ElsőkönyvesekHagyományos könyvkritikaKönyvKortárs magyar irodalomKritika

Olvasási stratégiák saját felelősségre (Fehér Boldizsár: Vak majom)

Fehér Boldizsár Vak majom című kisregényének szövegelőzményeit nem a kortárs magyar irodalom aktuális trendjeit felmutató kötetek, hanem többek között az ókori irodalom nagy eposzai között érdemes keresni, melyek az olyan motívumokban köszönnek vissza, mint például, hogy mire vágyhat valaki, akinek megvan mindene, s ha nincs mire vágynia, mégis mi értelme lehet létezésének. A kötet befogadása során legsűrűbben talán a Gilgames-eposz Umnapisti karakteréhez térhetnek vissza az olvasó gondolatai, én legalább is igencsak hasonló tunyaság érzését kapcsoltam hozzá mindig is azóta, mióta negyed évszázaddal ezelőtt először kellett róla tanulnom irodalomórán, mint amilyen asszociációkat a Vak majom elbeszélő-főszereplőjének magam elé képzelt figurája vált ki belőlem olvasás közben.

Hogy aztán ezen felül folyamatosan figyelmeztetni kelljen magamat, hogy a fagylaltoskocsit vezető apa figurájáról valami furcsa okból kifolyólag ne az Arrested Development banános standja jusson folyton eszembe.

Szerencsére a Vak majom elbírja az effajta nagy fesztávú cikázásokat egymástól beláthatatlan távolságra lévő témák között is. Az egyszerű, laza, könnyed nyelvezet, az olyan semleges helyszínre (mivel túl sok mident lehetne hozzá kapcsolni, így ezek az asszociációk semlegesítik egymást) helyezett központi eseménysor, mint Párizs, a nemzetközi szereplőgárda, köztük egy valóban élő hírességgel, a közvetlen, könnyed, laza olvasási stratégiáknak kedvez igazán. Pontosabban kedvezne, ha a szereplőkkel történő néhány szituáció nem szivárogna fel a szövegbefogadói szintre is, ahol, ha az olvasó erre hajlamos, hasonló elmejáték zajljhat, mint egyes regénybeli karakterek fejében.

A Vak majomban éppen 2018-at írunk, ugyanazt az évet, melyben jó eséllyel magát a történetet is olvassuk, és az elbeszélő, egy 27 éves fiatalember, aki nemrég még a világ legfiatalabb milliárdosa volt, ám most egy körözés alatt álló személy, épp azt a könyvet írja, amelyet tulajdonképpen mi magunk is kézben tartunk. Mivel narrátorunk nem hivatásos író, hanem olyasvalaki aki élete egy fontos pontjához érve össze kívánja foglalni annak eddigi történetét, ráadásul egy előzékeny, udvarias lúzer, így olvasás során rendszeresen botolhatunk magára az írás folyamatára utaló apró megjegyzésekre, amelyek azonban soha nem nőnek olyan mértékben fontossá, hogy a szöveg alapvető szervezőelemei között tarthatnánk számon őket.

TOVÁBBI HAGYOMÁNYOS KÖNYVKRITIKÁK

Jessie Burton: The House of Fortune könyvborító részlet

Leamortizált lehetőségek tárháza (Jessie Burton: The House of Fortune)

Az elmúlt bő egy évtized alatt volt szerencsém több olyan 17. századi németalföldi közegben játszódó […]

Részlet Richard Harris Act if Oblivion című könyvé ek birítójából

Egy aláírás ára (Robert Harris: Act of Oblivion)

Végigtekintve a rendelkezésünkre álló valós történelmi forrásokon, könnyen belátható, miért is kiváló fikciós alapanyag az […]

Hősünkkel tehát egy szép napon, egészen pontosan tizennyolcadik születésnapján megtörténik a csoda: a szülői kötelezettségeit végre magáról lerázó anya elárulja fiának, hogy nem is az a valódi apja, akit eddig annak tartott, hanem mit ad Isten, egy örökös nélküli, haldokló milliárdos, egy óriási céghálózat egyedüli tulajdonosa. Hősünk tehát egyik napról a másikra a világ leggazdagabb emberei közé kerül azzal a morális dilemmával, hogy ha már mindene megvan, s nem kell semmiért küzdeni, mi értelme élnie.

„Sziszüphosz voltam, akitől elvették a kövét.[…] Ma már azt hiszem, sokkal nagyobb büntetés lett volna, ha még sziklát sem adna neki. Vajon akkor mihez kezdene magával a jó öreg Sziszüphosz? Alighanem a hegy lábánál unatkozna, amíg csak el nem telik az örökkévalóság. (15.)

- elmélkedik az elbeszélő még a történet legelején. Az alapvetően még gyerek, semmihez sem értő, az üzleti élethez meg pláne nem, főszereplő sem csinál semmit, hiszen a cégek ügymenetét úgyis a vezetői pozícióba rakott alkalmazottak viszik tovább, akik aztán egy ilyen tunya tulajdonos mellett persze, hogy elkövetik a világ összes disznóságát, amiért azonban a főszereplőnek kell felelősséget vállalnia. Elvégre a papírokon az ő aláírása szerepel.

