Rendes srácnak tűnik ez az Abraham Woodhull, senki fel nem tételezi róla, hogy ne fogadna szót neki. Feszítik is az elvárások és a(z amúgy átlagos mértékű) megfelelési kényszer többfelé. S nagy igazság az is, hogy néha a leghétköznapibb emberi viszonyok közti helytállás jobban igénybe veszi az intellektuális (értsd: problémamegoldó) képességeket, mint egy kémtörtének részese lenni.
Benék kis csapatával kezdjük a harmadik epizódot, s végre kezd helyrerázódni Simcoe karaktere is. Értve ezen, hogy az első epizódban nem nagyon lehetett hova tenni, azóta azonban mintha egyre jobban körvonalazódna, hogy ő egy vígjátéki figura. Három patriótával (fegyveresek) zötykölődik együtt a szekéren, de ő az, aki pimasz felsőbbrendűségtudattal és szofisztikált sértésekkel társalog velük. Szándékoltan a legfiatalabbal (csak egy kamaszfiú) kedves, aki nem lát ebben semmit rosszat, de az idősebbek morgolódnak. Simcoe egy apró utalást tesz a gyarmati települések belterjességére és annak kulturális konnotációira, amelyet a legidősebb ugyan nem feltétlenül ért, csak érzi, hogy itt most sértegetik.
No, ilyen kis finomságokat még, sokat, és meg leszek ezzel a sorozattal elégedve.
Bent is feszíti az elvárások és lehetőségek kusza hálózata. Egyrészt Caleb arra célozgat, hogy meg lehetne szabadulni Simcoe-tól (véletlen baleset és társai), másrészt felettese (be lett egyáltalán mutatva nekünk a tiszt úr név szerint? nem emlékszem) továbbra sem hajlandó a kémkedést lehetőségét megfontolni. Ben azért elküldi Calebet, szerezzen mégiscsak valami infót Abe-éktől. Távozását a többiek dezertálásnak hiszik, így ők is elkezdenek ezzel a gondolattal játszadozni.
Mivel összeakadnak egy vert patrióta sereggel, amely pont Fort Lee felől érkezik, így arra ők sem mehetnek, megállnak tehát egy random földbirtokosnál. Létszi, csak egy éjszakára. Na, jó, legyen. Tuti, hogy a Random Farmer nem éli meg az epizód végét.
Viszont milyen szerencse, hogy Woodhullék New Yorkba tartanak, így majd talán Abe hasznos infóknak is birtokába juthat, s továbbíthatja Benéknek. A készülődés közben kiderül, hogy Abe-nek volt egy bátyja, Thomas. De már nem él. Aztán míg az ellenőrzési ponton várakoznak, megtudjuk azt is, hogy Abe tanult gyerek, college-ba járt. (Mondjuk az, hogy nem tipikus földműves ruhát visel, hanem legalább egy minőségi fokozattal jobbat, már az első részben feltűnő volt.) Szóval kell valami magyarázata lennie annak, hogy Abe káposztatermesztésre adta a fejét. (Mondjuk, mintha John Adamsnek is lettek volna korszakai, mikor legszívesebben a családi telken túrta a földet. Szó szerint.) Woodhull bíró szeretné unokája útját is egyengetni a tanult emberek világában (arra utalva, hogy a kapcsolatok révén a kicsit is már időben előjegyeztetik a megfelelő oktatási intézményben), de Abe jelzi, majd ő egyedül megoldja.
Kompon érkeznek New Yorkba (Manhattan szigetére),
hogy meglegyen a szokásos kis játék a mi, nézők jelene és a történet ideje közti disszonanciával:
Woodhull apuka lelkesen mondja, hogy íme, New York. És természetesen nem az általunk jól ismert világváros felhőkarcolókkal teli sziluettje, “csak” egy többemeletes téglaházakkal zsúfolt (mai szemmel ) kis kikötőváros tűnik fel. Ha nem is kihagyhatatlan, de gyakorta fontos és haszos elem az effajta játék, vagy ahogy rendszerint emlegetni szoktam más történeti fikciókról szóló írásaimban: idegenség és ismerősség dinamikája. Lehet ezt klisészerűen is csinálni ( például mikor leszólják Picasso festményeit, ki ez a pancser, mik ezek a krixkraxok, ebből nem fog soha egy fityinget sem keresni, stb), de szerintem itt aranyosan oldották meg a dolgot. Újabb jó pont tehát a sorozat készítőinek.
Csak nekem gyanús, hogy már a második utalást láthatjuk arra, hogy Apuka mintha kicsapongó életet élt volna fiatal korában? Az ellenőrző pontnál egy bögyös kocsmárosnéról beszél, most meg kifejezetten nagyvilági fesztelenséggel utasít vissza egy középkorú hivatásost, aki leszólítja a két megnyerő megjelenésű férfiembert az utcán.
Abe-nek csak most jut tudomására, hogy apja a brit katonasággal üzletel. A tisznek, aki fogadja őket, már a megjelenéséről lerí, hogy tipikusan az a korrupt fajta, aki jól megszedi magát az efféle üzleteken. Nem buta és nem rosszindulatú, inkább egy kedélyes maffiafőnök (van némi olaszos a színész megjelenésében, aki játssza, és hát New Yorkban vagyunk, könnyen asszociálunk). Azért sem haragszik meg, hogy Abe a szemébe mondja neki, hogy rájött a turpisságra: más az az ár, amiért a tiszt megveszi az árut a helyiektől és más amit aztán leszámláz költségként az államnak. Másrészt meg, Abe kevésbé dühös a britre, mint saját apjára, aki nem is saját termésével, hanem Selah Strongéval üzletel, persze saját zsebre. (Amúgy mi van a cuki kis kocsmárossal? Ugye nem csak arra a két-három jelenetre kellett az első részben?)
