Egy olvasó naplója

Egy hagyományos irodalmár blogja a digitális korban

Csak rövidenKirálynők királyi feleségek főnökasszonyokKönyv

A királynő kánonja (Alan Bennett: The Uncommon Reader)

A királynő kánonja (Alan Bennett: The Uncommon Reader)

Alan Bennett a nagy szatirikus kvartett (Alan Bennett, Peter Cook, Jonathan Miller és Dudley Moore) még életben lévő tagja. Neki köszönhetjük többek között a The Madness  of King George (magyarul a teljesen színtelen-szagtalan György király címen forgalmazott) és a The Lady in the Van (A kertbérlő) történeteket.

Alan Bennett The Ucommon Reader
Alan Bennett: The Uncommon Reader (Picador, 2008)

The Uncommon Reader című kisregénye (vagy ha úgy tetszik, hosszúra nyújtott novellája) II. Erzsébetet állítja története középpontjába. A pozíciója folytán rendkívül egyedi életet élő uralkodó egy napon egy mozgókönyvtár előtt találja magát a Buckingham Palota környékén, s ha már így alakult, elsősorban udvariassági okokból, kikölcsönöz egy könyvet, ám idővel az olvasás megszállottjává válik.

Mi olvasók pedig mintegy atyáskodó-anyáskodó mosollyal követhetjük végig a bájos idős hölgy kalandjait a könyvekkel. Különös módon a szöveg hangulata inkább alkalmas arra, hogy valamiféle rajzolt mesefiguraként képzeljük őt magunk elé, mintsem hús-vér emberként. Mindenesetre újdonsült könyvmolyunk átesik a jól ismert stációkon, mint például hogy szeretne találkozni azokkal az írókkal, akiknek írásai tetszettek neki, ám mikor találkozik velük, csalódnia kell, egészen addig, hogy magától értetődően, aki sokat olvas, előbb utóbb ki szeretné magát próbálni az író szerepében is.

Nem véletlen, hogy fentebb említettem a hosszúra nyújtott jelzőt, hiszen nagyjából a szöveg felénél mintha laposodni kezdene a történet. Megértjük, hogy mi a tétje az elbeszélésnek, megismerjük a logikáját, ahogyan ezt végigviszi, és nem akad semmi olyan friss eleme a szövegnek, mely az elbeszélés továbbszövődésével kapcsolatos elvárásainkat a feje tetejére állítaná. (Nem, még a slusszpoén sem.)

Van azonban a könyv első felének egy igencsak elgondolkodtató, izgalmas eleme. A Bennett által életre keltett királynői karakter ugyanis mindenféle előzetes ismeretek nélkül adja át magát az olvasás élvezetének. Amikor a mozgókönyvárus pultján heverő könyvek szerzőinek neveit olvasgatja, belőle teljesen más asszociációkat váltanakki amazok. Nem azon lamentál, hogy egyes szerzők művei miként illeszkednek a 20. századi trendekbe, hogy ez vagy az a szerző első- vagy másodvonalbeli alkotó-e, vagy esetleg olyan, akinek műveihez a klasszikus műveltségeszmény nevében egy művelt embernek kisujjával sem illik hozzányúlnia. Ő személyes ismerősök, például társasági hölgyek neveit fedezi fel, akik máskülönben neves írók is, és az ő műveikkel kezd előbb ismerkedni, hogy aztán, ahogyan bővül a tudása, ahogy finomodik az olvasói tapasztalata és formálódnak saját egyéni olvasói elvárásai, a helyükre tudja tenni ezeket a kezdetben olvasott könyveket is a saját egyéni kánonjában.

Ha Alan Bennettnek szándékában állt egy picit belepiszkálni a megszokott irodalomértési- és közvetítési mechanizmusokba, akkor kiváló választásnak bizonyult a királynő személye köré írni egy történetet. Hiszen bár e fikcionalizált karakter tiszta lappal lép szellemi kalandozásai mezejére, magas társadalmi státusza révén, annak köszönhetően, hogy az ő véleményét nem szokás kritizálni vagy „kijavítani” (v. ö. mansplaining), lényegesebb szabadabb intellektuális viszonyok között formálhatja gondolatait, mint mi, átlagos (common) olvasók, aki e tekintetben is kiszolgáltatottabbak vagyunk annak a társadalmi közegnek, amely körülvesz bennünket.

Share this post