Elvarrni a (felesleges) mellékszálakat (Nézőnapló: Washington’s Spies S03E07)

Átmeneti, a cselekményt tovább lendítő epizód, nem igazán vannak izgalmas, rétegzett, a történelem és fikció viszonyát vizsgálva ízlelgetnivaló párbeszédek.

Egyszerűen itt van az a pont az évadban, amikor a kevésbé lényeges szereplők kevésbé lényeges történetét le kell zárni, és minden egyéb más zavar tényezőt is el kell takarítani az útból, mielőtt ráfordulunk a szezonfináléra.

Itt van például Ben szerelmi története. Az egész annyira random és sehova nem illő volt, hogy könnyen el tudom képzelni, hogy a közönség tesztelése során jött elő a titkolt-nem titkolt vágya egy bizonyos nézőtípusnak, hogy tessék már ennek a fiatalembernek szerelmi, és főként ágyjelenetet adni. Az ilyen „legyen már neki is szerelmi története” típusú módosítgatások az alapkoncepción ritkán szoktak jól sikerülni. Annyi persze mindenképp a forgatókönyvírói stáb kreatív tehetségét dicséri, hogy nem rontották el a történetet ¹

Nos, tehát ez az epizód az, amelyben Ben szerelmi melléktörténetét érdemes volt lezárni, biztos, ami biztos. Egy csapat lojalista foglyot visznek be a táborba, köztük van Sarah is. Később azt mondja, akkor ragadott fegyvert, mikor rájött, hogy nem maradhat ki ebből az összetűzésből. Ez pedig akkor történt, mikor Ben az ő ajtaja előtt esett össze. Szőke Főhős persze meg akarja menteni, még papírt is szerez, és a többi. De a nő azt mondja,

saját meggyőződéséért kész meghalni, Ben ideáiért nem.

Mivel hősünk gyakran jár be hozzá a pajtába, ahol egyedül van fogva tartva, külön a férfiaktól, ez egy másik tiszt fejében úgy csapódik le, hogy Ben biztos profán célokra használja a kiszolgáltatott nőt, így ő is próbát tesz vele. Visz neki almát és kenyeret, mondja is, hogy megkaphatja némi ellenszolgáltatásért fejében. Természetesen Sarah ellenkezik, dulakodás lesz a vége, majd egy pisztolylövés, amelyet az íróasztalánál ülő Ben is meghall. Amikor látja, mi történt – Sarah-t találja mellkason a pisztoly, a nő azon nyomban meghalt -, úgy kezdi el püffölni a másik tisztet, mint Jon Snow Ramsey Boltont. Később egy másik jelenetben, mikor a szintén a táborban tartózkodó Benedict Arnold egy Henry keresztnevű tábornokkal beszélget (valószínűleg, bár nem feltétlenül Knox az, volt ott és akkor  a táborban még legalább egy másik Henry keresztnevű tábornok is), a másik azt mondja, hogy el kell mennie, mert rendet kell tennie két hepciáskodó tiszt között, lesz az utolsó utalás erre a kis történetre.

Noha még mindig tartva az állításomat, hogy nem olyan rossz, ahogy beillesztették a készítők ezt a szerelmi szálat, azért azt el kell mondani, hogy ahhoz képest, hogy a sorozat női karakterei mind háromdimenziósok és aktívak (még a történetünk elején csak töltelékkarakternek tűnő Mary is kinőtte magát, ez a rész a legjobb példa rá, ennek tanúságairól lsd majd alább), Ben és Sarah története nagyon is idejétmúltnak tűnik, ahogyan a Szőke Főhősnek (egy kis James Bond kezdeménynek) alkalmilag lesz egy női tartozéka, aki csak azért létezik, hogy a Szőke Főhősnek is legyen némi ágyjelenete meg néhány melodramatikus dialógusa.

Nem magával a melodramatikussággal van baj, sőt, ez a sorozat kiváló példa arra, hogyan is érdemes a nagy melodramatikus történetszálat (Peggy Shippen és John André) megírni, hanem éppen azzal, hogy van már itt nekünk egy nagy melodramatikus szerelmi kettősünk, akiknek a privát tragédiája felé tendál a történetünk, minden más ilyen jellegű viszony teljesen felesleges.

