Diana Gabaldon időutazó regénysorozatának vérmes rajongói minden bizonnyal blaszfémiát kiáltanak, ha azt mondom, hogy szerintem a közepesnél kicsit jobb alapanyagból (könyv) sikerült egy egész jó tévés adaptációt készíteni.
Pedig egyszerű a pszichológiai magyarázat: mindig azt vesszük viszonyítási alapnak, amivel legelőször találkozunk. Ki a könyvet, ki az audiovizuális változatot.
Időnként azonban fordul a kocka, és sokkal szimpatikusabb az, amit a másodjára megismert változatban találunk. Ilyen például az első kötetben, ahogyan jobban ki van fejtve, Dougal miért erőlteti Jamie házasságát, míg Colum miért nem örül neki, (a házasság révén új jogi helyzet áll elő az anyai örökség tekintetében). Az alábbiakban pedig a 2. kötet (Szitakötő a borostyánban) három szimpatikusabb könyvbeli megoldását részletezem.
20 éves ugrás
Diana Gabaldon Szitakötő a borostyánban című könyve azzal nyit, hogy Roger Wakefiledet (Mackenzie-t) nem sokkal a tiszteletes halála után meglátogatja Claire Randall és lánya, Brianna. Míg a könyvsorozat első kötete esetében mindvégig Claire az elbeszélő, most nyakunkba kapunk egy egyes szám harmadik személyű kívülálló (de elsősorban Roger szemszögét közvetítő) narrátort is.
Az első kötet úgy fejeződik be, hogy Jamie és Claire elhatározzák, hogy megpróbálják megakadályozni a jakobita felkelést. Ehhez képest a második könyv eleje sokkolóan sok új információval szolgál: Brianna létezése (aki megjelenésével egyértelműen Jamie-re hasonlít), Frank halála, valamint a múlt, ami ami után Claire húsz év elteltével kezd kutatni. Ez a megoldás egyértelműen komoly aktivitást vár el az olvasótó, hiszen ugyanúgy, ahogy az első könyv esetében, most is el kell kezdenie tájékozódni tanulni az első blikkre majdnem teljesen idegennek tűnő történetben.
Úgy gondolom, hogy ha így is, úgy is a 20. századba történő ugrással és a cullodeni csata utáni szituációval indítunk, akkor inkább legyen az az ugrás nagyobb, felesleges az afféle könnyítés, vagy enyhítés, ahogyan Claire-t a televíziós változat szezonnyitójában 1948-ban látjuk viszont. (Másrészről persze érthető a megoldás: könyv és sorozat más-más belső szabályszerűségek szerint működik, és érdemes a szezon végére is újdonságot tartogatni. Ráadásul itt megint a már említett jelenség működik: más elképzelni olvasás közben egy-egy új karaktert és más, ha rögtön megkapjuk képi látványban is őt.)
Természetesen nem csupán ennyiről van szó, hiszen az is eltérés, hogy a könyvben Claire egy listával érkezik Rogerhez: harminc ember sorsát szeretné megtudni, vajon mi történhetett velük a csatában vagy utána. Mivel áttételesen (kívülálló elbeszélő) Roger szemszögéből is láthatjuk azt eseményeket, így kifejezetten izgalmas, ahogyan ő jön rá kutatása közben, hogy a keresett személyek egytől-egyig köthetőek egy James Fraser nevű kapitányhoz, akiről azonban furamód Claire nem tesz említést.
Ugyancsak lényegi eltérés, hogy Claire és a két fiatal egy elhagyott templom kertjében megtalálja mind Black Jack Randall, mind Jamie sírját. Black Jack kövéhez le is térdel, és kikelve magából azt mondja, hogy:
„Megmondtam neked, nem? Te szemétláda, megmondtam neked!” (86)
– ami miatt aztán a fiatalok enyhén ferde szemmel néznek rá, mégis mi lelte ezt a decens úrinőt? Claire ezután meséli el idóutazása történetét, s kezd tulajdonképpen bele abba is, amiről aztán maga a Szitakötő a borostyánban című kötet is szól.
