Egy augusztusi éjszaka igaz története (Papp Sándor Zsigmond: Semmi kis életek)

Papp Sándor Zsigmond Semmi kis életek című regényében látszólag minden adva van ahhoz, hogy az olvasó egy kényelmesen és problémamentesen befogadható történetet kapjon.  Az egymás linearis időben követő, s alapvetően  időben és térben könnyen behatárolható eseményeket egy egyes szám harmadik személyű mindentudó elbeszélő által ismerhetjük meg. A szereplők ábrázolása plasztikus, motivációik jól fel-építettek, a narrátor élethelyzeteiket részletesen kifejti. Azaz minden megvan bennük, ami által az olvasó megszeretheti vagy meggyűlölheti őket.

A bökkenő   - ha lehet ezt a kifejezést pozítív jelzőként használni - csupán az, hogy a Semmi kis életek éppenséggel a kiszolgáltatottságot és a bizonytalanságot szándékozik ábrázolni ilyen módon. A végeredményt látva pedig  megállapítható, hogy mindezt rendkívül sikeresen teszi.

A könyv ehhez nem csupán azzal járul hozzá, hogy a történet a nyolcvanas és kilencvenes évek Romániájában, egy konkrétan meg nem nevezett erdélyi városban, ám annak egy nagyon is konkrétan megnevezett társasházában játszódik. Csupán megállapítani, leírni, hogy a diktatúra rossz, hogy beivódik a legintimebb emberi kapcsolatokba is, úgy, ahogy én itt most leírom, természetesen még nem fogja megérinteni az olvasót.

Ez így nem más, mint néhány jól ismert állítás, hovatovább közhely.

Ahhoz ugyanis, hogy mindez az olvasót is megérintse, a látszólagos egyszerűség mögött nagyon rafinált történetkezelésre van szükség, és ezt a regény szinte tökéletesen oldja meg. Leginkább azáltal, hogy Papp Sándor Zsigmond regénye egy olyan esemény köré szerveződik, amely ugyan az elbeszélt történet (pontosabban történetek) szempontjából létfontosságúnak tűnik, ám az olvasó számára a regény végére sem válik világossá, mi is történt valójában. Mindezzel egy időben azonban olyan sorstörténetekke! ismerkedhet meg, melyek részben emiatt az esemény miatt siklanak ki eredeti pályájukról.

Vagyis egyáltalán nem tartom merész asszociációnak Márton László Jacob Wunschwitz igaz története című regényéből felidézni azt a gondolatot, amely szerint az emberek sokasága igaz történetének elmondása során hiába irányítjuk figyelmünket egy fókuszpont felé, az akkor is kívül esik látóhatárunkon. Ugyanis éppen erről van szó a Semmi kis életekben az említett kulcsfontosságú eseménysor kapcsán is. Bár az elbe-szélt történetek mindegyike összefügg valamiként ezzel, a regény végére mégsem lehet biztos az olvasó, hogy tudja, mi történt 1982 augusztusában egy Schiffer Balázs nevű fiatalemberrel a határsávban. (Lelőtték? Kihallgatás közben szívproblémák miatt halt meg? Egyáltalán meghalt?) S noha a főbb szereplők élete azóta gyakorlatilag ekörül kering, amit róluk megtudunk, azok mégis olyan élethelyzetek és konfliktusok, amelyek nagy valószínűséggel akkor is bekövetkeznének, ha nincs ez az eset.

Szerkezetét tekintve a regény négy fejezetből tevődik össze, a legutolsó azonban csupán egy néhány oldalas párbeszédfolyamból álló epilógus, így ezzel az elkövetkezőkben nem foglalkozom részletesebben. Az első három részben mindig egy központi szereplő életének fontos mozzanata köré szerveződik az elbeszélés. A karakterek sorsa nem csupán azért kapcsolódik össze, mert egymás után ugyanannak a lakásnak váltak lakóivá, hanem mert mindannyiuk életét összeköti az a nevezetes augusztusi éjszaka, még akkor is, ha erről nekik -az olvasóval ellentétben -  fogalmuk sincs.

Mint ahogyan korábban már utaltam rá,  a narrátor a fejezeteket időrendben helyezi egymás után, így az olvasó előbb az 1980-as évek első, majd második felének, aztán pedig közvetlenül a rendszerváltás utáni éveknek a mindennapjaiba kaphat betekintést. Mindezt ráadásul úgy, hogy az elbeszélő nem magyarázza, nem értelmezi az eseményeket, egyszerűen adottnak veszi, hogy az olvasó tud az alapvető életkörülményekről, a jegyrendszerről, a takarékossági áramkimaradásokról, az örökös sorban állásról stb. Vagyis nem elmagyarázza az olvasónak az eseményeket, hanem bevonja őt a történetbe.