Akkor nézzük is, mi történt velük ebben az epizódban. Ugyebár Peggy az előző részben megtudja, hogy Philomena visszatalált André ágyába, így Arnolddal közös jeleneteiből úgy tűnik, mintha beletörődött (nem, ez nem jó szó ehhez a karakterhez, de mi mást lehetne írni helyette?) volna, mintha lemondott volna az Andréval közös élet álmáról, és próbálná magát szoktatni ahhoz a gondolathoz, hogy Mrs Arnold lesz.

Philomena André előtt illegeti magát az új frizurájával és ruhájával, a férfi rögtön neki is esik a nappaliban. Ám hoppá, Abigail, aki Philadelphiába lett küldve a soros levéllel, váratlanul visszajön, mert egy aláírás szükséges a menlevélhez a tiszttől, így meglátja kettejüket. André magyarázkodik, hogy ez a munkájával jár és hasonló (nyilván tudjuk, hogy nem közvetlenül Abigailnek, hanem rajta keresztül Peggynek akarja megmagyarázni a helyzetet). Később, mikor a nő hívatlanul érkezik hozzá, szakít Philomenával.

Philadelhpiában Peggy nem köntörfalaz, egyenesen rákérdez, hogy mi van Philiomenával, Abigail megadja a magyarázatot, amit munkaadójától kapott: néha szükséges unortodox munkamódszereket alkalmaznia, stb, szóval ne tessék hinni, hogy bármi komoly van a férfi és a színésznő között.

Hát nem győzte meg a kisasszonyt ez az üzenet. Az epizód végére ugyanis belejelenti Arnoldnak, hogy nem kíván várni, házasodjanak mihamarabb össze. (Én meg kicsit meg vagyok kavarodva, hogy tényleg, ezek még nem voltak házasok? Ja, igen, tényleg! Jé!)

Most pedig ugorjunk Setauketbe, ahol Simcoe nincs vicces kedvében, mert Abe-et kiráncigálja a kabinja udvarára, letérdelteti és fegyvert szegez rá:

hazudj még egy utolsót nekem!

Abe meg is teszi, tartva magát ahhoz, hogy a Culper név mögött Rogers leledzik, összerak egy történetet, amelyben a valóság egyes elemei egész érdekes összefüggésben jelennek meg. Hogy Rogers tulajdonképpen terrorizálja a városkát, mindenkit figyeltet valaki mással. Belekeveri Robinsont is, a fickót, aki ugye a történet elején megölte azt a századost. Meg belekeveri azt is, hogy Rogers azzal tartotta őt magsakkban, hogy ha nem úgy cselekszik, ahogy kell, akkor felfedi viszonyát Annával.

Abe még a pincébe is leviszi Simcoe-t, ezzel ugyebár végérvényesen lezártnak tekinthető Abe részéről a kémsztori. Szerencséjére azonban, mivel az a véres rongy, amivel Rogers bekötötte a szemét, ott hever a födön, Simcoe elhiszi Abe hadoválását Rogers kém mivoltáról.

Amikor később Simcoe és néhány katona Maryt kíséri vissza Whitehallba, a nő hirtelen elkezd hisztérikusan sikoltozni, hogy ott van, ő látja Rogerst.

Pontosan tudja mit csinál: beáldoz egy valós információt a kitalált történetük hihetőségéért.

Egész pontosan a helyet, ahova Caleb szokott csónakkal megérkezni. Ez ugyebár fog okozni néhány kellemetlenséget neki, de végeredményben nem kell őt félteni. Ráadásul annak köszönhetően, hogy így itt ragadt a környéken, majd pont jókor lesz jó helyen, hogy segítsen Marynek.

A fiatalasszony ugyanis merész tervet forgat a fejében. Elsőre nem is tűnhet gyanúsnak, hogy miért merül bele annyira a fotelek ide-oda tologatásába, ám amikor este odaveti a századosnak, hogy elmegy fürdeni a szobájába, majd ehelyett kirohan a kertbe az íróasztal mellé tett puskával, akkor válik egyértelművé, hogy eléggé radikális tervet vett a fejébe: megöli Simcoe-t.