Azonban a legeslegjobb ebben a megoldásban, az éppenséggel a döbbenet Roger részéről, amikor leesik neki, hogy akkor Claire tényleg ismerte azokat az embereket, akiknek a nevét az a bizonyos lista tartalmazza. Az időutazás motívuma egy fikciós alkotásban igazán izgalmas elmejáték, hiszen csak elképzelni tudjuk, pontosabban próbáljuk elképzelni azt, aminek megtapasztalása lehetetlen. Az idő múlásának tudata mindig is fontos része volt az emberi gondolkodásnak, és értelemszerűn mindig is izgatta az embert, hogy ezt a folyamatot meg lehet-e fordítani, vagy valamilyen más formában ki lehet-e játszani, felül lehet-e rajta kerekedni. Az olyan mondatok, mint amilyen például Roger szájából is elhangzik, egy-egy villanásnyira ugyan de megadják az illúziót, hogy sikerülhet beleképzelnünk magunkat Claire helyzetébe.
Ian Murray
Hőseink a 2. évadban egy epizódot töltenek Lallybrochban. Ezalatt derül ki, hogy jó ötlet volt-e Claire-től a krumplitenyésztés, valamint itt értesül arról is Jamie, hogy Csinos Csárli aláhamisította a nevét a jakobita felkelést kihirdető kiáltványon. Lallybroch mindig is egy falatnyi földi mennyország volt, ahol például Claire lelke is gyógyulgathat a Párizsban történtek után, ám az idill pillanatok alatt véget ér. Ebbe az epizódba bele kellett még férjen legalább egy vicces jelenet Fergusszel és Murtagh-val valamint az egész látogatás a rettegett nagyapánál.
Mindennek a (majdnem) mindig kedves és életvidám Ian Murray karaktere látta kárát, pedig a könyvben van (legalább) három nagyon is érdekes jelenete.
1. Amikor Claire-ék visszatérnek Lallybrochba, elsőként Iannel találkoznak még az udvarházon kívül, s a beszélgetésből kiderül, hogy Jenny újfent várandós. Jamie rá is ripakodik sógorára, hogy ember, hát ennyire nincs önuralmad? Mire Ian:
„- Nekem? – kérdezte Ian felháborodva. – Szerinted volt beleszólásom? ”
2. Míg a televíziós változatban egyszerűen csak odafut Rabbie Claire-hez egy kosárnyi krumplival, a könyv ezt egész komolyan részletezi, például azt is, hogy Ian mennyire komolyan vette ezt a feladatot, még egy szakkönyvet is rendelt, amelyet szemüvegét feltéve olvasott, míg kint járt-kelt a földeken. Ezen a buzgóságon még Jamie is mosolyog. Igencsak mókás a jelenet, ahogyan azon tanakodnak, hogy a könyv szerint már vajon itt-e az ideje a termény begyűjtésének. Végül Fergus szolgál pofonegyszerű megoldással: egyszerűen meg kell nézni egy tövet. Amikor az órisái gumók kifordulnak a földből, nemcsak Ian, de Claire is megkönnyebbül, hiszen átérezte annak felelősségét, hogy ezen múlik, lesz-e a lallybrochi közösségnek ennivalója télen.
3. Bizarr, de mégiscsak fontos az a jelenetsor, amikor Jamie és Ian késve érkeznek haza egy beszerzőkörútjukról, ráadásul Ian össze is van verve, a térde is kifordult, és gyorsan kellett neki új falábat faragni. A gyanút, hogy a férfiak nem mondják el a teljes igazságot útjukról egy furcsa, addig nem tapasztalt tekintetváltás kelti fel Claire-ben. Van abban düh és féltés is, és furcsa az is, ahogyan pont Ian kíván jobbulást Jamie-nek.
Aztán kiderül, hogy Ian lába tényleg eltörött, amikor véletlenül egy vakondtúrásba lépett, de a baj ott kezdődött, hogy egy szűk kis helyen éjszakáztak, szorosan egymás mellett. Ian, aki félálomban fel se tételezte, hogy ne Jenny mellett feküdne, reflexszerűen belecsókolt Jamie nyakába. A sógor pedig, szintén nem éber tudattal azt hitte, megint Black Jack molesztálja, így püfölni kezdte Iant.
A jelenetsor aztán azáltal teljesedik ki, hogy Jamie végül elmeséli a wentworthi megaláztatást, s a történetet Ian nehezen viseli. Jamie elbeszélése szerint a külső szemlélő számára valószínűleg egy furcsa pantomimjátéknak tűnt, ahogyan a két férfi érzéseik és indulataik súlya alatt mutogat egymásnak. Mindezek méltó zárlata az a Claire számára addig ismeretlen szemkontaktus-váltás, amit az esti búcsúzáskor figyelt meg férje és sógora arcán.
