Ahogyan azt a Pethő Anita hivatalos oldala felületen is megemlitettem, eljött az ideje, hogy az Egy olvasó naplója esetében is ismét újragondoljam, hogy hogyan és merre.
Egy olvasó backstoryja
Ez persze nem is olyan nagy újdonság, vagy nagy horderejű dönté, mint elsőre hangzik, az Egy olvasó naplója mindig a legváltozékonyabb, mindig is a leginkább útkeresőbb jellegű projektem volt. Hat év távlatából visszatekintve, most úgy látom, hogy tulajdonképpen magát az oldalt is a változás sürgető igénye hozta létre. (Sőt, ha jobban belegondolok, tukajdonképpen már az azt megelőző években, amikor az Egy olvasó naplója még nem önálló weblapként, csupán egy blogspotos blog formájában lézett, is már nem volt más, mint kísérletezések sora.)
Egy valamiben azonban kimutatható az állandóság: a blog ugyanis akarva -akaratlanul is
a kortárs magyar szépirodalmi alkotásokhoz, illetve azt azt létrehozó közeghez való viszonyulásom lenyomata,
legyen szó a már említett kétségbeesett kísérlezetésesdiről (hogy legyenek szívesek a szakmai tevékenységemmel foglalkozni, ahelyett, hogy csakazért is a magánéletembe akarnak durván beavatkozni, mert nem hajlandók elfogadni, hogy autizmussal élő egyénként az emberek többségéhez képest sokkal erősebb határt húzok az élet e két alapvető területe között, és minél kevésbé akarják ezt illetéktelen idegenek tiszteletben tartani, én annál hevesebbem reagálok az efféle zaklatásra), a tagadáson keresztül (amikor nagyjából 2019 novembere és 2021 májusa között egyáltalán nem voltam hajlandó magyar szépirodalmat kézbe venni, pánikrohamom volt, ha csak egy mondatot is olvastam), a sajátos helyzetem okozta belső dilemmák és feszültségek feloldását szolgáló megoldásig ( a”kontaktmentes irodalom” manifesztója) .
Az Egy olvasó naplója többféle alcímet és öndefináló kulcsszavakat kapott az elmúlt egy évtizedben. Volt „egyszerzős kulturális magazin” (2014-1018, illetve a mostani webhelyen 2018-2021), „egy hagyományos irodalmár blogja a digitális korban” (2021-2024) , vagy éppen a legutóbbi, néhány hetet vagy talán egy-két hónapot is megélt szimpla „Pethő Anita rendhagyó kortárs szépirodalmi blogja” (2024).
A jelenleg használt hosszú alcím
ahol a kortárs magyar szépirodalom talalkozik a nemzetközi történelmi fikcióval
jó szolgálatot tesz annak is, hogy hogyan csökkentsem a blog központi, „főhadiszállás” jellegét, s segít abban a döntési folyamatban, hogy mely tartalmakat rakjam fel erre a felületre, és melyeket más blogjaimra.
Praktikus lépések
No de ha már egyszer őszi nagytakarítás címet adtam a bejegyzésnek, legyen némi szó erről is, nem igaz?
Az átalakuló Egy olvasó naplója felületén jó pár korábbi öndefiniáló bejegyzés (pl. mit értek én az alatt, hogy „hagyományos irodalmár” értelmét és funkcióját veszti, így törlésre kerül. De ez rutinelfoglaltság, valószíűleg a legtöbb ide látogató számára fel sem tűnik.
Ennél nagyobb hatással bírhat az oldal működését illetően, hogy most jó alaposan megtisztítottam néhány inaktív funkcionális háttéroldaltól.
Ennek előzménye, hogy még
2022 szeptember-október során nekikezdtem kialakítani egy előfizetéses hozzáférési rendszert paywall mögé rakott írásokkal és egy csak előfizetők által használható fórummal, ám az előkészités családi/privát okok miatt még igencsak kezdeti stádiumbam félbemaradt.
Amikor visszatértem volna hozzá, már másfelé sodort egy újabb ötletem, viszont nem töröltem a rendszerból többek között például a tervezett fórumhoz tartozó funkcionális háttéroldalak egy részét. Mivel az előkészítés soha nem jutott olyan fázisba, hogy a blog rendszeres vagy rendszertelen látogati számára felhívjam rá a figyelmet, illetve más módokon promotálja, reklámozzam, így csupán néhány cselesebbb spamrobot fedezte fel magának ezen háttéroldalak meglétèt, de azok sem tudtak valójában semmit kezdeni vele.
Most ezektől is jó alaposam megtisztítottam a felületet.
Más a helyzet a blogon jelenleg található „privát”, illetve „jelszóval védett” típusú bejegyzésekkel. Ezek azok az írások, amelyekkel kapcsolatban úgy gondoltam (és gondolom most is), hogy majd egyszer, valamikor, ha tényleg megcsinálom a weboldal előfizetéses rendszerét, megfelelő kiindulási alapként szolgálhatnak. Visszaállítani piszkozatnak nem szeretném őket, mert szeretném, ha megmaradna, látszódjon a folyamat, a bejárt intellektuális út, ahogyan sorra egymás után publikáltam őket (s ne utólag kellejen, visszamenőleg megpróbálni rekonstruálni ezt a folyamatot), de mégis szeretném átmenetileg elraktározni vagy háttérbe tolni ezeket a bejegyzéseket.
Alapvetően ez is egy teljesen hétköznapi rutinmegoldás egy blog életében, és szintén olyasmi, ami tisztességes, jószándékúan a blogra látogatókat nem is érinti, nem zavarja az ő fehasználói élményüket, csupán mivel az elmúlt hónapokban magyar IP címekről érkezett néhány gyanúra okot adó furcsa felhasználói tevékenység ( ráadásul jól emlékszem arra még 2007-2008 környékéről, hogy például akárcsak egyetlen egy, súlyos pszichés problémákkal küszködő egyén, aki a különféle kényszerképzeteit pont az én könyves-irodalmi blogjaim szövegeiben vélte igazolva látni, milyen károkat tud okozni), láttam hasznosnak, hogy valamilyen formában mutassam az én hozzáállásom a blog látogatói felé nyílt és korrekt. (Természetesen, ha a korábban említett szokatlan felhasználói tevékenységekről bebizonyosodik, hogy nem véletlenül adtak okot gyanúra, megteszem a szükséges jogi lépéseket.)
Egy olvasó jövője
Úgy gondolom, hogy a blog jelenlegi alcíme (emlékeztetőül még egyszer: „ahol a kortárs magyar szépirodalom találkozik a nemzetközi történelmi fikcióval” olyan módon képezi le azokat a főbb érdeklődési köröket, és azok találkozási, vagy bizonyos esetekben ütközési pontjait, amelyek a mindennapi professzionális tevékenységem legfajsúlyosabb területeit jelentik, hogy ez a koncepció (beleértve a „kontaktmentes irodalom” pogramindító kiáltányát is) hosszabb távon is működőképes lehet, és túlélhet további kisebb-nagyobb koncepcióváltásokat is.