Egy olvasó naplója

Egy hagyományos irodalmár blogja a digitális korban

Pethő Anita verskritika

Úgy hiszem, józan ésszel érteni vélem, hogy mások számára miért kedvelt téma verseskötetekről kritikát írni. Sokkal könnyebb végigbullshittelni a 10 ezer karakternyi leadandó szöveget (hisz olyan könnyű a”mire gondolt a szerző?” kérdésre bármit írni), teleszórni olyan bonyolult kifejezésekkel, amelyet jó, ha öt ember megért az országban (vagy legalább is úgy tesznek, mintha értenék), amellyel be lehet vágódni az erre a célra kipécézett professzornál (tudatosan választott kívülálló pozícióból ugyan, de éveken át volt alkalmam figyelni, hogyan termeli magát újra a társadalmilag haszontalan középszer), no meg könnyen meg lehet mutatni, hogy ki melyik klikkbe tartozik. (Az alatt a pár év alatt, mialatt aktívan részt vettem a magyar irodalmi élet alakítasában, valószínűleg azzal okoztam a legnagyobb frusztrációt sokakban, és élesztettem ezzel ellenszenvet,vagy legalábbis ellenszenv felé tendáló bizalmatlanságot magam iránt, hogy egyszerűen sehogy sem tudtak engem másom egyik vagy másik klikkbe besorolni. Ezt sajnálatos módon – növelve a félreértések okozta agresszió lehetőségét – a többség úgy értelmezte, hogy ahhoz is lúzer vagyok, hogy valamelyik klikkbe megtapadjak, betagozódjak, s eszükbe se jutott azt feltételezni, hogy esetleg pont tudatosan nem szállok be az ostoba klikkesedésesdibe, mert ezt a fiatal irodalmi élet nevezetű aprócska, pár száz főnyi piacot én felülről nézve mindig is egy egységként láttam és látom.)

Szóval érteni vélem, miért van a verseskötetek kritikájának akkora keletje a magyar kulturális életben.

Én azonban kicsit mindig is ódzkodtam ettől a műfajtól, talán lehet hogy épp azért, mert zavart annak lehetősége, hogy a magyar irodalomkritikai hagyomanyok alapján tulajdonképpen azt írsz, amit akarsz, úgysem az írásod tartalma számít, hanem a meta-szint, hogy sikerül-e benne megfelelő implicit jelzéseket adni másoknak a kapcsolati hálódról. Én ebbe a kistílű játszadozásba a lehető legkevésbé akartam beleállni. (Nota bene, nyilván a prózai művekről szóló kritikák esetében is ki van téve a normális, egészséges irodalmi életre vágyó kritikus tevékenysége az efféle erőltetett másodlagos értelemkereséseknek (lsd fentebi hosszabb zárójeles megjegyzésemet arról, mivel válthattam ki a legnagyobb ellenszenvet egyesekben),de prózáról szeretek írni, és biztos vagyok a szakmai tudásomban, ami egy szintig mentálisan is védelmet nyújthat az ostoba áskálódás és alakoskodás ellen.)

Ennek ellenére, ha “klasszikus” kritikusi tevékenységemen (2010-2019) végigtekintünk, jócskán akadnak verseskről publikált kritikák is, szóval csak így mutatóban, hogy lám, szakmai felkészültségben e téren sem volt részemről hiányosság, átemeltem néhanyat ide az Egy olvasó naplójára is.

Jelenleg tehát olyan írasom találhatóak a “Pethő Anita verskritika” kategóriában, amelyek az előző évtizedben hagyományos irodalmi folyóiratokban vagy kulturális portálokon jelentek meg. Későbiekben előfordulhat olyan bllgbejegyzés is, amely már eleve erre a blogra készült.