A lallybrochi harcosok
A tévésorozatban egy teljes epizód foglalkozik a Jamie bérlőiből összeállt sereggel ahogyan a harcedzett férfiak megpróbálják a kaszás-kapás földműveseket kiképezni. Az is emlékezetes mozzanat, ahogyan az évadzáróban közvetlen a cullodeni csata előtt Jamie Murtagh-t bízza meg, hogy segítsen mindenkinek hazajutni,s ahogyan később, a harmadik szezon elején értesülünk róla, ez sikeresen meg is történt. Közte azonban értelemszerűen praktikus okokból két figura, Ross és Kincaid kap kiemelt szerepet. A könyvben olvasottak alapján viszont egy kissé abszurd humorba hajló módon olyan érzésünk lehet, hogy ez a harminc fő folyton együtt mozgó-lélegző massza.
Már rögtön a tervezésnél, ki megy a csatába, ki marad otthon, árnyaltabban van a könyvben kibontva a helyzet, jobban átlátjuk, mi mindent kell Jamie-nek egy ilyen esetben mérlegelnie:
„Tudtam, hogy ez nehéz döntés, bár Jamie nem adta jelét, hanem higgadtan beszélgetett Iannel arról, hogy Ross, a kovács elmenjen-e, és döntött úgy, hogy elmehet, bár az ekéket, amikre tavasszal szükség lesz, hozza rendbe indulás előtt.”
Arról, hogy Joseph Fraser Kirby mehet-e, amiről úgy döntött, hogy nem, mert ő nemcsak a saját családja fenntartója volt, hanem az özvegy húgáé is. Brendan volt a legidősebb gyermek mindkét családban, és kilencévesen még nem állt készen arra, hogy átvegye apja helyét, amennyiben Joseph nem érne haza.
Később pedig újra a lényeget mondja ki Claire:
„Ha Károly ezután minden erőfeszítés ellenére katasztrófába vezeti őket, hány embert lehet megmenteni Lallybrochban otthon hagyva, hogy maradjon is valami a kudarc után?” (628)
A könyvben Jamie-ék Prestonpans után mennek Lord Lovathoz, kérni, hogy csatlakozzon a felkeléshez, de előtte még a földesúr megbeszéli Ross kováccsal, hogy akkora itt a fejetlenség, olyan sokan szökdösnek haza, hogy a lallybrochi harmincak is az egyik masírozás során szépen-lassan, egyesével tessenek lemorzsolódni és hazaszállingózni.
Mire Jamie és Claire visszatér a herceg táborába, már börtönben vannak a bérlők, halálos ítélettel a zsebükben, mivel nem fogadták meg a tanácsot, nem egyesével, hanem közösen léptek ki a sorból, naná, hogy elkapták őket. Ross el is mondja, amiatt tettek így, mert az emberek többsége életében nem járt öt mérföldnél távolabbra a falujától, a patkolókovács tartott attól, hogy egyik-másikuk elveszik közben.
Közben a lallybrochiakkal tudtukon kívül is történt egy fontos dolog: megtudjuk, mi volt az oka annak, amin kutatásai során Roger is csodálkozott, hogy hogy a fenébe lehetett Lord Lovat emberei közti nyilvántartásban az a harminc ember, mikor a földek, melyeket béreltek, igencsak távol estek a központi Fraser birtokokhoz képest. A megoldás egyszerű, Lord Lovat az általa sereg névjegyzékbe felvette Jamie harminc emberét is. Ez nem csak a felkelés szempontjából számított ravaszságnak, hanem a későbbiekre nézve is: egy esetleges birtokper esetén (márpedig az öreg ugyebár vissza akarta kapni Lallybrochot) ez bizonyítékul is szolgálhat(ott volna).
Claire a gyöngysort adja be egy zálogoshoz, hogy az érte kapott pénzért takarókat és élelmet vetessen Murtagh-val a börtönben ücsörgő katonák számára, de erre már nincs szükség, mert közben Jamie-nek sikerül kijárnia a katonák számára a kegyelmet. Akkor Claire azt mondja, ő akarja hazavezetni az embereket. Persze azután annyi minden történik még, s a legvégén Jamie az, aki biztonságos helyre akarja vezetni embereit- legalább is ezt tervezi, erről beszél Claire-nek – , s hogy utána tér majd vissza a csatába.
Eddig ismeri Claire a történetet, s az azután történtek után nem kutakodott húsz éven keresztül, míg be nem toppant a listával Rogerhez.