helyében olvassa el valaki mind a tizenkét szöveget, szükségszerűen megtörik az olvasás folyamata. Így aztán, amiként a zárlatban utalás történik a következő részre, alapvetően ösztökélőn hat az olvasóra, hogy továbbkattintson. A nyomtatott formában viszont épp ez zavar bele a mini-esszék egymásutánságából kialakuló egységes történeti ívbe. Egyszerűen mesterkéltnek, modorosnak hat.

Merthogy Az élet sója egy fejlődési folyamatot ír le, vagy mondhatnánk úgy is, hogy egy város kilábalását önnön kiskorúságából. A sójáról híres városka, vagyis pontosabban polgárainak összessége, ahogy gyarapodott, és ennek következtében még inkább gyarapodott és terjeszkedett volna, idővel azzal szembesült, hogy saját ügyeiben nem dönthet maga. Másoktól, elsősorban az egyháztól és az arisztokratáktól függ. A tárcák tehát a civil öntudat kialakulásának, a polgárosodás folyamatának egy fontos szeletét mutatják be a városka egykori életmódjának ismertetésén keresztül.  Ez persze nem csak fényes diadalmenet, vannak bizony kényes, nem igazán büszkélkedésre okot adó pontok is (pl. hamisan vádolják egy kolostor lakóit). Ám a felnőtté válás folyamata nem azáltal lesz sikertörténetté, ha mindig helyesen, példamutatóan cselekszünk, és sosem hibázunk, hanem ha tanulunk abból, ha valami – akár jószándéktól vezérelve is – rosszat teszünk. Ebből a szempontból pedig sikertörténetként értelmezhető, ahogyan a közösség három vezető személyisége távol tudta tartani a lutheri reformáció utáni polgárháborús állapotoktól, valamint a vallási megújulás szélsőségesebb irányzataitól ezt a bizonyos, a protestáns hittel amúgy igencsak rokonszenvező városkát.

Úgy tűnik, Nádast ennek a sikertörténetnek egy konkrét mozzanata foglalkoztatja leginkább, és úgy érzem, erre fut ki az egész kötet is.

“Mi persze ma joggal megkérdezhetjük, vajon miként és mi alakul így a történelemben, hogy a dolgok egyszer csak ilyen szépen együttállnak, ilyen pászentosak lesznek benne az egyéni készségek és a közös igények.”

Vajon vakszerencse-e, hogy a történelmi folyamatok éppúgy formálódnak, hogy egy alapvetően gazdasági kényszerhelyzet – szűkössé lett a városfalon belüli élet – megoldására akkor szánják rá magukat a derék német polgárok, mikor egy új, számukra is tetsző eszme hódító útjára indul, vagy mégiscsak szerepet játszik ebben az egyéni döntés, az egyéni tett, az egyéni érdem.

Egyén és történelem viszonyát azonban mi itt, Európa kevésbé szerencsés felében rendszerint alulnézetből és az elszenvedettség állapotából szoktuk szemlélni. Nem véletlen, hiszen ütközőzónában, folyton birodalmak árnyékában – rendre egyik vagy másik befolyása alatt – élve a folyamatok túlélésének és nem az irányításának igénye fejlődik ki. Nem a civil kurázsi, nem a kezdeményezőkedv. A (valóban a) köz érdekében hasznosított egyéni készségek is inkább a kétely tárgyát képezik mifelénk.

Ha innen nézzük, talán mégsem olyan egyértelmű, hogy ezeknek az egy kötetbe összefűzött szövegeknek az a bizonyos sójáról híres városka lenne a főszereplője. Hanem sokkal inkább mi, az olvasók, akik ezt a történetet a mi jellegzetes történelmi tapasztalatunkkal olvassuk itt, 2016 nyarán.

“[…] magyar nyelven a városiasodás processziója egészen más utakon járt, s még nemhogy le nem zárult, de a legvárosiasabb helységekben sem ért a félidejéhez.”

– írja Nádas az egyik helyen azon kettőből, amikor nagyon határozottan érzékelteti az olvasót körülvevő világ és az olvasottak közti disszonanciát.

Ugyanakkor mégsem tesz sokat, csupán azt jelzi, hogy a “Stadtadliger” kifejezést nem tudja magyarra lefordítani. Városi nemes, hát az meg mi lehet? Mint a patrícius a Hanza-városokban? Igen is, meg nem is. Aztán a kötet egy későbbi pontján újabb kísérletet tesz: próbáljunk meg a magyar kurta- vagy hétszilvafás nemes fogalmak felől közelíteni. De ez is csak félrevisz, hisz a mi gyakorta jobbágyi életszínvonalon élő kisnemeseinknek csak privilégiumaik voltak, azonban megtermelt vagyonuk, felhalmozott tőkéjük nem nagyon.

Ott és itt közti különbség -ez tehát az igazi dráma. Merthogy adott ez a példázat erről a városkáról, ami rögtön igazodási pontként, vagy ha úgy vesszük, tükörként szolgál egyén és közösség mifelénk lassan több évszázada óta tisztázatlan, rendezetlen viszonyához (lsd. például még Nádas 2010-es A dolgok állása című írásában, hogy többek között már a reformkori modernizációs kísérlet során hiányzott ehhez az erős polgárság).

Ebből kövrtkezően egyrészt nagyon frusztráló tud lenni, ahogy újra és újra szembesülünk azzal, hogy az ottani állapotokat a társadalmi folyamatok mércéjeként tekintve az itteni lemaradás behozhatatlan. Ugyanakkor úgy érzem, hogy épp ennek a kis kötetnek a struktúrája, az általam többször is említett parabolajellege hordoz magában egy nagyon határozott etikai állásfoglalást: hogy nehezen megemészthető különbségek, behozhatatlan lemaradás ide vagy oda, mégiscsak legyen ez a viszonyítási pont.

A kritika eredeti megjelenése: prae.hu (2016 június)