Ám jelenleg még egy ranchon bujkál, és arról írja a könyvét, ami nem sokkal korábban Párizsban, a világ állítólagosan legelőkelőbb szállodájában történet vele, ahol két viselkedési közgazdaságtannal foglalkozó Nobel-díjas tudós egy fura kísérletbe vonta be. A két férfi, akár mintha csak egy Agatha Christie történet karakterei lennének, összehívja a hotelben megszálló társaságot, hogy bejelentse, ők itt mindannyian egy különös kísérlet résztvevői. Többet nem árulnak el, majd csak később hősünknek annyit, hogy az a kísérlet, hogy egyáltalan nincs  semmiféle kísérlet. Az pedig, hogy erről éppen hősünket tájékoztatták, csupán véletlen.

Fehér Boldizsár: Vak majom
(Magvető, 2018)

Az azonban csöppet sem tűnik véletlennek, hogy Fehér Boldizsár szövegeit át és átszövik ókori mitológiai utalások. Sziszüphosz története mellett többek között még Zeusz születési körülményei is említésre kerülnek, valamint a Krőzüs által kapott jóslat arról, hogy az általa indított háborúval egy nagy birodalom fog összeomlani, ami nagyon jól hangzott, ha mindenáron azt akarta elhinni, hogy a jóslat az ellenfél és nem saját birodalmáról szót. A Vak majom történetének e rétegében olyan archetipikus emberi jellemzők játszanak szerepet, mint például a mindig mindennek értelmet adni vágyás, a történések kusza láncolatának koherens történetbe helyezni akarása, illetve a véletlen eshetőségének mentális feldolgozhatatlansága. Megfűszerezve azzal, hogy más és más előismereteket a folyamat más és más pontján megkapó emberek más és más következtetésekre jutnak az egyes mozzanatok logikus rendbe illesztése során.

Így aztán cseppet sem meglepő, hogy alig pár óra leforgása alatt akad olyan karakter, aki egy kémtörténet résztvevőjének hiszi magát, miközben a hotel személyzete épp kivonulni készül a társadalomból, hogy közösen megalapítsák a boldogság szigetét.

Avagy az ókori mítoszok nem vesznek el a modern közegben sem, legfeljebb csak átalakulnak.

Sőt, a modern embernek semmi joga sincs korábbi korokra lesajnálóan tekinteni, hiszen technológiai fejlődés ide vagy oda, a természetttudományok eredményei ide vagy oda, most is csak ugyanazokat a mítoszokat gyártjuk, mint évezredek óta, mert ugyanúgy csak kis porszemek vagyunk a nagy mindenségben, és ugyanúgy nem tudunk szinte semmit a világról és önmagunkról, bármennyire is vágyjuk hinni, hogy de.

KÖNYVEKRŐL VEGYESEN

Kísérlet a múlt lezárására (S. G. MacLean The Bookseller of Inverness)

Mióta aktívabban részt veszek a 18. századi brit történelem és annak fikciós reprezentációjáról szóló folyamatos […]

Dönteni márpedig muszáj (David Grann: The Wager)

Egy könyv, amelyről előzetesen semmit nem tudtam, csupán annyit, hogy Martin Scorsese és Leonardo di […]

Haladva előre ebben az egy délután alatt elolvasható kisregényben, idővel az olvasói magabiztosságon is meg kell, hogy jelenjenek a hajszálrepedések, kitöltődve az önnön befogadói stratégiákkal szemben megképződő kétellyel. Vajon én most nem gondolom-e túl, miről is szól a történet? Nem látok-e bele ösztönösen nem létező összefüggéseket és olyan mélységet, amely soha nem volt ennek a szövegnek a szándéka? Ugyanakkor ez nem minden befogadói folyamat alapja-e? Mennyit ad egy szöveg önmaga és mennyi az olvasó által hozzáadott (és rendszerint csupán saját maga által érzékelt) érték? Nem csupán egy pimasz játékot játszik-e velünk a szerző? És végeredményben nem az-e az igazán jó irodalom, amely bátran ezt teszi velünk, és mi ahelyett, hogy megsértődnénk, még kifejezetten élvezzük is?

Továbbmenve, például, ha én most olyan mentális állapotban lennék, hogy hajlandó lennék megnézni, mit is írnak mások erről a kötetről (na tessék! még ez is! az információgyűjtés és egységbe rendezés folyamatát befolyásoló aktuális érzelmi és/vagy pszichés tényezők), egyáltalán nem lenne meglepő, ha ahány írást, annyi (egymástól akár radikálisan is) eltérő értelmezést találnék. (Pontosabban nagyon szeretném remélni, hogy azt találnék, mert ha nem így van, akkor még annál is nagyobb gondok vannak a magyar irodalmi élettel, mint ami eddig is nyilvánvaló volt.)

Jelen olvasói értelmezés szerint tehát Fehér Boldizsár Vak majom című kötete könnyed, laza, szórakoztató olvasmány, amely ezáltal ki is lóg a megszokott kortárs magyar irodalmi trendekből (miközben a könyv megjelenési helye, Magvető Kiadó, határozott keretet ad az ezzel kapcsolatos gondolatoknak).

Egy könyv, amelynek túl sok vagy mély értelmét nem muszáj okvetlenül keresnünk.

Vagy ha mégis keressük, vállaljuk annak felelősségét becsületesen magunkra.