Pár hét szünet után újra visszatérve új bringás könyvem írásához, némi frusztrációval vagyok kénytelen konstatálni, hogy a szándékolt eltávolodás és más témákkal foglalkozás nem érte el a kívánt jótékony hatást, és továbbra is ugyanazon problémákba vagyok belegabalyodva, mint annakelőtte.
Van itt ugyanis valami nagyon fontos és izgalmas
nosztalgia és országúti kerékpársport
viszonyában, amit azonban hónapok óta csak kerülgetek, anélkül, hogy a lényeget képes lennék megragadni.
Először természetesen Frederic Jameson Postmodernism, or, the Cultural Logic of Late Capitalism című könyvéhez fordultam, hogy az esetleg az e szempontból történő újraolvasás jár valamiféle új tanulsággal. Posztmodern és kapitalizmuskritika más szempontból érdekesnek és hasznosnak bizonyulhatnak, de a mostani alkalommal ez inkább zsákutcának tűnt.
Hasonlóképp azt a jellegzetes türelmetlenséget éreztem, hogy nem, nem, még mindig nem ez az, amit keresek, amikor Gil Bartholeyns írását olvastam, ahogyan a digitális képkészítés divatja felől közelítette meg a kérdést. Máskülönben érdekes egy tanulmány, ahogyan a nosztalgia jelenségének változásáról értekezik, amelyet a digitális tartalomkészítés privát emberek számára is elérhető eszközei váltanak ki. Korábban ugyanis a nosztalgia egy valóban átélt, múltbeli eseményhez köthető érzés volt, melyet az egyén valamilyen tárgyi eszköz (pl. fénykép, zene) segítségével idézett fel. Napjainkban azonban a különféle fotófilterek segédletével a jelen eseményeiből hozzuk létre egy sosem volt nosztalgikus múlt illúzióját. 1
Bár talán mégiscsak akad itt valamiféle kapcsolódási pont a kerékpársporthoz, mert ha szeretném kulcsszavakkal megragadni, mi is az az izgalmas jelenség, amelyre esszék formájában szeretnék reagálni, akkor az
örökölt nosztalgia vagy tanult nosztalgia
kifejezések jutnak eszembe.
Talán Svetlana Boym The Future of Nostalgia című könyve nagyobb segítségemre lesz. Mindenesetre érdekesek az olyan megállapításai, minthogy a 20. század egy fiuturisztikus utópiával kezdödütt és nosztalgiával zárult. 2
Már megint megcsalt az emlékezetem
Másfajta, személyesebb jellegű nosztalgia foglalkoztat az utóbbi idószakban a Have I Got News For You című brit szatirikus közéleti panel show 1990-es évekbeli epizódjait nézve. Ismerve Angus Deayton, a program egykori legendás műsorvezetője kapcsolatát a labdarúgáshoz ( dél-angliai magániskolás úrifiú létére kicsi kora óta a Manchester Unitednak szurkolt, kamaszként a Crystal Palace-nál volt próbajátékon, később pedig, még közel hatvan évesen is többször is magára ölthette a híres háromoroszlános mezt, s vett részt különféle nagyszabású jótékonysági mérkőzéseken, melyeken többek között fogta Maradonát és Figót is), s látva, hogy 1996 után milyen gyakran kerül szóba a műsorban gúnyos kontextusban Gareth Southgate hírhedt elbaltázott tizenegyese, rendszerint én is nosztalgikusan idézem fel magamban azt a júniusi estét az én privát szemszögemből.
Azt, hogy az a meccs (az 1996-os EB angol-német elődöntője) volt
életem legintenzívebb fociszurkolói pillanata.
(Aztán szépen lassan – főleg a másik fontos pillanatot jelentő 1997-es BL-döntő után – ki is kopott ez a sportág az érdeklődésem legbelsőbb köreiből. ) Ahogyan kamaszként azon izgultam, hogy a tizenegyes rúgások során lehetőleg ne az utolsó kettőként sorra kerülő német focista, két akkori BVB játékos, Stefan Reuter vagy Andy Möller hibázzon.
Nemrég visszanézve annak a meccsnek a végét azonban meglepően tapasztaltam, hogy
baromira nem úgy történt
az eset, ahogyan az azóta eltelt negyed évszázad folyamán erre rendre visszaemlékezem.
Reuter nem az utolsó előtti lövő volt a németek közül, hanem a második. Természetesen arra jól emlékeztem, főleg ama hetyke tartása miatt, ahogyan aztan közönség előtt ünnepeltette magát, hogy Möller volt az, aki Southgate elhibázott lövése után bevitte a kegyelemdöfést. Ám az emlékként megmaradt intenzivitást és fesztültséget a tudatom visszamenőlegesen egy valóságtól eltérő narratívába illesztette bele.
Így ér össze megint egyetlen gondolatmentbe mindaz (kerékpásporttól kezdve az emberi elme az emlékfoszlányokat logikus rendbe szedni igyekvő történetmesélési mechanizmusain keresztül a brit szatirikus közéleti paneshow-kig), ami épp foglalkoztat.
- “Before now, nostalgia was a feeling experienced only when revisiting where we came from, looking through family photo albums or going over escapades from the past with our friends. Time always came between us and the subject of our nostalgia. Waiting was required. Time hadtodoits work. It was necessary to forget and then to be reminded by a search or conversation or by seeing a photograph again. Nostalgia, like nightfall, took us by surprise.” Gil Bartholeyns: TheInstant Past: Nostalgia and Digital Retro Photography. In: Media and Nostalgia Yearning for the Past, Present and Future. Szerk.: Katharina Niemeyer. Palgrave Macmillan, 2014 [↩]
- “The twentieth century began with a futuristic utopia and ended with nostalgia.” Svetlana Boym: The Future of Nostalgia. Hachette UK, 2008.[↩]