Kezdőlap » történelmi lektűr

történelmi lektűr

Néhány szóban az Egy olvasó naplója blog TÖRTÉNELMI LEKTŰR címkéjéről:

„Jajj, Anita, ez a történelmi regény nem olyan történelmi regény!”

-hurrogott le lekezelően egyik szerkesztőm jó pár éve egy összejövetelen, miután meghallottam, hogy valami „történelmi regényszerzők társasága” vagy hasonló kapcsán a maga szokásos toxikus elitista, magaslóról beszélő módján gúnyolódik rajtuk. (Természetesen mint mindig, ekkor sem szakmai szempontok alapján, hanem a kigúnyolt illetők egy-egy magánéleti jellemzőjét kipécézve. As usual.)

Nem a durvaság, a nyersesség volt zavaró, amivel ezt a fentebb idézett mondatot kimondta (az meg pláne nem, hogy épp egy nő viselkedett ilyen módon velem), hanem hogy ez az illető, aki egyik állandó szerkesztőmként akkor már évek óta heti szinten kellett, hogy olvassa az írasaimat, mennyire nem volt képben az említett írasokból amúgy könnyedén kiolvasható szakmai törekvéseimről. (Afelől nincs kétségem, hogy magánéletem azon szeletéről, melyre lehetett némi rálátása, szívesen pletykált, bár egészen biztosan lehetett némi zavar az erőben, miután látván, hogy ez az illető milyen mértékben használja az intrikát fizetőeszközként az irodalmi belterjben, tudatosan kezdtem őt az „üljünk le kicsit beszélgetni” típusú helyzetekben dezinformálni. „Just a fun game to play, you know”.)

Az volt meglepő, hogy több éves (elvileg szakmai jellegű) ismeretség után is mennyire magától értetődően gondolta úgy, hogy én is azon szófogadó-jótanuló bölcsészlánykák egyike vagyok, akibe belenevelte a magyar oktatási rendszer és az elitista kultúrafelfogás, hogy szégyenteljes dolog az úgynevezett magaskultúralis alkotásokon kívül mást is kézbe vennem, ergó szófogadásból foglalkozom Esterházy Péter, Spiró György, Márton László, Nádas Péter, Mészöly Miklós, Sándor Iván (stb) történelmi vetülettel/réteggel is rendelkező alkotásaival. Is.

Azaz, maradjak csak szépen a számomra kijelölt illendőségi keretek között és ne akarjak azon kívül eső dolgokkal foglalkozni. Ez a történelmi regény (az említett társaság szerzőinek a szórakoztató irodalom kategóriájaba tartozó művei) nem olyan történelmi regény („magaskulturális” művek) -ezt jelentette az a lekezelő mondat.

A helyzet azonban az, hogy én egész kicsi korom óta a történelmi fikció (vagy nevezzük profibb módon: a múlt fikciós reprezentációja)  tágabb értelemben vett világának vagyok megszállotja, tehát egyaránt érdekel irodalom, színház, film, tévésorozat, ismeretterjesztő vicces gyerekműsor, számítógépes játék vagy épp kreatív zsenik részvételével készült humoros hangvételű  tévés műveltségi vetélkedő (igen, ez utóbbi  három kategória is egyfajta specialis  múltreprezentáció). Bármi, ahol a múlthoz való viszon felmerül. Mondok még egy érdekeset: még a kerékpársport is elsősorban ebből a szempontból izgat. A kulturális emlékezet funkciója miatt.

És épp azért, mert lektűrt is olvasok, tudom, hogy az, amit olvasok, az lektűr. Innen tudom, hogy a Bridgerton sorozat alapjául szolgáló regényhalmaz még az én toleráns-megengedő nézőpontomból nézve is borzalmasan igénytelen. Hogy Diana Gabaldon az Outlander sorozatban nem hatalmas szókincséről, hanem nehezen viselhető terjengősségéről tesz tanúbizonyságot. Hogy valószínűleg százaval (ezrével?) készülnek olvasni szerető, ezért ismerőseik körében nem menő (angolszász popkulturalis kontextusban: a lúzerek és nem a menő csajok asztalánál ülő) kamaszlányoknak  olyan regények, amelyben Boleyn Annát vagy I Erzsébetet is a sorból kilógó, „furcsalány” könyvmolynak ábrázolják.  Csak hogy néhány példát említsek.

Az érdekel és érdekelt mindig is, hogy hogyan, milyen kreatív (vagy épp ellenkezőleg, rettenetesen közhelyes) módon viszonyulunk mi innen a jelenből a múlthoz.

Mindig a lehető legtágabb kontextus érdekelt. A lehető legteljesebb kép. És értelemszerűen ellenálltam és ellenállok amíg van energiám annak, hogy bárki, szerkesztők, egyetemi oktatók (stb) be akarjanak zárni az elitista kultúrafelfogás omladozó, rothadó elefántcsonttornyába. (Méghozzá nem is rosszindulatból, csupán lustaságból és saját szakmai igénytelenségükből és gyenge emberismerő képességükből következőleg.)

Mindazonáltal, bár maga a kifejezés is ama elitista kultúrafelfogás terméke, itt a blogon időről időre használom a lektűr illetve történelmi lektűr szófordulatokat.