2020 nyarán kívánják a lehető legtöbb aspektusból körüljárni a kulturális jelenséget.
Gondolom, már mások is belefutottak abba a nem kicsit ostoba mémbe, melyen a félmeztelen Sam Heughan képe mellett azon gúnyolódik az alkotás készítője, hogy hisziapiszi, hogy bárki is a történelmi tematika miatt nézi a sorozatot. A sors iróniája azonban, hogy akár még ez a fajta egydimenziós fogyasztói magatartás is válhat tudományos érdeklődés témájává (a tévésorozatok iránti rajongás egyre bizarrabb formái amúgy is olyan mértékben vannak jelen emberek nagy tömegeinek mindennapjaiban, hogy nem csak lehet, hanem egyenesen kutatni kell a jelenséget).
Az University of Glasgow a tervek szerint 2020. június 2. és 6. között rendezi majd meg Diana Gabaldon regényfolyamáról és a belőle készült tévésorozatról szóló tudományos konferenciáját. A rendezvényen jelen lesz a szerző is. A hagyományos 15 perces előadások mellett szerveznek kerekasztal-beszélgetéseket, workshopokat, de azok jelentkezését is várják, aki valamilyen performansszal vagy műalkotással kívánnak a diskurzushoz hozzájárulni.
Hogy mennyiféle lehetséges megközelítés létezik egy jelenleg nyolc kötet hosszú könyv – (és a jelenlegi tervek szerint legalább 6 évadnyi tévés) sorozat tudományos feldolgozásához, mutatja a honlapon látható kis címkefelhő (lsd még jelen bejegyzés leadképe) is. Nem csak a hagyományos humántudományi (pl. irodalom, történelem vagy néprajz) felvetések válhatnak a tudományos diskurzus alapjává, de érdemes a jelenséget a turizmus, az emberi jogok, a divat, a tömegkultúra, vagy éppenséggel a migrációkutatás felől is megvizsgálni.
A szervezők 2020. január 31-ig várják az absztraktokat. További részletek