Szajhakatalógus? Mekkora ötlet! – kiáltottam fel a Harlots (magyar forgalmazásban: Kurtizánok kora) című sorozat első jelenetei láttán, gondolván, ez a fajta frivolitás csak a forgatókönyvírók szüleménye. Túlságosan 21. századi és nem mellesleg tökéletesen ellátja a funkcióját: a katalógusból felolvasott részletek által ismerkedünk meg a legfontosabb szereplők egy részével.Nem véletlen, hogy amikor rábukkantam Hallie Rubenhold könyvére, mely egy valóban létezett összeállításról szól, rögtön félbe is hagyván egy másik – szintén a 18. századi szexiparról szóló – könyvet – hozzá is fogtam az olvasásához.
Noha nemfikciós kiadványról beszélünk, nem jár rossz úton az az olvasó sem, aki úgy érzi, egy regényt tart a kezében. A három kiválasztott figura, John Harrison (Jack Harris), Charlotte Hayes és Sam Derrick életrajza fejezetről-fejezetre egymás mellett épül fel, együtt utazunk azon a hullámvasúton (hol szenzációs anyagi siker, hol adósok börtöne), melyet e tipikusan 18. századi karakterek élete jelentett. Természetesen mindhármuknak köze volt az említett listához. Harris, „Anglia Strici Generálisa” és az ő ügyintézése (a szinte London össze prostituáltját ismerő kerítő saját használatra állított össze egy listát) adta az ötletet a reménybeli koszorú költő Derricknek, aki nem mellesleg Hayes szeretője volt egy ideig (együtt éltek a nő kitartója pénzéből), s halála után ráhagyta a részesedését a sikeres üzletből. És természetesen a luxusprostituáltból lett mádám, majd tiszteletreméltó vagyonos „özvegy” hosszú és sikeresnek mondható karrierje okán is állandó szereplője volt a könyveknek.
Ugyanis amikor Harris listájáról beszélünk, akkor egy 1757 és 1795 között évente megjelenő kiadványt kell érteni, melynek haláláig, azaz 1769-ig volt a szerzője az egykori dublini posztókereskedő tanonc Derrick, aki az írói ambícióiért feladta biztosnak számító megélhetését, helyette a Londonban Covent Garden kocsmáiban töltötte az idejét, s ha nem volt máshol, hát akkor az utcán aludt. A három kiemelt figura életútjából az övé tűnik sok szempontból a legérdekesebbnek, ahogyan költőként nem igazán boldogult (színészként is megbukott), javarészt zugíróként dolgozott, s ahogyan az lenni szokott, tehetsége ugyan volt az íráshoz, csak a számára megfelelő műfajta bukkant rá jó pár kerülőút után. A Harris listája jellemrajzai ugyanis egy jó megfigyelőkészségű ember ügyesen megszerkesztett kis rövidprózái, szellemesek, az olvasóval bennfentesen összekacsintók, szurkálva dicsérők (vagy ha úgy tetszik, dicsérve szurkálók), Rubenhold szerint a szövegeken jól érezhető, mikor veszi át az írásukat egy (vagy több) másik szerző, akiknek már nem édes gyermekük a projekt, hanem egy érzelmileg közömbös haszonszerzési lehetőség. (Ugyanígy végigkövethető a katalógus stílusának módosulásaiból a közvélemény hozzáállása a szexipar jelenségéhez: ahogyan a prüdéria kezdett teret nyerni, úgy lett a kiadvány egyre modorosabb.)
Ahhoz hogy a könyv fő szereplői regényhősszerűen plasztikusnak tűnjenek, Rubenhold igyekszik a lehető legpontosabban feltérképezni egyéni döntéseik körülményeit, s ezáltal a 18. századi londoni élet olyan színtereire kalauzol bennünket, mint például az adósok börtöne, ahonnan már csak azért is nehéz volt (anyagi) pártfogó nélkül kikerülni, mert a benntartás költségeit is a fogvatartottal fizettették meg. Megtudhatjuk azt is, mi vihetett rá (természetesen, bármilyen közel kerül egy történeti munka a megrajzolt alakokhoz, végeredményben mindig csak spekulációkról beszélhetünk) rá egy fogadós fiát arra, hogy inkább máshol álljon be pincérnek, ahol persze aztán egyéb üzleteket is bonyolított.
A valószínűsíthető egyéni motivációk körüljárása szempontjából Charlotte Hayes életének bemutatása, főként a későbbi évtizedek tűnnek a legrészletezettebbnek. Ebből a szempontból fontos epizód, hogy egy olyan kerítőnő, mint Hayes lányának milyen társadalmi korlátokkal és nem kevés veszéllyel teli az élete (Hayes épp a kontinensen tartott vele egy nevelőintézetbe, ahol talán nem lesz számára teher anyja mestersége, amikor egy fogadóban egy ismerősökből álló részeg banda megtámadta őket, úgymond ki akarták próbálni az „utánpótlást”, nagy szerencsén múlott, hogy a lány megmenekült tőle). Izgalmas azt is végigkövetni, mihez kezdett valaki akkor, ha ugyan pillanatnyilag jól ment az üzlete, de szerette volna bebiztosítani magát, hogy soha többet ne bukjon annyit, hogy börtönbe (vagy az utcára) kerüljön: természetesen birtokot vett magának. De körbejárjuk kicsit azt is, hogy míg egy szélhámoskodásból élő férfit ( Hayes évtizedes élettársa, akitől aztán biztos életjáradékot is örökölt) sokkal könnyebben befogad a vidéki úri férfitársaság, mint egy bordélyháztulajdonos (és egykori prostituált) nőt a női közösség.
Míg Charlotte Hayes (akiről a Harlotsban Charlotte Wells alakját mintázták) a szexipar szereplői közül a szerencsések közé tartozónak mondhatta magát (kerítőnő anyja – jó befektetés gyanánt – kitaníttatta, majd jól felverte az árát, a lánynak soha nem kellett az utcán strihelnie, megúszta a nemi betegségek jelentette veszélyt, magas kort ért meg, rendezett körülmények között, sőt jómódban, stb), addig Rubenhold nem feledkezik meg a kevésbé szerencsés sorsú lányokról sem: a kötet végén olvashatunk mindazok életmódjáról, akiről a listán szereplő információkon kívül még más is kideríthető a korabeli dokumentumokból.
S természetesen, aki nagyon kíváncsi arra, hogyan is néztek ki a prostituáltakról szóló leírások abban a híres neves listában, bőséges ízelítőt kaphat belőle (az extremitásokat sem kihagyva) a könyvben található gyűjteményből.
Hallie Rubenhold: The Covent Garden Ladies: The Extraordinary Story of Harris’s List (első kiadás: Tempus, 2005)
A Harlots sorozat filmes olvasónaplója (epizód-összefoglalója) itt érhető el a blogon