Érett mâr egy ideje, hogy vissza fogok nézni erre a sorozatra, amelynek első évadával nem külösen volt bajom, egyszerűen csak sem a korszak nem vonzott, sem a történetmesélésben nem találtam olyan múltreprezentációs dilemmát, amely felkeltette volna az érdeklődésem. Sőt a szereplőgárdában sem volt eddig olyan színész, akiért néztem volna a történetet mert szerettem volna másféle szerepben is látni, mint amelyben megismertem. Nos, ez utóbbi változott meg memrég, mivel a House of the Dragon két fiatal sztárja (többek között), Ewan Mitchell és Phia Saban is szerepel ebben a sorozatban, és ők ezáltal elég komoly vonzóerőt jelentenek.
Úgy állok tehát neki a második évadnak, hogy nagyon kevésre emlékszem az első nyolc részből, lássuk mennyire fogok így boldogulni.
Ó, helló széphangú férfi a Terrorból!– indulok neki az epizódnak, látva Christos Lawtont, aki Alfred megbízásából festi a múltkori csatát. Művész úr, hallja, tessék csak belefesteni Isten jelenlétét is valahogy a történetbe. Fontos, hogy az önreprezentációban fontos helye legyen annak a mozzanatnak, hogy Alfred a keresztény Isten akaratából stabilizálta pozicióját Wessexben.
Sőt, az egész szigeten!
Milyen szerencsés véletlen egybeesés, hogy épp akkor érkezik lóhalában egy szerzetes a hírrel, hogy apátjának álmában megjelent St Cuthbert és azt mondta, hogy egy Guthred nevű, jelenleg rabszolgasorban tengődő fickónak kell lennie Cumbria következő királyának, amikor Alfred épp a határokon túlnyúló politikai befolyásról és egy Eoferwicben (Yorkban) dúló dán testvérpárról, Sigefridről és Erikről beszél.
És íme, már meg is van, mi húzhat be engem ebbe a történetbe. Van ugyanis nekem egy jó tíz évvel ezelőtti tanulmányom, egészen pontosan szövegelemzésem két olyan kortárs magyar történelmi regényről, amelyek más-más megközelítésből ugyan, de a politika szolgálatába állított hagiográfia jelenségét járják körül. Akkor egy szorosan az alapszövegekhez tapadó tanulmányt írtam a történelmi források megbizhatlanságát tematizáló fikciós történetekről (historiográfiai metafikciókról), de folyamatosan ott dübörgött a háttérben a propaganda jelenségével, és annak a múltat célzottan fikcionalizáló mivoltával kapcsolatban valami sokkal mélyebb merítésű gondolatmenet lehetősége. Többször is gondoltam rá az évek során, néha gyűjtögettem is a lehetséges szakirodalmat hozzá, és érdekes módon éppen most nemrég, pár hónapja volt egy olyan lendületem, hogy talán bele is vágok mindezek újra-átgondolásába, de aztán szokás szerint valami eltérített tőle.
.
Azt hallva, ahogyan épp akkor érkezik arról a vidékről valaki, akit egy másik ember bizott meg, hogy mesélje el a déli erős királynak, hogy álmot látott egy harmadik emberről, aki egy negyedik embert akar északon királynak, mikor az erős kezű és stabil hatalommal rendelkező uralkodó épp az északi kaotikus helyzetek rendezéséről beszél tanácsnokainak, legalább olyan gyermeki ujjongásssal tölt el, mint Beoccát a tény, hogy épp St Cuthbert jelent meg a nagypolitikailag érezhetően jól tájékozott apát álmában.
Nem gondolom, hogy az üzenetet hozó fickó Alfred beépített embere lenne, tényleg van, hogy szerencsés véletlenek is közbejátszanak egy-egy ilyen helyzetben. No meg persze
a forgatókönyvirói önkény,
hogy ilyen módon ábrázolják, hogy Alfred hatalmának híre messzire terjed, érdemesnek tartják mások is hozzá fordulni.
