Kísérlet a múlt lezárására (S. G. MacLean The Bookseller of Inverness)

Mióta aktívabban részt veszek a 18. századi brit történelem és annak fikciós reprezentációjáról szóló folyamatos angol nyelvű online diskurzusban, gondolkozom azon, hogy az olyan történetek, mint az Outlander, és általa az olyan történelmi események, mint az 1745-ös jakobita felkelés iránti megnövekvő érdeklődés vajon mennyire nyitja meg az utat a nemzetközi közönség felé a 18. századi magyar történelem és fikciós reprezentációja számára. Vagyis röviden szólva: akik most rajongással érdeklődnek az angol-skót ellentétek fikciós ábrázolása iránt, mennyiben lennének jó célközönség a kuruc-labanc szembenállás fikciós ábrázolása számára.

Merthogy a nyilvánvaló hadtörténeti párhuzamokon túl (a franciák a század első felében bátorították mind a britek, mind a Habsburg Birodalmat belülről gyengíteni képes mozgalmakat, lsd a magyar Rákóczi-szabadságharc), ebben a fikciós világban mozogva újra és újra hasonló motívumokba botolhatunk.

S. G. MacLean The Bookseller of Inverness [Az invernessi könyvárus] című regénye 1752-ben játszódik Invernessben, a hírhedt cullodeni csatamezőköz legközelebb eső városban. Hat évvel járunk a nevezetes csata után, melyet nagyon durva tisztogatások követtek, hogy a Stuart-párti skótoknak még csak eszébe se akarjon jutni még egyszer az aktuális status quo ellen fellázadni. Ugyanakkor 1752 már azon évek közé tartozott, amikor a brit hadsereg szinte tárt karokkal fogadta a harcedzett (még ha lázadóként is) skót férfiakat, mert az egyre növekvő birodalom egyre növekvő hadsereget kívánt.

Az én előzetes ismereteim, s az arra épülő elképzeléseim alapján tehát már messze nem „most tél van és csend és hó és halál” ¹ hangulatú volt az élet a Felföldön sem ebben az években.

Ebből a megközelítésből – fenntartva, hogy más olvasó számára esetleg más hangulatot sugallnak az ő történelmi és történelmi fikciós előismeretei ² – a The Bookseller of Inverness szereplői már-már kóros mértékben a múltban élnek. Még ha jelent is lélegeznek be, biztosak lehetünk benne, hogy múltat lélegeznek ki. Többségében inkább 1745-öt, ritkábban, de annál hangsúlyosabban 1715-öt.

Ám hogyan másként is létezhetnének, ha egyszer ők is és családtagjaik is nyakig (sőt fejük búbjáig, ám sajnálatosan egyikük-másikuk el is veszítette aztán ezt a testrészét) benne voltak a felkelésekben. A regény fő karaktere, Iain MacGillivray például az arcán viseli annak nyomát, hogy részt vett a cullodeni csatában (ahol nem mellesleg mellette halt meg unokatestvére és egyben gyerekkori legjobb pajtása). A regény elején a bonyodalmakkal épp egy időben felbukkanó apja, Hector pedig a Stuartok bizalmasa és afféle küldönce, személyes diplomatája.

MacLean regénye egy krimi egy gyilkosságsorozattal a középpontban, melynek rejtélyét maguknak a főszereplőknek kell megfejteni. Természetesen a megoldáshoz a központi karakterhez kötődő szereplők mindegyike hozzájárul valamilyen mértékben. Anélkül, hogy túl sokat árulnék el a cselekményből, annyit mindenképp érdemes megemlíteni, hogy a bűntények egy a néhai Lod Lovat (Simon Fraser, az utolsó, politikai okokból nyilvánosan kivégzett nemes Nagy-Britanniában) könyvtárába tartozó könyvhöz kapcsolódnak. Ezáltal a történet, hasonlóan, mint Carlos Ruiz Zafón A mennyország fogságában című regényében egy könyv szerepe már-már irreális mértékben válik fontossá, ugyanakkor MacLean szövegéből hiányzik az az önreflexív posztmodern játszadozással feldúsított réteg, amely a katalán szerző alkotását jellemzi.

