Pethő Anita kritikája Nádas Péter Az élet sója című kötetéről.

Nádas Péter Az élet sója című kötete egy éven át írt, havi rendszerességgel közölt tárcák gyűjteménye. Témájuk révén már első megjelenési formájukban is szoros egységet képeztek, könyvbe rendezetten, egy lendületből olvasva azonban még inkább kirajzolódik egy szépen ívelő, már-már regényszerű történet. A kérdés csupán annyi, hogy ki vagy mi valójábanTovább a bejegyzéshez

Otthonosan érezheti magát Orhan Pamuk Cevdet Bey és fiai című regényében az az olvasó, aki kedveli a klasszikus európai családregényeket. Időnként azonban egy másfajta ismerősségérzéssel is szembesülni vagyunk kénytelenek, és ennek már valószínűleg nem örül mindenki.Tovább a bejegyzéshez

történelmi regény kritika

Némiképp leegyszerűsítve a jelenséget, egy történelmi regény szerzője előtt alapvetően  két  lehetséges út áll: egyrészt a jelenkorból visszatekintve mintegy a múlt homályába  vesző, nehezen rekonstruálható emlékek utáni nyomozás eredményeként tálalja az olvasó előtt a megjeleníteni kívánt korszakról szóló történetet, vagy pedig lefejtve az eseményekről a később rátelepedett tapasztalatot és értelmezést,Tovább a bejegyzéshez

Homokhegy Joanna Bator regényének a címe, ami egy valóságban is létező lengyel város (Wałbrzych) valóságban is létező

Homokhegy panelházai az egyforma kockákra vágott, egyforma formákba szabott életek szimbólumai. Bár kislány korában földesurakról, később jómódú nyugatnémetekről ábrándozik, vagy éppen a gyűlölve rajongott Leoncióról fantáziál, Jadzia Chmura végül is éppen ebben az egyformaságban érzi, érezné jól magát. Homokhegy Joanna Bator regényének a címe, ami egy valóságban is létező lengyelTovább a bejegyzéshez

Pethő Anita könyvkritikája Kőrösi Zoltán Szívlekvár című regényéről

Kőrösi Zoltán Szívlekvár című regénye kétarcúságával nehéz helyzet elé állítja a kritikust. Mágikus realista keretek közé illeszteni a 20. század középső harmadának regényszerű felidézését, s ezáltal egyszerre tenni ingataggá és egyben felszabadulttá az értelmezési kereteket alapvetően örvendetes vállalkozás, ha tudjuk, hogy mind a történettudomány, mind a szépirodalom régóta küszködik aTovább a bejegyzéshez

Spiró György generációs regényt írt. Diavolina című könyve ugyanis nagy valószínűséggel más jelentéseket hordoz magában egy olyan olvasó számára, aki több évtizedet is leélt azon a Magyarországon, ahol az iskolában oroszt kellett tanulni, a köztereket többek között szovjet tábornokokról nevezték el, és a 20. század történelméből a nagy októberi szocialistaTovább a bejegyzéshez

Pethő Anita könyvkritika futballnosztalgia

A magyar foci nem sport, hanem vallás, a nézők pedig nem egyszerűen a sportszerető közönséget, hanem beavatottak és beavatandók közösségét alkotják. Legalábbis ezt sugallja Kőrösi Zoltán: Az utolsó meccs című kötetének sok szempontból zárt világa. Ez ugyanis nem a tévében világbajnokságot, európai kupadöntőket vagy csupán hétvégi olasz, spanyol vagy németTovább a bejegyzéshez

Pethő Anita könyvkritikája Timur Vermes Nézd ki van itt című regényéről

Mondhatnánk, régi trükk egy fikciós alkotásban más korokban élt (ismert) embereket feltámasztani – példának okáért már Mikszáth Kálmán is élt vele – , ami által más fénytörésben látjuk meg saját korunk jellegzetességeit és visszásságait. Timur Vermes azonban gondolt egy merészet, és nem akárkit, hanem egyenesen Adolf Hitlert támasztotta fel Nézd,Tovább a bejegyzéshez

Pethő Anita kritikája Kovács András Ferenc verseskötetéről

Születés és elmúlás egyaránt kiemelt szerepet játszik Kovács András Ferenc York napsütése zengő tombolás című művében. Éppen ezért egyáltalán nem meglepő, hogy egy alkalmi költemény révén François Villon Ének a hajdanvaló hölgyekről című verse is megidéződik a könyv lapjain. Az egy kötetté fűzött versek alkotta kontextus által azonban kitűnik, hogyTovább a bejegyzéshez

Pethő Anita sportkönyvekről Pethő Anita kritikája Marks Andras Semmi negyven című könyvéről

Régóta megszokott dolog, hogy egykori sportolók önéletrajzi könyveket jelentetnek meg, ahogyan a magyar irodalom történetét akár csak felszínesen ismerő érdeklődő is tudhatja jól, mennyire gyakori téma íróinknál a sport, ezen belül is a labdarúgás. Mit kezdhetünk azonban egy olyan könyvvel, amit egy egykori sportoló és egyben egy többkötetes író írtTovább a bejegyzéshez