Csupán ez a rabszolgából lett király motívum gyanús. Hogy az apát ezt hogyan is gondolta. Rábökött egy random fickóra, hogy ő lesz az, és kész? És a váltságdíj, amit Alfredtól kértek, milyen más módon lesz végül majd felhasználva (azaz hogyan fogja közpénz jellegét elveszíteni, vagy ilyesmi), mert ez nekem itt és most azért egy kicsit mégiscsak logikátlannak és értelmetlennek tűnik.
Milyen jó, hogy Uhtred az előző szezon végén azt tervezte, hogy hazamegy, így pont jókor lehet majd jó helyen. Kivéve, hogy nem, mert Lichfieldben dögledezik éppen. (Mondjuk annyira nincs az messze.) Hildnek kell józannak lennie, hogy Uhtred aktuális éjszakai női társasága ne tulajdonitsa el reggel a híres borostyánköves kardot. Itt van Halig is, és hamarosan hárman együtt ellovagolnak a magyar naplementében Northumbria felé.
Akkor érnek Eoferwicbe, mikor a helyi lakosok, élükön egy szerzetessel (ó, helló Richard Rankin, téged is jó néha más szerepekben látni), akinek olyan savanyú a tekinte, mintha folyton szorulása lenne, fellázadtak Erik és Sigefrid hátrahagyott helyőrsége ellen. Egy kövér fickó csicskáztatja a dánok kapitányát, és úgy mondja, hogy devil’s arse, ahogyan a Masters of the Airben az a skót pasas a második epizódban, amiről nekem az jut eszembe, mi van, ha ez ugyanaz a fickó és neki ez a speciálitása, olyannira, hogy még az ügynökségi adatlapján is fel van tüntetve.
Na de viccet félretéve, Uhtred egy perc alatt rendet tesz, többek között elengedi a dán harcost. Aztán hogyhogynem, jajj, de nagyon meglepődtem, Beoccába botlunk, aki szintén nemrég ért ide a másik szerzetessel. Beocca olyan, mint anyukám, akire ha ránézek, mit ügyködik az udvaron vagy a kertben, rutinszerűen valamilyen feladattal (ezt húzd ide, azt vágd le, amazt ásd ki, vidd el a komposztálóba, stb) lát el. A szerzetes is azon nyomban Uhtred segitségét kéri ennek a bizonyos Guthrednek a kiszabadításában.
Nem tudom, hogy jó-e (mármit az elbeszélés szövése szempomtjából) vagy sem, hogy mit ad Isten, épp Kjartan födjén kell keresztül menniük, hogy a rabszolgakereskesőhöz jussanak, Uhtred a Halál Lovasának maszkírozza magát, jól jönnek ehhez a leprások, akikkel önvédelmi érdekből utaztak együtt Beoccáék, Kjartan fia, Svein pedig, akinek valahogy köze van a kiszabaditás pénzügyi részéhez, összeszarja magát tőle. Miután hazatalál (Uhtred a jó szemére is ráhúzza a flitteres szemvédőjét, összeköti a kezét és kidobja az erdőbe), apjának mondja, hogy jajj, jajj, a Halál Lovasa el fog jönni pont az ő, apa és fia lelkükért, és ez olyan ijesztő dolog, hogy a pénzt se tudta miatta átvenni. Kjartan sejti, hogy ennél sokkal földhöz ragadottabb a helyzet, de az érdekes tetovált és intenzív tekintetű szolgáló, akire, ha a közel-keleti ókori kultúrában járnánk, simán rávágnám, hogy biztos eunuch, is úgy gondolja, lehet némi igazság ebben a természetfeletti mesében, így Kjartan is kicsit visszafogja magát, és inkább embereket küld, épüljenek be Guthred seregébe.