Máshol kell tehát keresni, melyek azok a jellemzők, amelyek révén a The Bookseller of Inverness a bűntény puszta megoldásán túl valami pluszt és egyedit kínál.

Leginkább talán a karakterek közti dinamika emelendő ki, egy-egy több szereplőt is bevonó jól összerakott szituáció, amikor olvasás közbe úgy érezhetjük, ez olyan igazán valós pillanat. Az összképet tekintve talán apróságok, mint amikor anyjának a főbb szereplők életére ártalmas tettét helyrehozni igyekvő Julia Rose-t, egy húszas éveiben járó hajadont Iain megkér, hogy távozzon a boltból. A segíteni akarás ennek a lánynak, aki már csak házasulatlan mivolta miatt is mindenki által csupán anyja tartozékaként van kezelve, az első felnőtt, önálló tette, és persze, hogy nem érzi át, hogy a jelenléte még így is, jóakara ellenére is kínos az adott helyzetben. Mert hiszen az olvasási folyamat során a pozitív oldalra sorolt karakterek sem feltétlenül kell, hogy mindig mindenben pozitívan (kedvesen, megértően, előzékenyen, megbocsátóan, stb) viszonyuljanak egymáshoz.

Ugyancsak annak a jele, hogy S. G. MacLeannek sikerült plasztikusan ábrázolni az általa megalkotott világot, a kitalált karakterek közösségét, hogy a történet csúcspontját jelentő táncmulatságon mi olvasók is át tudjuk érezni a szereplők döbbenetét, mikor két olyan személyt látnak egymással táncolni, akikről ezt elképzelhetetlennek gondolták volna. Milyen kár, hogy az erre adott magyarázat átcsúszik a túlromantizált felföldi skót eskütevős, megígérős, becsületbeliügyes klisébe. ³

Természetesen egy krimi nem is létezhet másként, mint plasztikusan ábrázolt karakterekkel, hiszen az olvasási rutin részeként gondolataink, mint egy flippergolyó folyamatosan cikáznak ide-oda a szereplők között azok gyanús vagy árulkodó viselkedése (elég csupán egy apró mozzanat) után kutatva. ⁴ Ennek megfelelően, ha ügyesen van megírva az a krimi, és ebből a szempontból a The Bookseller of Invernessre nem lehet panaszunk, igyekszik félrevezetni, szándékoltan másra terelni a gyanút, mielőtt az igazi tettes személyét leleplezi.

Azonban az utolsó fordulat a felfokozott elvárásokhoz képest talán egy fokkal laposabbra, szürkébbre sikeredett, s a már említett klimaxhoz képest kelleténél kicsivel hosszabbra nyúlt az elbeszélés mindent lezáró, elrendező szakasza. Bár ez utóbbi kétségkívül belső, egyéni olvasói ritmus kérdése is.

Még egy aprócska érdekesség a regény történelmi vetületével kapcsolatban, amely a történelmi fikció egyik jellegzetességére (hasonlóság és eltérőség dinamikája) játszik rá. Mint ahogyan a szerző az utószóban megjegyzi, az elérhető dokumentumok alapján az első invernessi könyvesboltot 1762-ben alapították. Ez esetben most tekintsünk el attól, hogy a fiktív történet legalább egy évtizeddel korábban is működtet egyet, és gondoljunk inkább abba bele, hogy vajon olvasás közben mennyire vettünk a könyvesbolt intézményét, a könyvárus munkáját a hétköznapi élet egyik magától értetődő, szokványos elemének, miközben ha megpróbálunk belehelyezkedni a szereplők gondolkodásmódjába, bizony meg kell kísérelnünk elképzelni egy másfajta viszonyulást is, amelyben a különcség-, idegenség-, vagy újdonságérzés játszik központi szerepet.