Szóval Mary karakterének fejlődése és fontossága a történetben az egyik legjobb dolog, ami ezzel a sorozattal történhetett. Ez a fejlődés ráadásul belső, organikus. A szerepre annak idején egy szinte kezdő színésznőt választottak, s mivel akkor még nem igazán tudták mi legyen a karakterrel, amolyan a hős tartozéka figurának tűnt, így elvileg nem vállaltak nagy kockázatot azzal, hogy mennyire tapasztalatlan vagy sem az ő megszemélyesítője. Ám szerencsére Meegan Warner nagyon jónak bizonyult, pontosabban, érzékelhetően ez a karakter volt számára az a feladat, amivel napról napra fejlődhetett, ami felszínre hozta tehetségét ², és szinte magától értetődően zajlott le a folyamat, ahogyan a karaktere is egyre fajsúlyosabbá, fontosabbá vált.

És akkor itt vagyunk a harmadik évad hetedik epizódjában, amikor a fiatal nő végképp kezébe veszi saját és családja sorsát. (Ezért is fájó Sarah karakterének bárgyúsága, még ha épp az lesz a veszte, mert ő is saját kezébe veszi saját sorsát és aktivizálódik a háborúban, mert íme itt van Mary karaktere, mint ellenpélda.) Elsőre úgy tűnik, hogy sikerül is a terve, mert Simoce úgy vágódik el a földön a lövés után, hogy nem lehet kétségünk. A lövésre közben a katonák is aktivizálódnak, egyik nagyon ráncigálni kezdi Maryt az ellentétes irányba, mint amire ő szeretne szaladni (a jó öreg hisztérikus sikoltozás most is beválik, fel sem merül a katonában, hogy az éjszakában odakint tartózkodó nőnek köze lehet a lövéshez), így kénytelen leszúrni a férfit. Mary egész teste, ruhája csupa vér.

Ennek ellenére még sikerül időben visszaérnie a szobájába, teljesen levetkőzni, elrejtenie a véres ruhákat és úgy tenni, mintha jó ideje már itt párolódna a meleg vízben. Merthogy Simcoe nem halt meg, a golyó csak a fülét vitte le (konkrétan ott marad az íróasztalon, látjuk), így Maryhez is benyit, hogy megnézze, ott mi a helyzet (jól van-e a nő, nincs e betolakodó a szobájában, stb).

Nagy mázli, hogy Simcoe nem néz oldalra, mert a falon ott van Mary véres tenyerének a nyoma.

Caleb jelenléte eközben odakint a kertben azért jön jól, mert átlátja a helyzetet, és egy pontot úgy dönt, hogy eljátssza Rogerst, és elcsalja a katonákat a ház közeléből.

Számunkra pedig már csak egy cselekményszál marad, amit meg kell beszélnünk: Benedict Arnold hadbírósági tárgyalása a fogadóban. Tisztek előtt zajlik (hadbíróság!), de a civil adminisztráció emberei beszélnek a vád nevében. Arnold a végén jól forgatja a szót, előveszi a mid tudhatnak a civilek a háborúról kártyát, és hogy nem az ilyen politikai machinációkért harcol a csataéren, stb. Végül egyik vádpontban felmentik, a másikban pedig csak megrovásban részesítik.

Arnold annyira örül, hogy tisztázta a nevét, hogy az egész tárgyalás jegyzőkönyvét ki is nyomtattatja. Angolul és franciául is. Ennek egy példányát viszi a Henry keresztnevű tábornokhoz, aki kiábrándítja a Nagy Mamlasz Medvénket, hogy ha azt hiszi, hogy a hadbírósági tárgyalása állt annak útjában, hogy kifizessék az anyagi követeléseit, akkor nagyon nagy tévedésben leledzik. A Kongresszus csődben van, nem fognak fizetni.

Arnold hazamegy, Peggy agyon dícséri, milyen nagyszerű voltál édes drágám, milyen nagy ember vagy, gyerünk azzal az esküvővel, mihamarabb.

Arnold pedig a kandalló előtt állva, sértett hiúsággal, de eltökélten figyeli a tűzbe vetett kiadványa lángjait.

Ezzel pedig ráfordultunk a szezon fináléjára.