Abe annyira feldühödik, hogy inkább elmegy sétálni. A King’s College-hoz megy (van egy kis hallucinációs jelenet: vér folyik a lába alatt), amelynek udvarán német (hesseni) zsoldosok vannak elszállásolva. Amilyen mázlija van, Abe épp valami ellátmányosba botlik, vagy mi a fene, mert némi cseverészés után meg is egyeznek arról, hova szállítsa Abe a káposztáját. (Vagy persze az is lehet, hogy kicsit butácskán van ez a jelenet megírva. mert ha nem ellátmányos az illető, akkor mi a fenének beszél úgy, mintha döntési pozícióban lenne az élelembeszerzés ügyében.) A lényeg persze az, hogy a cseverészés közben Abe megtudja, hogy a németek nem fognak visszavonulni télvíz közeledtével sem, hanem egy Trenton nevű helyre mennek.
Mégsem kellett volna annyit dícsérnem a sorozatot? Mert mintha minden egyszerre romlana el ennek az epizódnak a végén. Addig még rendben vagyunk, hogy Benék is vacsoráznak éppen, természetesen Simcoe is az asztalnál, mégiscsak tiszt és gentleman, s még a vacsorát is illedelmesen megköszöni, mikor a csetepaté kezdetével menekülőre fogja. Merthogy az epizód elején megismert szerencsétlen rokongyerek felkelők úgy döntenek, nem folytatják a felkelősdit. Elég könnyen kicsalják magukhoz Bent és felettesét (kábé ahogyan annak idején Olly tette Jon Snow-val), a magasabb rangú meg is sebesül így visszarohannak az épületbe. Ben a fedezékből próbálja Newtot, az epizód elején nem véletlenül nevesített kölyköt puhítani, Simcoe meg egy fához kötözve élvezi az előadást.
Caleb ezalatt becsempészteti magát Seteuketbe, egyenesen Annához, aki végül nem azért dobja ki, mert nő mivolta miatt nem nézi ki belőle a másik a komolyabb szellemi munkát, hanem mert megtudja, hogy Simcoe életben van. Caleb viszont később kénytelen visszajönni a pajtába, az a hajó már elment (vagy még nem jött vissza érte), amelyikkel érkezett, kell valami megoldást, hogyan jusson ki.
Amíg Anna felméri a helyzetet, látszatra a moslék (vagy a felmosóvíz, vagy akármi) kiöntésével foglalatoskodva, megérkezik Mary, akinek épp az éjszaka közepén (vagy legalább is késő este) van jöhetnéke tisztázni a helyzetet a másik nővel Abe-bel kapcsolatban. Merthogy a nagy mamlasz bekvártélyozott katona odahaza, amikor Mary épp gondoskodóan próbált eltüntetni egy foltot az ingéről (amit a férfi viselt, szóval kissé intim a jelenet), azzal próbálta magyarázni, hogy Abe rendes srác, hogy mindig odaköszön neki, mikor a kocsmába tart. Mary ebből azt veszi le, hogy férje sokat lebzsel a szalmaözvegy kocsmárosné társaságában. Butácska jelenet, butácska női klisékkel, mindezt azért, hogy az epizód elején felvetődött új információk (Abe-nek volt egy testvére) a helyükre kerüljenek: Mary az idősebb fivér jegyese volt (leszervezett házasság lett volna, a fiatalok nem is igen ismerték egymást), Abe csak kötelességtudatból vette el. Mert mint említettem az epizód elején, Abe ilyen rendes, szófogadó, kötelességtudó gyerek.
Ezután a jelenet után viszont visszakapcsolunk Benékhez, ahol már reggel van. Aztán vissza Seteuketbe, ahol este, és most jön vissza Anna a pajtába, onnan, hogy megnézte, hány katona van és mennyire tiszta a kifelé út lehetősége Caleb számára. És ekkor hogyhogynem, betoppan Abe is. Mi? Hogy? Egyszerűen csak hazasétált a hesseniekkel való találkozás után? Mindenesetre legalább első kézből adhatja Calebnek az infót, aki másnap reggel vakmerő módon,a katonák orra előtt meglép a városból.
Az epizód végére visszakapcsolunk Benékhez, a lázadók lefegyverezve, a tábornok meg parancsba adja Bennek, hogy lőjje le a kis Newt gyereket, ellenkező esetben hadi törvényszék vár rá (nem emiatt, hanem Simcoe megkínzása miatt).
Természetesene Szőke Főhős, sőt, Szőke Amerikai Főhős ilyenkor a haditörvényszéket választja, mutatva erkölcsi fölényét (lsd még Elit alakulat 1 epizód, mikor Sober egyezkedni akar erről Wintersszel, de utóbbi, lévén nem tett semmi rosszat, a hivatalos utat választja). Mondjuk mindegy, mert végül maga a tábornok lövi le a szerencsétlen gyereket. (Az ilyen és ennél még durvább esetekről, mikor a végeredményt tekintve teljesen értelmetlen bármiféle erkölcsi kiállás, lsd még Zoltán Gábor Orgia című regényét és a postás esetét.) A rokonok közül utoljára.
Szőke Főhősnek részint sajnálatból, részint dühből, de végül könnye fakad.