Még továbbra sem értem, miért őt kellett az apátnak meglátnia álmában, tök átlagos fickó, meg is lepődik, hogy ő, mint király?, meg minden. Később is mondja, még szoknia kell új identitását, de megköszöni Uhtrednek, hogy kimentette, és felkéri, hogy legyen a hadvezére. Megtudjuk azt is, hogy a fel nem használt pénz az apátsághoz került (ki hitte volna?!), Uhtred megjegyzi, adhattak volna belőle a leprásoknak is, elvégre fontos szerepet játszottak a szerencsétlenek.
Guthred király és kísérete bevonul Cumbriába, a srác engedi, hogy Uhtred ünnepeltesse magát, ami okoz később egy kicsit, de tényleg csak egy kicsit, semmi ielentőségteljes, pillanatot, mikor az üdvözlésükre előrejövő apát azt hiszi, Uhtred lesz Guthred. Hát nem látta álmában? Ezen nagyjából senki nem akad fenn, megesik a közpkori álomlátókkal. Viszont az megnyugtató, hogy Guthred tényleg az, akinek mondja magát, mert húga, Gisela (*insert Uhtred’s instense gaze*) is előszalad üdvözlésére.
Mindannyian bemennek a temlomba, ahol Guthred , aki amúgy dán és nem keresztény, felesküszik St Cuthbertre. De nem ám egy ujjacskájára, vagy hajszálára, vagy ruhafoszlányára, hanem teljes testi mivoltára, merthogy ez a templom őrzi a tetemét. Feltenném a kèrdést ha ez akkora egy szent, akkora kultusza van ekkoriban, akkor hogy-hogy nem tudták Beoccáék eleddig, hogy itt, ebben a kis provinciális templomban őrzik az egész épen maradt testét? (Én meg Shardlake mester szavaival kérdezem, hogy vajon ki lehetett az a szerencsétlen, akit holtában így meggyaláznak?) Mondjuk 21.századi mércével nézve messze van az az egészségtől és frissességtől, de értem én, hogy a 9.század végén csoda számba ment, ha egy egyben maradt hullát találtak. (Életében sem érte semmi csonkolás, bèkés halált halt ágyban, szépen el lehetett rendezni a temetésre, s utána sem fosztották ki a sírt, sek kutyák nem kaparták ki a csontjait, stb.)
Guthred az eskütételre maga mellé hívja Uhtredet, akinek Beocca mondja, hogy most le kell térdelnie. Kevés híja van, hogy hősünk nem röhögi el magát a ceremónia alatt.
Bár gondolom, neki is járnak a kis agykerekei, hogy mi a fene történik itt most?
Még mindig nem egészen érthető, miért erre a dán és pogány és idióta Guthredre böktek rá, de valószínűleg az lesz a megoldás, hogy valami helyi nemes, földbirtokos, kisebb hatáskörű vezető gyereke, innen az autoritása, aki ráadásul az itt élő egyszerű földműves, de jómódú dánokat is be tudná vonni a kereszténység nevű pénzügyi vállallozásba vallásba. Abból adódóan, hogy rabszolgasorba került, tudható, hogy nincsenek politikai kapcsolatai, kiszolgáltatott és befolyásolható, és hát nem tűnik egy nagy egyéniségnek sem. Szóval az apát jól tervezett, hogy az ő hatalmi törekvèseinek jóp jön majd ez a hülyegyerek, Alfred számára is veszélytelen, tehát nyugodtan támogathatja.
Jól tervezett az apát, csak Uhtreddel nem számolt.
De most már nagyon is odafigyel rá. Olyan tipikusan gonosz összeesküvő tekintettel.
Az epizód vége felé visszanézünk Winchesterbe, szerintem csak azért, hogy lássuk, hogy az Alfred khm, kjm vendégszeretetèt khm, khm, élvező Ragnar és Brida megvannak. Alfred elé viszik őket, aki a béke gazdaságélénkítő és gyarapodást hozó áldásairól beszélget velük.