A regény egészére tehát az egyszerű vonalvezetés, ám az egyes fejezetekre ennél bonyolultabb időkezelés jellemző. Adott egy központi szereplő, akinek életében az elbeszélés jelenében eszkalálódik egy probléma, és a narrátor, aki kvázi belehelyezkedik ennek a karakternek a helyzetébe, igyekszik a lehető legaprólékosabban kibontani a jelenetet. Ez a megoldás hasznosnak bizonyul részint azért, mert az olvasót bizonytalanságban tartja, és abból a szempontból is, hogy a hangsúly-eltolódást (fókuszpont és látóhatár egybe nem esését) még erőteljesebbé teszi. Az olvasó ugyanis az adott rész főszereplőjének szinte az egész életét megismerheti, méghozzá azon illúzió által, hogy maga a szereplő idézi fel (természetesen továbbra is az egyes szám harmadik személyű narrátor tolmácsolásában) az általa kulcsfontosságúnak tekintett mozzanatokat. Remekül működik ez az illúzió és hitelesnek is hat a felidézés aktusa, hiszen mindhárom szereplő esetén olyan probléma kerül középpontba, amely miatt végig kell gondolniuk életüket, legalább is attól az augusztusi éjszakától kezdve.

Ezért (is) válik fontossá, hogy mindezek a regény egészét tekintve időrendben követik egymást. Ez  a szerkesztési megoldás erősíti a nagyregény-szerkezetet, és has nos módszer abból a szempontból is, hogy növeli a feszültséget. Az olvasó ugyanis könnyen annak az illúziónak a csapdájába eshet, hogy a történet előrehaladtával egyre közelebb kerül a megoldáshoz. Az egyes szereplők (az apa, a belügyis, a határsávba tartó lány) fizikailag is egyre közelebb kerülnek az eseményekhez, ugyanakkor a megoldás szempontjából egyre távolabb. Egy apának még lehetnek sejtései, mit keresett a fia a határsávban, amikor disszidálási kísérlet közben lelőtték, egy belügyis viszont már nem az egyes ember életét, hanem a megoldandó feladatot látja. Az eseményekhez az akkor még kamaszlány Novák Eszter kerül a legközelebb, hiszen ő együtt tartott Balázzsal a határsávba. Az életéről szóló, részletesen kibontott fejezetben emellett hangsúlyos szerepet kap, hogy csak egy kamaszlány, aki azon morfondírozik, hogy a bulin meddig juthat el a magának vakmerően kinézett idősebb fiúval, továbbá hogyan lehetne azt a másik, irritáló lányt lekoptatni. A narrátor hiába érzékelteti nagyszerűen még a föld ízét és illatát is, vagy a sötétben botorkáló lány halálfélelmét, a történet központi magját, azt az eseménysort, amely körül a szereplők sorsa később kering, nem fedi fel, mivel a kiválasztott nézőpontokból egyszerűen nem fedheti fel.

Ám a narrátor éppen ezért nem ad ennek a szereplőnek szót.

Az ő szemszögéből nem ismerhetjük meg a történetet, ahogy a szereplők, akikkel bizalmas kapcsolatba kerül (akár baráti, akár intim viszonyba) sem tudják meg, hogy mekkora része volt a történtekben.

Marad tehát a bizonytalanság, a kiszolgáltatottság, a megoldatlanság. Ahogy a történet szereplőinek ez jut osztályrészül, nemcsak 1989 decembere előtt, hanem utána is, ugyanúgy ez lesz talán a legmeghatározóbb alapélménye a könyvvel kapcsolatban az olvasónak is. Ezért működik kiválóan a szöveg anélkül, hogy külön magyarázni, értelmezni kellene benne azt, hogy a Ceauşescu-éra milyen borzalmas volt, s hogy a szinte a falakba beivódott félelem nem múlik el egyszerűen csak azzal a pillanattal, amikor a korszak névadójába ország-világ szeme láttára golyót eresztenek.

A könyv is befejeződik egyszer, az olvasó elér az utolsó oldalig, de nem zárhatja le magában a történetet, cipeli magával az élményt egy teljesen más világ díszletei közt. Cipeli a kiszolgáltatottság és a bizonytalanság élményének illúzióját, és ezzel a lehető legközelebb kerül ahhoz, hogy az olvasott regény szereplőinek élethelyzetébe bele-gondolhasson, azt a maga módján átérezhesse.

Papp Sándor Zsigmond regénye amellett, hogy nagyszerű mementója egy rettenetes időszaknak, amikor az emberi élet törékenysége és jelentéktelensége talán soha ennyire nem volt nyilvánvaló, arra is figyelmeztet, hogy az irodalom nevű jelenségben az olvasó is fontos szereplő, részese a folyamatnak. A Semmi kis életek bevonja olvasóját saját világába, és valahol ez is a lényeg: az emberek mégiscsak ezért ol-vasnak.

(A kritika egy korábbi változatának megjelenési helye és ideje: Szépirodalmi Figyelő 2012/1)